Este néha-néha éreztem már fájásokat, de ez az elmúlt napokra is jellemző volt, általában alváskor elmúltak. Próbáltam nem észrevenni őket, mert már nagyon bosszantott, hogy csak úgy jönnek-mennek. Nyilván, ezért jósló fájás a nevük, tudom.. de én rendszert akartam látni bennük, A Lehetőséget, hogy végre beindul a szülés. 

A másodiknál többször előfordult a szülés előtti napokban, hogy olyan jósló fájásaim voltak, hogy éjszakánként már készülődtem, pakolásztam, hajat mostam, majd a végén ledőltem kicsit pihenni és reggel ébredtem, hogy ennyi volt. Úgy voltam vele, hogy most is biztos ez van, többször előfordult, hogy estére gyakoribbá váltak a fájások, aztán ahogy lefeküdtem, abba is maradtak. 

Éjjel fél 3 körül ébredtem fel, már az álmomba is beleszőttem a fájásokat, amik azért nem voltak olyan erőteljesek, de már ébren tartottak. Ez még a szociális szakasz, mondaná a doktornő a szülésfelkészítőről, amikor még van kedved tenni-venni, beszélgetni - csak ez utóbbi ugye éjszaka nem annyira kivitelezhető. 

Felkeltem, átnéztem a jegyzetemet, hogy mit kell még bedobni a kórházi csomagba. Összeszedegettem mindent, pipáltam a listát. Majd szendvicseket gyártottam, hogy legyen mit ennünk a szülés után, bár múltkor is csak én ettem belőle, a férjem nem volt még annyira magánál az éjszakai ébrenléttől. Aztán elmentem fürdeni és jó hosszan folyattam magamra a meleg vizet. Meg is beszéltem magammal, hogy lehet, kipróbálom majd a kádban vajúdást, hátha jobban esik, mint mászkálni meg labdán ülni. 

A fájások csak jöttek és jöttek, de annyira nem hittem nekik - habár mértem őket, emlékeim szerint kb 5-10 percesek lehettek ekkor - hogy miután végeztem minden teendővel, felöltözve befeküdtem az ágyba. Próbáltam aludni, de azért nézegettem és írtam, mennyi idő telik el egy-egy fájás között. Reggel 7 körül még mindig kitartóan megvoltak (ráadásul 4-5 percesek), ezért szóltam a férjemnek, hogy ha minden igaz, megyünk a kórházba, úgy készüljön. Szegénynek annyi teendője lett volna aznapra, továbbképzés, plusz edzés, gumicsere - de hát ha szülni megyünk, szülni megyünk. Szóltam anyukámnak is, hogy vegye át a gyerekeket, a kisebb pont akkor kelt, vigyorogva integetett nekünk, amikor végre elindultunk fél 8 körül. 

El sem hittem, hogy most tényleg a kórházba megyünk, valahogy olyan hihetetlen volt, pedig ott ültünk a kocsiban. Megálltunk még kis plusz enni-innit venni, meg hogy húzzam az időt, nehogy megint úgy járjak, mint a nagynál, hogy bementünk, és kiderült, hogy csak jóslók voltak, ezért bent tartottak. 

Szép komótosan haladtunk, a lehető leglassabb tempóban, ami még nem zavarta a forgalmat, majd tettünk még két kört a kórház körül, végül a parkolóban is vártunk még legalább 2-3 fájást, mire “engedélyt adtam”, hogy bemenjünk.

Lent bejelentkeztünk a betegirányítónál, majd felmentünk a szülészetre. Ekkor már 2-3 perces fájásaim voltak, de nem akartam rohanni sehová. Már tuti nem a kocsiban szülök meg, ez megnyugtatott. Becsöngettünk, és már két kispapa is ott várakozott. Viccesen mondta a férjem, hogy biztos teltház van, és nem is lőtt nagyon mellé, ugyanis a telihold meg a mindenféle frontok miatt valóban az összes szülőszoba tele volt. 

Velem a vizsgálóban kezdtek, felvettek minden adatot, majd egy icipici megjegyzést kaptam, hogy egyszerűbb lett volna nekik, ha a 36. heti ultrahangra már a kórházba megyek, mert akkor ezeken ott túlestünk volna. Egy kedves szülésznő megvizsgált, és közölte, hogy teljesen zárt a méhszáj és elég magasan van, de minden jó lesz, hiszen vannak rendszeres fájásaim, 2-3 percenként. Majd még egyszer megvizsgálta a méhszájat, és a lelkemre kötötte, hogy mindenképp szóljak, ha bármi fájna. Majd amikor végzett, mosolyogva mondta, hogy akkor már 5-6 centire nyitva is vagyok. Kiderült, hogy kézzel rásegített, amiből én hála Istennek semmit nem éreztem. Most biztos többen felhördülnek ezen, de én igazából örültem neki, mert 1. egyáltalán nem fájt, 2. előrébb voltunk a folyamatban. 

Utána kiültettek a folyosóra, miközben hallottam, hogy azon tanakodnak, melyik szülőszobába fogok kerülni - ezek szerint nem a folyosón kell folytatni a vajúdást a teltház ellenére, éljen! 

Az eddigi szülések alkalmával mindig a kórházi hálóingben voltam, ezért most sem vettem a fáradtságot, hogy berakjak egyet magamnak. Viszont most volt egy bökkenő: még nem érkezett meg a mosodából az aznapi pakk, így a pizsamámat kellett felvennem. Sebaj, majd jön a hálóing, úgyis ráérünk még! Bemehettünk a szülőszobára, vittük a kis táskánkat, majd ráraktak a CTG-re, és mondták, hogy jönnek mindjárt vért venni a laborhoz, meg kúpot adni. 

Spoiler: nem jutottunk el idáig. :D

A fájások jöttek és erősödtek, majd egyszer csak elfolyt a magzatvíz, és elöntött a melegség. Egészen új élmény volt, hiszen egyrészt a többieknél mind volt burokrepesztés, másrészt még mindig pizsamában voltam, az egyetlen nadrágban, amit vittem magammal.. Pech. Kértem a férjemet, hogy szóljon, elfolyt a magzatvíz. Jött a szülésznő, segített levenni rólam a nadrágot, cseréltek alattam lepedőt, majd hozták a kúpot, hogy tegyem be, 10 percig maradjak még az ágyon, majd menjek el vécére. 

Betettem a kúpot, és pár percre rá éreztem, hogy itt bizony jönnek a tolófájások. A férjem gyorsan riadóztatta a szülésznőt, aki hozott egy másik szülésznőt meg a dokit is és hirtelen hárman sürögtek-forogtak körülöttem. Azért gyorsan bekukkantottak, a méhszáj már teljesen eltűnt, lehetett nyomni. Ezt a részt utálom a legjobban, mert itt már olyan iszonyat fájdalom van, és ráadásul egybefolyóak, hogy ilyenkor hagynám abba az egészet. De nyilván nem lehet, ezért fújtatva, nyomva tettem a dolgomat, és imádkoztam, hogy meg ne haljak, annyira fájt. 

2-3 tolás után megkérdeztem, még mennyi van hátra, mire a doktornő mondta, hogy már kint van a baba feje, meg is nézhetem. Lenéztem, és tényleg ott volt, elég bizarrul nézett ki. Miért nem sír, kérdeztem gyorsan, és nem értettem, miért olyan nyugodt mindenki, hiszen kint a gyerek feje és meg se moccan! Teljesen frászban voltam. 

Hála Istennek két pillanat alatt megnyugtattak, hogy ez teljesen normális, hiszen a teste még bent van, ilyenkor még nem tud lélegezni, de ez nem káros rá nézve. Még nyomtam egyet-kettőt, és ki is csusszant a mi drága kislányunk, és jelezte is jó hangosan, hogy megérkezett. 

Iszonyú boldog voltam, és közben iszonyúan fájt mindenem. Nyilván a konkrét fájások elmúltak, de éreztem, hogy odalent azért meggyötört a menet. Kicsit repedtem minden gátvédelem ellenére, pedig mindent megtettek, olajoztak, segítettek, hogy a lehető legkevesebb kár keletkezzen. Viszont a lányom kikönyökölt útközben egy kicsit, attól keletkezhettek a sérülések. 

Onnantól kezdve a kislányunk végig rajtam feküdt takaróba bugyolálva, míg kijött a méhlepény és összevarrtak. Úgy érzem, én fordítva vagyok bekötve, mint mások: mindenki azt meséli, hogy minél többedik szülés, annál kevésbé fájt nekik. Na nekem minél többedik, annál gyorsabb és annál fájdalmasabb. Nem ér. :D De nem panaszkodom, mindenki ÉL és egészséges. 

Egymásra néztünk a férjemmel, és gyors fejszámolás következett: 2:30-kor ébredtem a fájásokra, 7:30-kor indultunk a kórházba, 8:30 körül foglaltuk el a szülőszobát, 9:45 körül folyt el a magzatvíz, 50 körül kaptam a kúpot, és 10:10-kor megszületett a kislányunk. Huh, leírni se semmi, de igazából másfél órát töltöttünk mindösszesen a szülőszobán. Majd következett két óra aranyóra. Míg én megittam vagy másfél liter vizet és ettem a szendvicsekből, a férjem gyönyörködött a gyermekünkben. Úgy éreztük mindketten: most lett teljes a családunk. 

Az aranyóra után el kellett mennem pisilni (szerencsére már dolgozott bennem az a majdnem másfél liter), és átsétáltunk a gyerekágyas osztályra. Oda már nem jöhetett be a férjem, így elbúcsúztunk, ő pedig szaladt haza a gyerekekhez. 

Azóta eltelt pár nap, és egyelőre kapkodom a fejemet, hogy hogy fogok helytállni majd három gyerekkel. Mondjuk most nehezítő tényező, hogy nem olyan egyszerű a szoptatás, küzdünk a kisasszonnyal rendesen, és egyelőre teljes koncentrációt igényel a mutatvány. Remélem, hamar bele fogunk jönni (mint a két nagyobbal), és utána már elkezdhetjük rendesen az “összeszokást” a többiekkel is. 

Borbolya