Szülővé válni olyan, mintha egy életre szóló önismereti tréninget kezdenénk el – a különbség csak annyi, hogy nincs előzetes felkészítés, és az első leckékkel együtt máris felelősek vagyunk egy másik emberért.

Gyerekkori tapasztalataink meghatározzák, hogyan viszonyulunk a világhoz, a kapcsolatokhoz és természetesen a saját gyerekeinkhez is. A saját szüleinktől kapott minták alapján építjük fel a nevelési módszereinket, akár tudatosan, akár ösztönösen. A szülőség azonban nemcsak arról szól, hogy a gyerekeink fejlődését kísérjük – közben a saját múltunkkal is szembesülünk, és lehetőséget kapunk arra, hogy azokat a régi sebeket is begyógyítsuk, amelyeket talán régóta hordozunk magunkban.

Gyerekeink tükrében: visszapillantás a múltba

A gyerekek sok szempontból tükröt tartanak elénk. Ahogyan reagálnak ránk, ahogyan érzelmeiket kezelik, vagy ahogyan hatással vannak ránk, mind visszavezethető arra, hogy milyen élményekkel érkeztünk a szülőségbe. Egy kisgyermek őszinte érzelmei, indulatai és reakciói gyakran előhozhatják belőlünk azokat a mélyen elraktározott érzéseket, amelyeket esetleg gyerekként nem dolgoztunk fel.

Lehet, hogy egy adott helyzetben túl erősen reagálunk – például ha a gyerekünk sír, és nem tudjuk azonnal megnyugtatni, szorongás vagy kétségbeesés önt el minket. Lehet, hogy egy iskolai kudarc bennünk is rég eltemetett érzéseket kelt fel arról, amikor annak idején mi sem voltunk elég jók. Ezek a pillanatok gyakran nemcsak a jelenről, hanem a saját gyerekkorunkból hozott tapasztalatokról is szólnak.

Ha szülőként nem nézünk szembe a múltunkkal, könnyen előfordulhat, hogy öntudatlanul ugyanazokat a mintákat ismételjük meg, amelyeket egykor mi is átéltünk. Viszont ha tudatosan figyelünk a reakcióinkra, és igyekszünk megérteni saját érzelmeink gyökerét, akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy másként csináljuk – és ezáltal a saját gyerekeink számára is egy egészségesebb érzelmi környezetet teremtsünk.

Mit tehetsz a változásért?

  1. Ismerd fel, mi vált ki belőled erős érzelmeket! – Figyeld meg, milyen helyzetekben érzed úgy, hogy túlreagálsz valamit, vagy érthetetlen módon feszült leszel. Ezek a reakciók gyakran nem a jelen pillanatról szólnak, hanem a múltból fakadnak.
  2. Állj meg, mielőtt ösztönösen reagálsz! – Egy nehéz helyzetben adj magadnak egy pillanatot, hogy tudatosan dönts arról, hogyan reagálsz. Ha megfigyeled a saját érzéseidet, máris kevesebb eséllyel ismétled meg a múltbéli mintákat.
  3. Adj meg mindent magadnak és a gyerekednek is, amire csak szükségetek van! – Néha a saját gyermekkori hiányainkat úgy pótolhatjuk, hogy tudatosan megadjuk azt a törődést, elfogadást és megértést a gyerekünknek, amit talán egykor mi sem kaptunk meg.

A megbocsátás és az újrakezdés lehetősége

Nyilván ahogy jönnek az emlékek, világosság válik, hogy a saját szüleink sem voltak tökéletesek. A legtöbben nem akartak nekünk rosszat – csupán ők is a saját gyerekkorukból hozott minták szerint cselekedtek. Ha ezt dominó elv szerinti működést felismerjük, könnyebb megbocsátani nekik, és nem haraggal, hanem tudatossággal folytatni az utunkat.

A szülőség a felelősség mellett egy lehetőség is arra, hogy újrateremtsük és újraértelmezzük azt, amit a gyermekkor jelent. Nem tudjuk meg nem történtté tenni a múltat, de tudatos döntéseinkkel egy szebb, kiegyensúlyozottabb jövőt építhetünk – nemcsak a gyerekeink, hanem saját magunk számára is.

A gyakorlatba mindezt egy nagyon egyszerű gondolatmenet segítségével ültetheted át.

Az adott helyzetben, amikor a hirtelen reagálást már meg tudod állni, gondold végig, hogy ha az adott pillanatban te lennél gyerek, és éppen a szüleid előtt állnál, ahogy most a te gyereked áll előtted, milyen reakciókat várnál tőlük? Egészen biztos, hogy ugyanilyen reakciókra vágyik a te gyereked is.  Amikor ezt valóra váltod számára, akkor valójában a saját gyermekkori énednek is megadod azt, amire egykor úgy hiányzott neki. Ezzel a dolgok körbeérnek. Felengedhetsz végre.

Vándor Kinga