Egy igazi valóra vált álom volt a második gyermekem születése, ezért nagy örömmel írom le a történetét. Maga a szülés összességében eseménytelen volt, viszont talán érdekes lehet, hogyan látták el az újszülöttet a kórházban, és hogyan zajlik egy ambuláns szülés.
Éppen egy héttel a becsült terminus után jártam, a CTG és ultrahang vizsgálat alapján a babával minden a legnagyobb rendben volt, a méhszáj pedig teljesen zárt.
Itt Németországban elvileg a terminus utan két hétig kivárnak az indítással, de egy hét után már elkezdik pedzegetni, hogy minden nappal nő a kockázat.
Az igazat megvallva már én is igencsak készen álltam a szülésre, ezért felkerestem a Hebammém (nagyjából egy bába és egy védőnő keveréke), hogy megpróbáljuk kicsalogatni a babámat. Az első szülésem előtt egy szegfűszegolajos tampon azonnal meghozta a várt hatást, ezért most is ugyanezt a módszert javasolta. Reggel 9 órától, egy óráig használtam. Ahogy letelt az egy óra, kicsit lepihentem, de azt vettem észre, hogy újra és újra enyhe összehúzódásokra ébredek. 11 óra körül felkeltem, az összehúzódások rendszeresen, kb. 5 percenként jöttek.
Ekkor már a légzésemre is figyelnem kellett, de még nem éreztem őket erősnek. Az első szülésemnél hasonló érzeteknél még több, mint 12 óra volt hátra, ezért tovább pihengettem, ebédeltem, zenét hallgattam. Az egyetlen, ami megváltozott, hogy nagyon jól esett egyedül lenni a hálószobában, nem szóltam senkinek, nem akartam, hogy bárki kizökkentsen. Mindeközben a férjem a dolgozószobában dolgozott, a szüleim pedig, akik látogatóban voltak nálunk, hogy segítsenek a baba érkezésekor, lent a nappaliban ültek mit sem sejtve.
13:30 körül a lágy, finom összehúzódások nagyon hirtelen besűrűsödtek (kevesebb, mint egy perc szünet volt köztük), és a nyugodt légzés már nem volt elegendő, jöttek a hangos aaaaaak meg óóóóóóóóók. Nagyon melegem lett és kivert a víz, úgyhogy ledobtam magamról a ruháimat. Ekkor jelent meg az anyukám, aki összekészített és gyorsan lekísért az autóhoz, amíg a férjem hívta a szülészetet, hogy jövünk. Szerencsére csak 3 percre lakunk a kórháztól, ami nagy szerencse volt, mert ekkorra már egymást érték az egyértelműen tolófájások. 13:45 körül értünk be.
Ahogy szálltam ki az autóból meglátott egy szülésznő, aki éppen hazafelé tartott a műszakja után, ő karolt fel, és kísért be a férjemmel együtt. Felajánlottak egy tolószéket, de inkább sétáltam a liftig, ahol egy szolgálatban lévő szülésznő várt rám. Felviharzottunk a szülőszobába, ahol állva rátámaszkodtam az ágyra. Gyorsan alám dobtak egy párnát a földre, a doktornő leguggolt mellém és CTG-vel figyelte a babát, a szülésznő pedig masszírozta a keresztcsontom meg a gátam. Közben biztattak, hogy a baba jól van és én is mindent remekül csinálok.
A fájások csak jöttek és jöttek, én pedig mély, toroküvöltésekkel kísértem őket. Éreztem, ahogy a fej mindig lejjebb csúszik, aztán visszamegy. Pár fájás után tanácsolták, hogy próbáljak a térdemmel dolgozni, kicsit guggoljak bele a fájásokba. Ez a tipp elképesztő hasznos volt, két fájás után kibújt végre a fejecske.
A következő fájást ellihegtem, majd pontban 14 órakor gyakorlatilag kicsúszott a baba, és meghallottam a méltatlankodó sírását.
A lábam között a kezembe adták, majd felsegítettek minket az ágyra, ahol lefeküdtem, a kisfiam pedig a mellkasomon szuszogott. Ekkor mesélték el, hogy a fej még a magzatburokban bújt ki, és csak akkor lyukaszották ki, amikor a test is megszületett. Ezen a ponton kaptam egy oxitocin injekciót, és amikor jött a fájás finoman kihúzták a placentát, amit meg is mutattak, majd megkérdezték, hogy haza szeretném-e vinni (nem éltem a lehetőséggel). Mikor már nem pulzált a köldökzsinór, elvágta a férjem, a baba pedig már lelkesen szopizott.
Megvizsgáltak, és bár a gátam épen maradt, lett pár apróbb repedésem, amit gyorsan össze is varrtak. Ekkor mindenki gratulált, és kiment a szobából. Annyira meghitt volt így hármasban összebújni, és ismerkedni az új földlakóval, megszűnt az idő. Talán másfél óra múlva múlva gyorsan megvizsgálták és lemérték a babát, amihez a férjem asszisztált.
Mivel mindenki jól volt, ezért mindössze négy órát maradtunk a kórházban, és jöhettünk is haza. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy az első hetekben minden nap meglátogat a Hebammém, aki mindkettőnkre odafigyel.
Ennél szebb kezdetet nem is kívánhatnék a kisfiam életéhez.
Rajna
