A meglepően gyorsan és széles körben terjedő tiltakozás és kockásing-mozgalom is meglepett az eddig mélyen hallgató oktatási szektorban. Alig ocsúdtam fel, már jött is az újabb meglepetés: rengetegen (huszonhatezren?) csatlakoztak a „Február 29-én nem leszek suliban” szülői kezdeményezéshez is. Olyanok is, akik eddig nem mozdultak, sőt, az se látszott rajtuk, hogy valamennyire tájékozódnának vagy érdeklődnének a témában.
A Tanítanék mozgalom (ami kinőtt a Hermanosok, Telekisek nyílt leveleiből) kezdeti pontjaival szerintem mindenféle politikai nézetűek azonosulhatnak, akiknek fontos az oktatás, a fiatalok jövője.
A Tanítanék Mozgalom 4 pontos követelése
- Követeljük, hogy a kormány mondja ki, a 2011-ben elfogadott köznevelési törvényt átmenetinek tekinti, és haladéktalanul kezdje meg az érdemi egyeztetéseket a közoktatás valódi szereplőivel egy új közoktatási törvény elkészítéséhez!
- Követeljük, hogy az új közoktatási törvénnyel kapcsolatos egyeztetések annak szakmai alapjaitól kezdődjenek! Az elmúlt öt évben kiderült, hogy az eddigi irány sem jó, és a toldozgatás-foltozgatás sem vezetett sehova.
- Követeljük, hogy az oktatásra fordított költségek érjék el a mindenkori GDP 6 százalékát és az átlátható, kiszámítható és stabil normatív oktatásfinanszírozást! (*a mai szint a közoktatás tekintetében nem éri el a négyet sem, egy általános iskolásra kevesebbet költ az állam évente, mint egy focidrukkerre… a szerk.)
- Követeljük, hogy az intézmények napi működését lehetetlenné tevő, a tanulók és a pedagógusok számára elviselhetetlen helyzetet okozó közismert problémákat a jogszabályok és az utasítások azonnali módosításával haladéktalanul kezeljék!
A szülői mozgalom tehát ilyen, szerintem egyáltalán nem „politikailag áthangolt” követelések mellé állt. A Pedagógusok Sztrájkbizottságának 25 pontos követelése (ez is a tanitanek.com-on jelent meg) ismét szakmainak mondható követeléslistát tartalmaz (kötelező óraszámok megváltoztatása, a diákok terhelésének csökkentése órákban és tananyagban mérve is, a 18 éves korig szóló tankötelezettség visszaállítása, a minősítési rendszer átalakítása, ki a közmunkásokkal az oktatási intézményekből, tessék rendes munkavállalókat alkalmazni). Más kérdés, hogy ebben a nagy nekibuzdulásban tulajdonképpen milyen szerepet szánunk az elvileg legfontosabbaknak: a gyerekeknek. Szabad-e őket bevonni?
A középiskolások nagy részének van saját véleménye, miért ne lenne jogos, hogy ezt kifejezze, arra alkalmas formában. Számos iskolában egyértelműen tanáraik mellé sorakoztak e követelések mentén, nem volt szükségük külső irányításra. Már nem gyerekek, nemhogy véleményük, javaslataik is lehetnek, néha érdemes volna jobban odafigyelni rájuk. Ha ők maradnak otthon 29-én, ezt simán meg tudják tenni akár szülői biztatás vagy állásfoglalás nélkül is, bár nyilván érdemes ezt velük is megbeszélni, egyeztetni, a szülőnek elmondani a saját véleményét. De miért ne mehetnének akár tüntetni – békés, szabályos keretek közt.
Az ennél kisebbek már nehezebb ügy. Az iskolai problémákból ugyan sok mindent lát már egy ötödik-hatodikos is – vacak tankönyvek, túlterhelt, ideges, fáradt tanárok, túlterhelt, ideges, fáradt diákokkal, túl sok tanulnivaló, túl sok frontálisan „lenyomott”, „magolós” tananyag, zsúfoltság, esetleg a tornaterem hiánya. A rendszerszintű problémákat már nem látják, a KLIK és hasonlók még nem értelmezhetőek számukra (bár a tévéből azonosítható arcokra gyorsan vágnak pofákat, ha valami ellenszenveset nyilatkoznak, de ritkán tudják konkrét intézkedéshez kötni a nevüket). A mélyben rejlő, évtizedek óta hanyagolt súlyos gondokat pedig akkor se látják, ha ők a szenvedő alanyok, mondjuk olyan SNI-s gyerekként, akik se megfelelő intézménybe, megfelelő módszertannal dolgozó tanárhoz, asszisztenshez nem jutnak, se a nekik elvileg járó fejlesztést nem kapják meg. Azt viszont megértik, hogy nem diákcsínyről van szó, nem is arról, jól tanít-e Böbe néni.
Az akció érdekessége vagy furcsasága, hogy tulajdonképpen egy egyértelmű beírás, jelzés, szülői üzenet nélkül a puszta ottlét vagy távolmaradás nem jelzi, támogatjuk-e a mostanában indult "kockásinges", oktatási reformokért küzdő mozgalmat. A "nem leszek suliban" kezdeményezője is jelezte az interjúban, hogy ő is tudja, sok szülő most ott tart, hogy:
- Támogatja a mozgalom céljait, de egy ilyen "diáksztrájkot" nem tart megfelelő eszköznek
- Támogatja a mozgalom céljait, de sajnos a környéken nincs kire sóznia aznap a gyereket
- Támogatja a mozgalom céljait, de fél, az ő iskolájuk nem áll a reformtörekvések mögött, és fél, hogy a gyereken csattan az ő vélemény-nyilvánítása
- Támogatja a mozgalom céljait, de náluk a tanárok ezt nem tartják jó eszköznek, ő pedig a tanárokat támogatja
- a gyerek beteg, tehát látványos kiállás nélkül se megy suliba, más kérdés, hogy szülőként talán így is van alkalma véleményét jelezni
- a gyerek kicsi, és egyáltalán nem akarja semmiféle felnőttmozgalomba bevonni (mit mondjon egy elsősnek...)
Amikor először olvastam a kezdeményezésről, én minden eddigi harciasságom ellenére eltűnődtem. Főleg azon, megfelelő eszköz-e egy ilyen afféle fordított flashmob (nem sokan gyűlnek össze, hanem sokan nincsenek a helyükön), mit lehet vele elérni, okozhat-e kárt vagy viszályt az elvileg összefogni szándékozó szereplők közt. Ez utóbbi különösen izgatott, akkor bólintottam csak rá az akcióra, amikor egyrészt kiderült, számos ismerős szülő is így döntött, másrészt a kockás inget öltő tanári kar is úgy véli, mi szülők ezzel támogatásunkról biztosítjuk őket. Mert ha a mi akciózásunkat a tanárok ellenséges lépésként vennék, esetleg a mi állásfoglalásunkat valaki a gyereken verné le, na, ott súlyos gond van, a gyerek nem pajzs, nem faltörő kos és nem eszköz, még a saját érdekében sem lehetőleg.
Mert most ez lenne a legfontosabb: függetlenül attól, hogy adott tanerő módszereiről, tudásáról, hozzáállásáról mit gondolok egyénenként, a szülők és tanárok most akkor érnek el valamit, ha összefognak a rendszerszintű változás érdekében.
Gyanítom, ha a részletekre sor kerül majd egyszer, és tényleg megújulna a közoktatás, háát, lesznek véleménykülönbségek. De most még ott tartunk, hogy egyrészt sürgős tűzoltásra van igény, másrészt a hosszú távú szakmai aprómunka mellett szükség van figyelemfelhívó akciókra is, ha már a téma végre a papíros és online lapok címlapjára került. Egy jó nagy „rendhagyó sztrájk” valóban alkalmas eszköz lehet erre, és ennek ürügyén talán a lényegesebb dolgokról is lehet beszélni, hiszen a kockás ing, a „nem megyek suliba”, a virágok a Teleki kerítésén csak a felszín, a látvány, a dolog marketingje, a hogyismondjam, mostanában hiányzó közösségi élmény. A valódi változás azonban messze van még.
A Tanítanék honlapon egyébként megtalálható ez a felosztás – aki segíteni akar, az eldöntheti, a figyelemfelkeltő akciókba, az akut problémák sürgős megoldásába, esetleg a közoktatás érdemi reformjába szeretne érdemben bekapcsolódni. Mit mondjak, tetszik – értelmes, világos, remélem a támogatók is belátják, meddig érhet a kompetenciájuk.
Ami pedig újfent meglepett, és ismét pozitívan: rengeteg kulturális intézmény, nyugdíjas pedagógusok, aktív bébiszitterek és egyéb civilek hada hatalmas lelkesedéssel csapott le az alkalomra. Külön Facebook-oldal gyűjti össze az országban szerveződő „rendhagyó napot”, hogy ne csak lógással teljen, hisz tulajdonképpen nem arról szól. Elsők közt jelentkezett a Pécsi Tudományegyetem hasznos „gyerekmegőrzésre”, de nem késlekedett a Róth Miksa Emlékház, ingyenes tárlatvezetéssel, ifjúsági foglalkozásokkal és forró csokival várva az iskolakerülőket. Nyelvvizsgára készülő középiskolásokat vár a Bar-ANGOL angolozásra, interaktív színházzal készül a Stúdió K, a Marczibányi téri művelődési központ, a Hátsó Kapu rendhagyó tudomány-napot szervez, művészeti foglalkozást kínál az Anderson Art Lab, gyerekprogrammal nyitva lesz Békéscsabán a Rózsakert Játszóház, míg Kaposváron „kockás inges séta” szerveződik az érdeklődőknek. „A Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszéke nyitva áll a diákok előtt, akik február 29-én nem mennek iskolába. Megmutatjuk, milyen egy tanszék, ami korábban bölcsődeként működött.”- írja szintén FB-oldalán a felsőoktatási intézmény, de csatlakozott a Milestone Intézet és számtalan egyéb szervezet is. Az akciótól teljesen függetlenül, de számos fürdő is féláron kínál aznap szolgáltatásokat – tehát ha egyik program se esik közelbe, még mindig el lehet menni úszni.
Soha rosszabbat, ha már valami rémes ellen tiltakozunk, ráadásul minden idegenkedés ellenére mégiscsak bevonjuk a kiskorút is, elvégre róla kéne, hogy szóljon az egész. Az lenne persze az igazi, ha katasztrófák nélkül is ennyire odafigyelnénk a gyerekekre, és ennyi remek programmal várnánk őket hétvégén vagy hétköznap, iskolaidőben vagy szünnapon, a kiváltó általános bajok nélkül.
És, hát nem bírom ki: Pál, Kata, Péter, jó reggelt.
Vakmacska
Aki pedig a „mélyről” is érdeklődne, esetleg jogi aggályai lennének, összeszedtem egypár, szerintem értelmes cikket a témában.
A TASZ jogi tájékoztatója a Nem Leszek Suliban és a szerveződő iskolai sztrájk kapcsán
A Nyest (Nyelv és Tudomány) összefoglalója
Interjú Puskás Krisztinával, aki elindította a Nem leszek suliban akciót
Ez már egy márciusi program, az Országos Rendhagyó Óra felhívása
Nahalka István (oktatáskutató, aki kis híján feladta, de most új lendülettel ír) cikkei
Az OECD és a magyar oktatás, Portfolio-cikkben
Ez pedig maga az OECD jelentés
…a sor végtelen, és érdemes is beleásni magunkat, ha van iskolás gyerekünk. Sőt, akkor is, ha nem.
