A második várandóságomról szeretnék röviden mesélni. Már az első hetektől kezdve súlyos terhességi hányás miatt kórházban kezeltek.
Ott azt mondták, hogy majd a 3 hónap után elmúlik. De sajnos nem múlt el, sőt súlyosbodott is. Olyannyira, hogy már nem tudtam lábra állni, és kezdtem az öntudatomat elveszteni. Ekkor az orvosom, aki már kétségbeesetten próbált megoldást találni, megultrahangozott, és ekkor észrevette, hogy a májam már nagyobb volt, mint a magzat.
Gyorsan átvittek a fertőző osztályra, mondván, hogy valami fertőzést kaphattam el, ezért lett nagyobb a májam. De a sorozatos gyógyszerek és vizsgálatok után kiderült, hogy sem nekem, sem a babámnak nincs semmi bajunk.
A családom átvitt az itteni megyei kórházba. Ott elölről kezdtek minden vizsgálatot és kezelést. Sajnos odáig fajult a dolog, hogy majdnem életünket vesztettük mindketten. Hosszas orvosi tanakodás után kiderült, hogy egy súlyos neurológiai betegségem alakult ki a várandósság szövődményeként.
Így mind a 9 hónapot kórházban töltöttem alapos megfigyelés alatt, hogy se nekem se a gyermekemnek ne essen bajunk. Sajnos én a szülés után még egy évig nem tudtam járni. Szerencsére a dolog jól végződött.
Bár nekem a betegségem megmaradt, de a gyermekem egészséges. Teljesen egészségesen született meg, és a mai napig sem látszik rajta, hogy neki ebből valami baja lenne. Gyermekorvosunk is nagyon segítőkész, megbeszéltük, hogy ha bármi jelét látja a betegségnek a gyermekemen, azonnal kivizsgálják.
Köszönöm ha elolvastátok. Jól esett magamból kiírni.
Sz
