Marie egy átszeretkezett éjszaka után arra ébred, hogy átaludt tizenöt évet. Az előző éjjel még a születésnapján megismert vonzó srác karjaiban feküdt, ma reggel meg már ugyanez a srác világűrnyi távolságba került tőle. Marie először semmit sem ért. Ki ez a kisfiú, aki egyedül reggelizik a konyhában? És egyáltalán, hogy kerül ebbe a pazar luxuslakásba, aminek az ablaka az Eiffel-toronyra néz?
Lassan kezd összeállni a kép. Ki tudja, hogyan történhetett, de Marie az elmúlt tizenöt évben új munkahelyén vezető beosztásba került, és úgy tűnik, kemény üzletasszony lett belőle. Az a lány, aki a tengerparton feküdt mezítláb és a barátnőjével csacsogott, eltűnt. Helyét pedig átvette az új Marie, aki tárgyalásokat vezet, a tévében nyilatkozik és úgy tűnik, beperelte a saját anyját. Ráadásul a jelek szerint összeszűrte a levet egy tenyérbemászó képű kollégájával, és ha ez még nem lenne elég, a férje is állandóan egy gyönyörű kolléganőjével lóg.
Szeretem a francia filmeket, keserédes humorukat, finom jellemrajzaikat, és főszerepet alakító Juliette Binoche pedig most is főnyeremény. Nem esik nehezére eljátszani a huszonöt, majd a negyvenegy éves Marie-t, aki igyekszik alkalmazkodni új szerepéhez, a kemény üzletasszonyéhoz, csak részben sikerrel, mert a felvett póz mögül azért gyakran felcsillan a régi fiatal lány szelessége, életszeretete és optimizmusa. Ez segíti aztán hozzá, hogy kibogozza élete összegubancolódott szálait.
Szellemes megoldásokkal jelzi a film az idő múlását: Marie-t megdöbbenti, hogy bevezették az eurót és nem lehet dohányozni az étteremben, ráadásul gőze sincs, ki lehet az a Barack Obama.
Azért egyvalami mégis szöget ütött a fejembe. Mert úgy látszik, Marie csak úgy hozhatja rendbe az életét, ha levetkőzi a kemény üzletasszony álcáját és nekilát, hogy megteremtse az otthon melegét.
A sikeres nő ugyanis – sugallja számomra a film – kevés időt tölt a családjával, az otthoniakról házvezetőnő és bébiszitter gondoskodik, és ennek köszönhetően mind messzebbre tűnik tőle a boldogság lehetősége.
Marie azzal teszi meg az első lépést a normális élet felé, hogy sajtos makarónit főz a családjának és leül játszani a gyerekével. Kezd odafigyelni a férje munkájára, a saját munkájáról pedig fokról fokra lemond. Míg végül főnőke – aki nem mellesleg az apósa – egy tárgyaláson nyilvánosan megkérdőjelezi Marie egy döntését, jelezve, hogy megváltoztak az erőviszonyok.
Szóval azon túl, hogy a történet alapötlete nagyon jó, a fényképezés remek, a figurák élőek, a sztori mégis didaktikusnak tűnik egy kicsit számomra. Plusz meglepetés, hogy a forgatókönyvírő-rendező Sylvie Testud maga is nő, méghozzá sikeres nő, aki színészként kétszer is elnyerte a César-díjat.
Nem lehet egy nő sikeres a munkájában és boldog a családjával egyszerre? Ti mit gondoltok?
Valaki más élete, (La vie d'une autre) francia film, a forgatókönyvet írta és rendezte: Sylvie Testud, főszerepben Juliette Binoche és Mathieu Kassovitz.
kertedi
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
