A mai napig emlékszem Anyu megdöbbent arcára, mikor arra kértem néhány nap múlva vigyázzon a lányomra néhány óráig. Nem a gyerekfelügyelttől lepődött meg annyira, a tervezett program hallatán vonta fel szemöldökét.
Kép: Vakmacska
Gyorsan tisztáztuk, a gyereknevelés ezentúl neki már az unoka szeretgetését fogja jelenteni. Így ő aznap este a babával volt, én pedig 3 év kihagyás után elmentem Tankcsapda koncertre. Nem mondom, hogy nem volt furcsa a koncerten ott lenni, főleg, hogy a gyerek etetésének idejét a testem jelezte.
Azóta eltelt néhány év, voltam még néhány Tankcsapda koncert, az egyiken a lányom is a közönség soraiban, régi kívánságát váltottam ezzel valóra.
Az idén úgy indultam a Szigetre, hogy az utolsó percben derült ki, mehetek. Programot sem nézegettem előre, csak az aznapi Tankcsapda koncertet tudtam biztosan. Ahogy átértem a hídon, beléptem a Szigetre, megint megcsapott ismerős érzés, de jó, megint itt vagyok. Látszatra most kevesebben voltak, gyorsan ment a bejutás, karszalag, csomagellenőrzés és már bent is vagyok. Még volt 3 órám a koncert kezdete előtt, eredetileg többet szántam volna Szigetre, de most ennyi jött össze.
Meglepő módon nagyon sok érdekes programot vettem észre. A korábbi évek – szerintem – nagyon jelentős túlkínálatával szemben, feldolgozhatóbb mennyiségű programból lehetett választani. Kezdetként a Petőfi Színpadon fellépő zenekarokba hallgattam bele, ha jó volt a hangosítás még a zene is tetszett. Megnéztem a Lumináriumot kívülről, a Porondsátorban az akrobatákat, akik a mókás mimika mellett hihetetlen profi műsort adtak, egy kicsit a Karinthy novella jutott eszembe. Körbejártam az árusokat, a múzeumi negyedet, utóbbi tavaly a lányomnak nagyon tetszett, és megnéztem egy kicsit a Civil szigetből. Az óriásgitár kiállítás nagyon mutatós volt, le is fényképeztek, na melyik gitárnál? Hát persze, hogy a vörös, Tankcsapda feliratot viselő gitár mellé álltam oda a sok gyaloglástól kicsit elfáradva. A Subscribe koncert után még pont volt idő átérni a közben megtalált ismerősökkel a Pop-Rock Nagyszínpad elé, ahol éppen elcsíptük az ismerős dallamot, kezdődött a Tankcsapda.
Legyen Rock, Itt vannak a Tankok, Dávid és Góliát, Hatalom nélküli rend, M.A.F.V, Ez az a ház. Az egész setlist nincs a fejemben, nagyjából ugyanaz volt, mint az Orczy kertben két hónapja, de a dallamok, a hangok igen. Nagyon ütős koncertet hoztak össze a fiút, és a kezdeti szokatlansága ellenére, nagyon meg lehet barátkozni az új Tankcsapda hangzással. Mármint azzal, hogy három akkordnál több is kijön abból a gitárból.
Külön öröm, hogy a koncert a Youtube-on visszanézhető, illetve ezt a koncertet ott is nyomon lehetett követni élőben és vadul headbangelni/pogózni/csápolni a képernyők előtt.
A két ráadás szám után még megvártuk a Kornból néhány dalt, de nálam nem aratott osztatlan sikert a zenekar. Így a lampionokkal díszített sétányokon visszamentünk a Petőfi Színpadra, ahol Lovasi lépett fel a Kiscsillaggal. Ez már csak levezetés, a zene már csak aláfestés, ahogy a VOLT sátornál a rockdisco, ahol megállok kicsit, ismerősökkel beszélgetni.
Aztán már lassan éjfél, ideje hazamenni.
Anyu azt mondta évekkel ezelőtt, hogy azt hitte, a gyerek megszületésével kinövök ebből a koncertre járásból és a Tankcsapda zenéjének hallgatásából. Abban, azóta közös nevezőre jutottunk (elég hamar), hogy ebből nem lehet és nem is érdemes kinőni.
Sixxty
