Vitriolos hangulatban vagyok, előre szólok, nem lesz szép. De néha keményen meg kell mondani, hogy mi van, mert különben nem tudjátok, vakok vagytok, finomkodók, struccok. De én okos vagyok, és igazából tudok mindent, és most jól megmondom.
Általában senki nem beszél őszintén. Se felnőtt, se gyerek.
A gyerek sokat lát, de nem árulkodik, és én se. Ő, mert arra tanítottam, hogy nem illik, én meg mérlegre tettem a közléskényszerem, szívemre a kezem, és csöndben maradtam. Általában. De nem most! Mert néha ki kell nyitni a szánkat.
Amúgy is: tudjuk vajon definiálni az árulkodás szót, tudunk különbséget tenni a mindenképp elhárítandó konfliktus és az ártó beleszólás között? Ha mi felnőttek is bajban vagyunk ezzel, mit érthetnek ebből a gyerekek?
Vegyünk egy sablonos alapsztorit: egy kisgyereket bántanak, kiközösítenek az osztályban a többiek (de legalábbis néhány hangadó), mert csak. Mondjuk később jött az osztályba, 5 szeplője van, mikor 7 a szokás, és különben is sapkában van. Fúj.
Erről nem szokás beszélni, mert az árulkodás, majd megoldják az érintett felek. Aki ilyen helyzetbe kerül, legyen erős, oldja meg maga. Ha meg árulkodna bárki, azonmód neki is kiközösítés lenne az osztályrésze, de legalábbis bántó mosolyszünet, és az jajderossz egy egyébként népszerű diáknak. Jobb az összezárás ilyen esetben, és ha valaki kívül marad, az az ő baja.
Néha viszont valahogy kiderül. Egy szülő mégis megtud valamit, és beszél. A bili kiborul (esetleg néhány tele ToiToi leborul a szállító kamionról), és akkor mind a gyerekek, mind a szülők közt ott feszül a megválaszolatlan kérdés, mikortól számít árulkodásnak, beleszólásnak a dolog, meddig kell úgymond békén hagyni a perlekedő feleket? Amíg csak más gyereke szív vagy szívat? Hogyan tisztázzuk, hogyan beszéljük ezt meg a gyerekeinkkel, akik érintettek lettek, ha nem is közvetlenül, de „elhallgató” oldalról? Hogy: eddig fiam azt tanítottam neked, hogy ne árulkodj, de lehetett volna annyi eszed, hogy most már szólsz? Remek kis nevelési csapdahelyzet.
Tegyétek a kezetek a szívetekre ti is: tudjátok, mi történik az iskolában a gyereketekkel és körülötte? Elmond otthon mindent? Hisztek neki mindenképp? Ha hallgatag típus, faggatjátok? Meddig mehet el egy alsós kisgyerek titkolózásban, hol az a határ, ameddig tartania kell a száját-hátát, mert ha nem, árulkodónak titulálják, és retteghet a kiközösítéstől? Úgy hisszük, észrevesszük, ha a gyerekünket bántja valaki vagy valami. Isten ne adjon ilyen helyzetet, de ha mégis, legyünk képben!
És azt észrevesszük vajon, hogy a mi gyerekünk bánt valakit, valamit? Nyilván nem erre neveljük, hát nem is olyan. Ő aztán nem. Más gyerekén mindig olyan remekül észre lehet venni a hibákat, és olyan szomorú, hogy a más gyerek szülője annyira vaksi.
Odaállhatok vajon én az elé a helyes, kedves Édesanya elé, akinek a gyerekét hallottam nem hogy csúnyán, de kimondottan obszcén módon beszélni (a mászóka tetején szabályosan szexuálisan zaklatott egy elsős kislányt)?
A másik Anyuka elé, akinek gyerekéről azt hallottam, folyamatosan kis agresszor a csapatban?
A harmadik elé, akinek a gyereke kinevezte magát teljhatalmú főnöknek, és basáskodik a többieken?
A negyediknek, hogy a negédes kislánya csak a felnőttek előtt ilyen kedves, amúgy szurkapiszka szarkeverő, és nagy manipulátor?
Odaállhatok, árulkodhatok végre őszintén, hogy héééé, te, tudod, vajon mit csinál, milyen a te gyereked? Tuti nem tudod, hisz látom, minden szereteted a rajtad lévő rózsaszín szemüvegben van, és különben is tanulj tőlem, meg a gyerekemtől, aki nem olyan. Nem, nem olyan, ha mondom. Az én gyerekem nem hazudik, nem bánt másokat, kitűnő erkölcsi értékkel, ítélőképességgel bír, majdhogynem tökéletes. Tisztán látom, ő sose fog nekem hazudni, se most, se 16 évesen, mert nem arra tanítom. Nem, rajtam nincs rózsaszín szemüveg, ugyan miért gondolod ?!?
Különben is, a fenti nagy igazságokat a te gyerekedről ő mondta nekem, és ő már csak jól tudja, és mindig igazat mond amúgy is. Hát jó, ha tisztában vagy végre a dolgokkal, igazából. Egyébként meg nem szokott ő sem árulkodni egyáltalán, ezeket is csak most és csak nekem mondta el.
Most végre jól megmondom mindazt, amit nem tudtál, még csak nem is sejtettél a gyerekedről, pedig így igaz. De ha te bármi hasonlót mondanál az enyémről, előre szólok, azonnal tudni fogom, hogy hazudsz. Ne hazudj, mondom, hogy az én gyerekem nem olyan, különben is honnan tudnád? A gyereked mondta? Hahh, nem tanítod meg arra, hogy az árulkodás csúnya dolog?
Ez a poszt fikció, képzelet szüleménye. Minden egyes szava. Bármi hasonlóság a valós élettel, valós személyekkel totális véletlen műve. Tanulság meg nincs.
Lilacsiga
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
