Vakmacska oktatás sztrájk iskolások

A meglepően gyorsan és széles körben terjedő tiltakozás és kockásing-mozgalom is meglepett az eddig mélyen hallgató oktatási szektorban. Alig ocsúdtam fel, már jött is az újabb meglepetés: rengetegen (huszonhatezren?) csatlakoztak a „Február 29-én nem leszek suliban” szülői kezdeményezéshez is. Olyanok is, akik eddig nem mozdultak, sőt, az se látszott rajtuk, hogy valamennyire tájékozódnának vagy érdeklődnének a témában.

A Tanítanék mozgalom (ami kinőtt a Hermanosok, Telekisek nyílt leveleiből) kezdeti pontjaival szerintem mindenféle politikai nézetűek azonosulhatnak, akiknek fontos az oktatás, a fiatalok jövője.

A Tanítanék Mozgalom 4 pontos követelése

  1. Követeljük, hogy a kormány mondja ki, a 2011-ben elfogadott köznevelési törvényt átmenetinek tekinti, és haladéktalanul kezdje meg az érdemi egyeztetéseket a közoktatás valódi szereplőivel egy új közoktatási törvény elkészítéséhez!
  2. Követeljük, hogy az új közoktatási törvénnyel kapcsolatos egyeztetések annak szakmai alapjaitól kezdődjenek! Az elmúlt öt évben kiderült, hogy az eddigi irány sem jó, és a toldozgatás-foltozgatás sem vezetett sehova.
  3. Követeljük, hogy az oktatásra fordított költségek érjék el a mindenkori GDP 6 százalékát és az átlátható, kiszámítható és stabil normatív oktatásfinanszírozást! (*a mai szint a közoktatás tekintetében nem éri el a négyet sem, egy általános iskolásra kevesebbet költ az állam évente, mint egy focidrukkerre… a szerk.)
  4. Követeljük, hogy az intézmények napi működését lehetetlenné tevő, a tanulók és a pedagógusok számára elviselhetetlen helyzetet okozó közismert problémákat a jogszabályok és az utasítások azonnali módosításával haladéktalanul kezeljék!

A szülői mozgalom tehát ilyen, szerintem egyáltalán nem „politikailag áthangolt” követelések mellé állt. A Pedagógusok Sztrájkbizottságának 25 pontos követelése (ez is a tanitanek.com-on jelent meg) ismét szakmainak mondható követeléslistát tartalmaz (kötelező óraszámok megváltoztatása, a diákok terhelésének csökkentése órákban és tananyagban mérve is, a 18 éves korig szóló tankötelezettség visszaállítása, a minősítési rendszer átalakítása, ki a közmunkásokkal az oktatási intézményekből, tessék rendes munkavállalókat alkalmazni). Más kérdés, hogy ebben a nagy nekibuzdulásban tulajdonképpen milyen szerepet szánunk az elvileg legfontosabbaknak: a gyerekeknek. Szabad-e őket bevonni?

A középiskolások nagy részének van saját véleménye, miért ne lenne jogos, hogy ezt kifejezze, arra alkalmas formában. Számos iskolában egyértelműen tanáraik mellé sorakoztak e követelések mentén, nem volt szükségük külső irányításra. Már nem gyerekek, nemhogy véleményük, javaslataik is lehetnek, néha érdemes volna jobban odafigyelni rájuk. Ha ők maradnak otthon 29-én, ezt simán meg tudják tenni akár szülői biztatás vagy állásfoglalás nélkül is, bár nyilván érdemes ezt velük is megbeszélni, egyeztetni, a szülőnek elmondani a saját véleményét. De miért ne mehetnének akár tüntetni – békés, szabályos keretek közt.

Az ennél kisebbek már nehezebb ügy. Az iskolai problémákból ugyan sok mindent lát már egy ötödik-hatodikos is – vacak tankönyvek, túlterhelt, ideges, fáradt tanárok, túlterhelt, ideges, fáradt diákokkal, túl sok tanulnivaló, túl sok frontálisan „lenyomott”, „magolós” tananyag, zsúfoltság, esetleg a tornaterem hiánya. A rendszerszintű problémákat már nem látják, a KLIK és hasonlók még nem értelmezhetőek számukra (bár a tévéből azonosítható arcokra gyorsan vágnak pofákat, ha valami ellenszenveset nyilatkoznak, de ritkán tudják konkrét intézkedéshez kötni a nevüket). A mélyben rejlő, évtizedek óta hanyagolt súlyos gondokat pedig akkor se látják, ha ők a szenvedő alanyok, mondjuk olyan SNI-s gyerekként, akik se megfelelő intézménybe, megfelelő módszertannal dolgozó tanárhoz, asszisztenshez nem jutnak, se a nekik elvileg járó fejlesztést nem kapják meg. Azt viszont megértik, hogy nem diákcsínyről van szó, nem is arról, jól tanít-e Böbe néni.

Az akció érdekessége vagy furcsasága, hogy tulajdonképpen egy egyértelmű beírás, jelzés, szülői üzenet nélkül a puszta ottlét vagy távolmaradás nem jelzi, támogatjuk-e a mostanában indult "kockásinges", oktatási reformokért küzdő mozgalmat. A "nem leszek suliban" kezdeményezője is jelezte az interjúban, hogy ő is tudja, sok szülő most ott tart, hogy:

 

 

  • Támogatja a mozgalom céljait, de egy ilyen "diáksztrájkot" nem tart megfelelő eszköznek
  • Támogatja a mozgalom céljait, de sajnos a környéken nincs kire sóznia aznap a gyereket
  • Támogatja a mozgalom céljait, de fél, az ő iskolájuk nem áll a reformtörekvések mögött, és fél, hogy a gyereken csattan az ő vélemény-nyilvánítása
  • Támogatja a mozgalom céljait, de náluk a tanárok ezt nem tartják jó eszköznek, ő pedig a tanárokat támogatja
  • a gyerek beteg, tehát látványos kiállás nélkül se megy suliba, más kérdés, hogy szülőként talán így is van alkalma véleményét jelezni
  • a gyerek kicsi, és egyáltalán nem akarja semmiféle felnőttmozgalomba bevonni (mit mondjon egy elsősnek...)
Ergo a diákokat pusztán a távolmaradás vagy ottlét nem osztja meg, amennyiben nincs határozott szülői állásfoglalás, a fentiek bármelyike, sőt, a "nem tudom, nem tudok állást foglalni, nincs elég információm" is lehet adott esetben tisztességes válasz, ahelyett,hogy bárki "rossz" és "jó" reakciók kategóriájában gondolkodna, vagy ha valaki más szerinte "rossz" reakcióját megtorolná - ami talán az egyetlen valóban rossz válasz a kezdeményezésre."

Amikor először olvastam a kezdeményezésről, én minden eddigi harciasságom ellenére eltűnődtem. Főleg azon, megfelelő eszköz-e egy ilyen afféle fordított flashmob (nem sokan gyűlnek össze, hanem sokan nincsenek a helyükön), mit lehet vele elérni, okozhat-e kárt vagy viszályt az elvileg összefogni szándékozó szereplők közt. Ez utóbbi különösen izgatott, akkor bólintottam csak rá az akcióra, amikor egyrészt kiderült, számos ismerős szülő is így döntött, másrészt a kockás inget öltő tanári kar is úgy véli, mi szülők ezzel támogatásunkról biztosítjuk őket. Mert ha a mi akciózásunkat a tanárok ellenséges lépésként vennék, esetleg a mi állásfoglalásunkat valaki a gyereken verné le, na, ott súlyos gond van, a gyerek nem pajzs, nem faltörő kos és nem eszköz, még a saját érdekében sem lehetőleg.

Mert most ez lenne a legfontosabb: függetlenül attól, hogy adott tanerő módszereiről, tudásáról, hozzáállásáról mit gondolok egyénenként, a szülők és tanárok most akkor érnek el valamit, ha összefognak a rendszerszintű változás érdekében.

Gyanítom, ha a részletekre sor kerül majd egyszer, és tényleg megújulna a közoktatás, háát, lesznek véleménykülönbségek. De most még ott tartunk, hogy egyrészt sürgős tűzoltásra van igény, másrészt a hosszú távú szakmai aprómunka mellett szükség van figyelemfelhívó akciókra is, ha már a téma végre a papíros és online lapok címlapjára került. Egy jó nagy „rendhagyó sztrájk” valóban alkalmas eszköz lehet erre, és ennek ürügyén talán a lényegesebb dolgokról is lehet beszélni, hiszen a kockás ing, a „nem megyek suliba”, a virágok a Teleki kerítésén csak a felszín, a látvány, a dolog marketingje, a hogyismondjam, mostanában hiányzó közösségi élmény. A valódi változás azonban messze van még.

A Tanítanék honlapon egyébként megtalálható ez a felosztás – aki segíteni akar, az eldöntheti, a figyelemfelkeltő akciókba, az akut problémák sürgős megoldásába, esetleg a közoktatás érdemi reformjába szeretne érdemben bekapcsolódni. Mit mondjak, tetszik – értelmes, világos, remélem a támogatók is belátják, meddig érhet a kompetenciájuk.

Ami pedig újfent meglepett, és ismét pozitívan: rengeteg kulturális intézmény, nyugdíjas pedagógusok, aktív bébiszitterek és egyéb civilek hada hatalmas lelkesedéssel csapott le az alkalomra. Külön Facebook-oldal gyűjti össze az országban szerveződő „rendhagyó napot”, hogy ne csak lógással teljen, hisz tulajdonképpen nem arról szól. Elsők közt jelentkezett a Pécsi Tudományegyetem hasznos „gyerekmegőrzésre”, de nem késlekedett a Róth Miksa Emlékház, ingyenes tárlatvezetéssel, ifjúsági foglalkozásokkal és forró csokival várva az iskolakerülőket. Nyelvvizsgára készülő középiskolásokat vár a Bar-ANGOL angolozásra, interaktív színházzal készül a Stúdió K, a Marczibányi téri művelődési központ, a Hátsó Kapu rendhagyó tudomány-napot szervez, művészeti foglalkozást kínál az Anderson Art Lab, gyerekprogrammal nyitva lesz Békéscsabán a Rózsakert Játszóház, míg Kaposváron „kockás inges séta” szerveződik az érdeklődőknek. „A Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszéke nyitva áll a diákok előtt, akik február 29-én nem mennek iskolába. Megmutatjuk, milyen egy tanszék, ami korábban bölcsődeként működött.”- írja szintén FB-oldalán a felsőoktatási intézmény, de csatlakozott a Milestone Intézet és számtalan egyéb szervezet is. Az akciótól teljesen függetlenül, de számos fürdő is féláron kínál aznap szolgáltatásokat – tehát ha egyik program se esik közelbe, még mindig el lehet menni úszni.

Soha rosszabbat, ha már valami rémes ellen tiltakozunk, ráadásul minden idegenkedés ellenére mégiscsak bevonjuk a kiskorút is, elvégre róla kéne, hogy szóljon az egész. Az lenne persze az igazi, ha katasztrófák nélkül is ennyire odafigyelnénk a gyerekekre, és ennyi remek programmal várnánk őket hétvégén vagy hétköznap, iskolaidőben vagy szünnapon, a kiváltó általános bajok nélkül.

És, hát nem bírom ki: Pál, Kata, Péter, jó reggelt.

Vakmacska

Aki pedig a „mélyről” is érdeklődne, esetleg jogi aggályai lennének, összeszedtem egypár, szerintem értelmes cikket a témában.

A TASZ jogi tájékoztatója a Nem Leszek Suliban és a szerveződő iskolai sztrájk kapcsán

A Nyest (Nyelv és Tudomány) összefoglalója

Interjú Puskás Krisztinával, aki elindította a Nem leszek suliban akciót

Ez már egy márciusi program, az Országos Rendhagyó Óra felhívása

Nahalka István (oktatáskutató, aki kis híján feladta, de most új lendülettel ír) cikkei

(és az előző 4 rész is)

Az Index és a számok

Az OECD és a magyar oktatás, Portfolio-cikkben

Ez pedig maga az OECD jelentés

Az origo összefoglalója

…a sor végtelen, és érdemes is beleásni magunkat, ha van iskolás gyerekünk. Sőt, akkor is, ha nem.