Még vettünk egy hamburgert hazafelé, és sokat viccelődtünk. A tornádó közepén valahogy kiélesedik az ember optimizmusa és humora. Mire hazaértünk, elkezdődött a vetélés. Teljesen úgy indult, mint egy menzesz, és egész a végéig nagyon hasonlított rá, csak mintha gyorsított felvételben zajlana. Az feltűnt, hogy a vérzés egy cseppel sem több, mint amennyi feltétlenül szükséges, szóval nem „öntött el a vér”, amitől féltettek az orvosok, és én hiszem, hogy ez a palástfűtea-kúra eredménye – szinte éreztem, hogy mennyire stabil a méhem, és hogy mennyire körülhatároltak a tünetek.
Este ittam egy rozmaring-oregano teát, és kb. kétszer megittam 1-1 evőkanál svédcseppet 2 dl vízben. Ezekről tudtam, hogy a svédcsepp meggyorsítja a szervezetben az összes folyamatot, és segít regenerálódni, a másik kettő meg beindítja a szülést, gondoltam, ha ez így is, úgy is lezajlik, legalább segítsem a dolgot valahogyan. Ittam még egy palástfűteát is.
Menzesz alatt általában az egész testem egy rongy, fejfájás, idegesség, minden van. Most nem így volt, hanem kizárólag ott éreztem a kellemetlenséget, ahol lennie kellett, és a közérzetem szuper volt, a fejem tiszta, sokat poénkodtunk a párommal még este is. Gondolkoztam, hogy nem rizikós-e aludni, de hajnali 2-kor bedobtam a kulcsot. Reméltem, hogy a szervezetem majd felébreszt, ha komolyodik a helyzet.
Reggel 7-kor kicsit erősebb görcsökre ébredtem, de még sms-eztem barátokkal, ettem pár falatot, ittam rengeteg hideg és meleg vizet. A görcsök teljesen fokozatosan erősödtek és lettek egyre gyakoribbak. Mindegyik kicsit erősebb volt és hamarabb jött, mint az előző. Az egész dinamikusan zajlott: egy görcs után egy darab valami kipottyant belőlem, egy pici pihi, egy erősebb görcs után még egy darab valami, pici pihi. Fokozatosan. Óránként bevettem kb. egy teáskanálnyi svédcseppet.
Reggel 10-re jutott el odáig a fájdalom, hogy felébresztettem a páromat. Megkértem, hogy hozzon valami ételt és narancslét, mert egyre nehezebb volt tartani magam (guggoltam a vécécsésze két szélén állva, mert úgy könnyebben távoztak a dolgok), és féltem, hogy előbb-utóbb összeesek (ahogy egy blogon olvastam).
Ami nem túl szalonképes részlet, de szerintem nem árt tudni, hogy a beleim emellett folyamatosan ürültek. Reggeltől egész a végéig, nemcsak vérzés volt, de székelés is, míg minden ki nem ürült. Szuper kiszolgáltatott ilyenkor az ember és nem éppen érzi magát finomnak, nőiesnek és vonzónak, óriási szerencse, hogy a párommal már túl vagyunk ezeken a körökön.
11 felé már eléggé fájtak, és egyre gyakoribbak lettek a görcsök. Le-lefeküdtem (azelőtt járkáltam), néha elnyögtem magam, de még egy banánt meg tudtam enni, és narancslét ittam, az jól jött. Mivel egyre fájdalmasabbak voltak a görcsök, úgy döntöttünk, bemegyünk a kórházba. Bevetettem magam a zuhany alá, és legalább húsz percet ott töltöttem, mert a meleg víz kissé enyhítette az egyre inkább késszúrásszerű, nagy erejű görcsöket. Egyszer próbáltam kiszállni a kádból, de egyből visszaszálltam, és még öt percig engedtem magamra a szinte forró vizet, mert annyira fájt a görcs.
Innentől már rettentő volt. Ahogy kiszálltam a kádból, nem tudtam felöltözni, egy szál bugyiban ingáztam az ágy és a vécé között, és kb. negyven másodperc görcsöt követhetett max. fél perc enyhülés. Annyira fájtak már ezek, hogy először csak nyögdécseltem, aztán ordítottam, aztán sírva ordítottam, és csak annyit tudtam kiabálni, hogy Istenem, legyen már vége! (esetenként változatos káromkodásokkal tűzdelve). Akkor már vert a víz, és csak arra koncentráltam, hogy ne nagyon hiperventilláljak, ha nem muszáj, mert csak kapkodva bírtam levegőt venni. A legrosszabb benne az volt, hogy nem maradt abba, ritmikusan újra és újra visszatért, mint valami külső erő, amihez semmi közöm nincs, csak nem hagy békén. Fogalmam sem volt, hogy ez meddig fog fokozódni, és mikor lesz vége... percek, órák, napok??
A párom teljesen tehetetlenül, ösztönösen fogott, megpróbált összetartani, ölelt, kapaszkodtam bele, miközben úgy éreztem, hogy egy óriási kést forgatnak a méhem közepén. Ekkor bevettem két fájdalomcsillapítót, gondoltam, várjunk, amíg hat (nem hatott), aztán utána menjünk be. De lehetetlennek tartottam azt is, hogy felkeljek az ágyból, ezért úgy döntöttünk, hogy mentőt hívunk.
Mire kijöttek, nem is ismertem a saját hangomra két görcs között, ahogy sírva ordítottam, elmagyaráztam nekik, mi a helyzet, és megbeszéltük, hogy bevisznek a kórházba. Kértem, hogy hozzanak széket - nem bírtam elképzelni, hogy sétáljak vagy álldogáljak egy másodpercig is. Végül a párom segített felvenni egy nadrágot meg egy pólót, mondtam, hogy még mielőtt elindulunk, kimennék a vécére.
Kimentem, ott még volt egy erős görcs, de azzal ki is jött egy darab petezsák. Mivel egy fórumon olvastam, hogy ezt jó bevinni a kórházba, vécépapírba csomagoltam, és kimentem, de azon nyomban dobtam le a kabátom és visszaszaladtam a vécére, amikor távozott egy kb. kétszer akkora darab petezsák. És egyszer csak, ott a vécén hirtelen kitisztult a fejem, az idegesség egy pillanat alatt elmúlt, és mire ezt is becsomagoltam, már nem volt több erős görcs.
Olyan volt, mint egy város bombázás után. Ültem a széken, toltak kifelé, kezemben a „csomagom” rázott a hideg, remegtem, de éreztem, hogy túl vagyok a nehezén. Voltak enyhe görcsök, de azok már leányálomnak számítottak az azokat megelőzők után, amik nem tértek vissza.
Mire beértünk a kórházba, átöltöztem és lefeküdtem, már nyugodt voltam. Még fájt picit a méhem, de éreztem, hogy most már jó lesz minden. Megnézte egy szülésznő a csomagom, mondta, hogy ez szerinte lezajlott, ez megnyugtató volt.
Szerencsémre a doki előző estéről akkor is bent volt, és meg tudott vizsgálni. Nagyon megdicsért, hogy bevittem a csomit, mondta, hogy elküldi szövettanra. Sajnos a méh nem ürült teljesen, így javasolt egy kis tisztító műtétet, amibe belementem, mert úgy fogtam fel, mint egy sebkötözést akkor már. Mivel megettem azt a banánt délelőtt, este 8-ig kellett várni, amíg kiürül a gyomrom, és visszatér a doktor, aki felajánlotta, hogy visszajön este, így nem kellett máshoz menni. Ez szuper érzés volt, biztonságban éreztem magam.
Este már egy leányálom volt a műtét rész. Három kedves hölgy, akik mindhárman bemutatkoztak, nagyon kedvesen és segítőkészen bekísértek a műtőbe, végig kommentálták, hogy mit csinálnak. Bódítószert kaptam, kb. 7 másodperc alatt elaludtam, és arra keltem, hogy tolnak vissza a szobámba és beszélnek hozzám. Az egész procedúra onnan, hogy besétáltam a műtőbe, nem volt több mint 15-20 perc. Utána még kb. fél órát bóbiskoltam, 1-2 órát ébren voltam, aztán miután a párom hazament, elaludtam, és reggel úgy keltem, mint aki nagyon megkönnyebbült.
Reggel már nem is vizsgáltak, csak reggeli után antibiotikum receptet kaptam, meg egy zárójelentést, és úgy jöttem haza, hogy már nem is véreztem. A nyilvánvaló tragédia ellenére egy nagyon jó érzéssel távoztam, mintha felhőkön lépdeltem volna végig.
Folyt. köv.
AK
