20. hét
Ezen a héten kétszer voltunk ultrahangon. Az első pénteken a már említett második genetikai ultrahang volt, a második egy nem tervezett, a tegnapi napon.
Olyan jó volt újra látni! Tényleg nagyon sok volt ez a nyolc hét, nehéz volt kivárni, de az is igaz, hogy épp olyan gyorsan elszaladt, mint ahogy azt előre sejtettem. Annyiban könnyebb türelmesnek lenni, ha már nem első babáról van szó, hogy a Nagy tesó eltereli az ember figyelmét, és csak úgy suhannak a napok.
Az ultrahangon nem kellett semmit várnunk, egyből mehettünk be. Ugyan az orvosom ígérte, hogy amennyiben a kórházban lesz, akkor jönni fog az ultrahangra, de azért meglepett, hogy tényleg ott volt. Az ultrahangot ugyan nem az orvosom csinálta, de végigbeszélték a szonográfussal a baba minden porcikáját. Először azt hittük, hogy nem lesz elég az az egy alkalom, mert Mini Pötty olyan jógapózba tette magát, hogy nem gondolták, hogy mindenét meg tudják majd mérni. A póz: a lábait felemelte a fejéhez, és a fejét be is tette a két lába közé, persze a kezeivel is ott matatott az arca körül, az egész baba egy kis gombóc volt. Ennek a póznak is megvan az előnye, hiszen nincs több bizonytalanság, a kis kukaca ott himbálózott összetéveszthetetlenül. Már az orvosok számára, én ugyan nem láttam, de olyan magabiztosan mondták immár másodszor, hogy bennem egy csepp kétely sem maradt. A méretei tökéletesek, a súlya 302 gramm. Kaptunk képet is róla, és nemcsak a fejéről, hanem a kukacáról is, bár a kukacos képen aztán számomra végképp semmi kivehető nincsen. Talán jobban látnám, ha nem 2D-s képről lenne szó. Így nagy boldogságunkban sétáltunk haza a kórházból, míg a mama vigyázott a Nagyra.
A hétvégén már egyszer fájt a hátam. Épp a szüleimnél voltunk látogatóban, mikor is jártamban bele-bele szúrt a derekamba. Még panaszkodtam is anyunak, hogy ez bizony nem jó, mintha valami becsípődött volna. Azonban amilyen hirtelen jött, úgy el is múlt. Egészen tegnapig, amikor is reggel megint elkezdett fájni. Eleinte nem törődtem vele, gondoltam, ha napokig nem javul, akkor majd lemegyek a háziorvoshoz. Csakhogy délután már sehogy nem volt jó. Se ülve, se állva, se amikor feküdtem. Sőt, már a hasamban is éreztem a fájdalmat, mint egy öv, úgy ölelt körül a fájdalom. Ez volt az a pont, amikor felhívtam az orvosomat, hogy most akkor ez mi lehet, és mi legyen.
Azt mondta, hogy az elmondásom alapján valami gerinc- vagy csigolyaproblémára gondol, de azért meg kellene nézetni a babát és kérni egy papírt, hogy a terhességgel minden rendben, mert addig más nem fog velem csinálni semmit, amíg nem látja a nőgyógyászati leletet. Be is siettünk a kórházba, a szülészetre, ahol egyórás várakozás után, csináltak egy ultrahangot és megvizsgálták a méhszájat. Szerencsére minden rendben volt, így leküldtek a sürgősségire, hogy majd onnan tovább irányítanak, és megvizsgálnak majd.
A sürgősségin egy kedves dolgozónak elmondtam, hogy a szülészetről küldtek le és nagyon fáj a hátam. Mondta, hogy kicsit várnom kell, mindjárt nyílik az ajtó és jön valaki. Rendben arrébb álltam és vártam. Ki is jött egy látszólag határozottan embergyűlölő hölgy, (gondolom orvos) és hallottam is, ahogy egyből szóltak neki, hogy itt egy fájós hátú kismama a szülészetről. A válasz „aha, fáj a háta…” Írásban nem tudom visszaadni, mennyire gúnyos volt a hangja, ahogy ezt válaszolta a nő. Hát két teljes óra várakozás után, amikor már tényleg se ülni, se állni nem tudtam, inkább úgy döntöttem, jobb lesz nekem az ágyban pihenni.
A babával minden rendben, ha meg nem múlik a hátfájás, akkor majd valamilyen más úton oldom meg, hogy megvizsgáljanak, de én ott tovább egy percet sem maradok. Tény nem egyedüli várakozó voltam, tény hogy „csak” a hátam fájt, és persze volt olyan, aki sürgősebb eset volt. Nem kaptam az első terhességem alatt sem soha, sehol külön bánásmódot, nem is igényeltem, de azért az ember azt hinné, legalább a kórházakban minimálisan tekintettel vannak a kismamákra. Na, úgy tűnik, itt nincsenek. A szerencse az, hogy mára egész jól rendbe jött, minden kezelés és gyógyszeres beavatkozás nélkül is. Persze kérdés, hogy mennyi ideig marad ilyen.
Arról még nem írtam, hogy a dokim május végén hajókázni fog. Ez azt jelenti, hogy ha Mini Pötty úgy dönt, csak pár nappal előbb szeretne világra jönni, akkor bizony megint nem nála fogok szülni. És ugye felmerül a kérdés, ha magától indul el, akkor is császár lesz? Nem kérdeztem. Miért? Mert úgy gondolom, ha magától elindulnak a dolgok, nincs miért császározni. Teljesen egyértelmű, hogy akkor megpróbáljuk természetes úton, aztán ha valami nem úgy alakul, akkor majd irány a műtő. Persze felmerülhet a kérdés, miért nem kerestem vagy keresek olyan orvost, aki nem akar egyből császározni és mondjuk a szülés dátumának környékén el is érhető. Mert szeretem a dokimat és bízom benne.
A Nagyot nem tudtam nála szülni, és akinek átadott, na, csak az ő kezébe ne kerüljek. Nem volt vele baj, a császárt szépen megcsinálta, de akkor is negatív élmény lett az egész szülés. Félek kissé attól, hogy megint így fogok járni, ha egy olyan orvost kezdek el középidőben keresni, akit nem is ismerek. Viszont ha az élet úgy hozza, hogy nincs más választásom, akkor elfogadom, és hagyom, hogy a dolgok majd úgy történjenek, ahogy annak történnie kell.
Egy kis helyzetjelentés még az altatásról. Fejlődünk! Most már ki merem jelenteni, úgy látom, a változtatások nagyon sokat javítottak a helyzeten. Egyrészt bevezettem, hogy nemcsak egy nagy séta van, hanem bizony délután, akár a sötétben is nekiindulunk. Ez sokkal jobban lefárasztja, így könnyebben alszik el. Másrészt ott maradok vele pár percig. Még kicsit beszélgetek is vele, majd elmondom neki, hogy ott ülök vele egy kicsit még, de aztán ki fogok menni, és csak reggel fogok visszamenni, ha felébredt. Egyébként meg már nem beszélgetünk, csukja be a szemét és próbáljon meg aludni. Ő így is tesz, aztán pár perccel később látja is, hogy kijövök. Volt, hogy sírt vagy inkább kiabált utánam, de alig egy percig, aztán elaludt. Mára már van, hogy nem is kiabál, vagy csak próbálkozik, pár szólítással aztán elalszik. Ez így sem olyan, mint amilyen volt, de a másfél órás altatás után ez így elfogadható. Reméljük így is marad és egyszer még vissza fog állni az eredetibe.
Krikett
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
