Nyitott kapcsolat. Napjaink egyik legdivatosabb fogalma, de vajon valóban működik? Működhet úgy két ember kapcsolata, hogy közben közös megegyezéssel máshol (is) keresik a boldogságot? És egyáltalán hogyan jut el ahhoz a ponthoz két ember, hogy az együttélés ezen formáját választja? 
Mai napig a párkapcsolatok legelfogadottabb formája a két ember közötti monogám viszony. Ennek legfőbb előnye a kiszámíthatóság, a megbízhatóság, az érzelmi stabilitás, a tudat, hogy van társunk jóban-rosszban, akire támaszkodhatunk, akivel megoszthatjuk örömünket, bánatunkat. Aztán az idő elteltével, ahogy belezökkenünk a hétköznapok kerékvágásába, az emberben felmerülhet a hiányérzet, hogy valami kimarad az életéből, esetleg többre, jobbra, másra vágyik, mint amit a párjától kap, elsősorban szexuális téren. Mivel a „normál” kapcsolat nem engedi meg, hogy kísérletezzünk, próbálgassunk, ebben az esetben két lehetőségünk marad: kilépni vagy hazugságokkal takarózva megcsalni a partnerünket. Legalábbis hagyományosan így működött.
Ezen a beidegződésen próbálnak változtatni a nyitott kapcsolat hívei: nem kell feltétlenül felrúgni egy alapvetően jól működő kapcsolatot, elég, ha nagyobb rugalmasságot tanúsítunk, és közös megegyezéssel hagyjuk egymást vágyaink kiélésében. Azok a párok, akik jól működő nyitott kapcsolatban élnek, jellemzően két életkorból kerülnek ki: egyrészt a fiatalok, huszonévesek közül, ahol az elkötelezettség és az elvárások még nem olyan erősek, másrészt az idősebb, ötvenes-hatvanas korosztályból, ahol egy együtt leélt élet után a felek már rugalmasabban kezelik a másik fél kilengéseit.
Ezek a párok saját bevallásuk szerint szeretik és tiszteleik egymást, megbíznak egymásban, tiszteletben tartják és elfogadják a másik fél igényeit. Vallják, hogy ezt a fajta együttélést csak nagyon szilárd alapzattal rendelkező viszonyra lehet felépíteni, ahol a felek szét tudják választani a szerelem és a szexualitás kérdését. Hiszen a kalandok nem egy új kapcsolat vágya miatt jönnek létre, kizárólag a szexuális élet frissítésére szolgálnak. Sok pár kifejezetten ennek az életformának tulajdonítja házasságának, kapcsolatának megmentését, hiszen egyesíti magában a korlátlan szabadság összes előnyét az együttélés pozitívumaival. Nézzük, mik azok az érvek, amik ezen forma mellett szólnak.
Elsősorban a titkolózás hiánya. A nyitott kapcsolat hívei gyakran megelőzésképp vállalják ezt az életmódot: mivel a hűség nem jellemző korunk emberére, hát előzzük meg a bujkálást, vállaljuk nyíltan, hogy néha megkívánunk másokat a partnerünk mellett, és tudjuk ezt megvalósítani nyugodtan, annak a félelme nélkül, hogy ezzel tönkreteszünk az együttélést.
Másik érv lehet a szabadság kérdése. Az ember nem érzi rabnak, lekötöttnek magát a kapcsolatában, azzal és úgy tölti a szabadidejét, akivel és ahogyan akarja, nem kell elszámolnia a tetteivel, sőt, a tetteinek nincs következménye. Ezzel megőrizhető az izgalom, nem kell lemondani a flörtölés, a friss randizás élményéről. Egy nyitott kapcsolat lehetőséget ad arra is, hogy olyan titkos vágyainkat éljük ki, amit állandó partnerünktől szégyellnénk kérni, vagy amiről tudjuk, hogy nem lenne hajlandó megtenni. Az ember ösztönlény, tele olyan álmokkal, vágyakkal, amelyek gyakran nem férnek bele egy „egészséges” kapcsolatról alkotott elképzelésbe.
Bár első hallásra ezek az érvek akár meggyőzőek is lehetnek, a statisztikák szerint a nyitott kapcsolatok mégsem nevezhetőek sikertörténeteknek. Eleve nagyon ritkán indulnak úgy, hogy hirtelen mindkét félnek egyszerre jut eszébe ez az opció. Jellemzőbb, hogy az egyik partner akarja, a másik pedig – akár a társ elvesztésétől való félelmében, akár kíváncsiságból – belemegy. Azután a bizalom, a meghittség elvesztésével mindkét fél és a kapcsolat is sérül, aminek feldolgozására nagyon kevesen képesek. Nagy önuralom szükségeltetik legyőzni a féltékenységünket azokban a helyzetekben, mikor nem tudunk tervezni a kedvesünkkel, mert ő esetleg épp egy másik partnerrel tölti az idejét, még akkor is, ha ez nekünk is megengedett lenne. Nehéz feldolgozni, hogy a kapcsolatunk elveszíti a „csak te és csak én” intimitását, és valljuk be: egy érzelmi szempontból esetleg veszélyes konkurenciának számító szerető megjelenésével az ember elbizonytalanodik abban a hitében, hogy ez a kaland is csak a szexről szól. Szexológus szakember véleménye szerint bár egy-két félrelépés minden kapcsolatban előfordulhat, a társ megtartásához ez nem történhet engedéllyel, legálisan, inkább a meglévő kapcsolat erősítésére, frissítésére kell koncentrálni, dolgozni érte, abban megélni és megtalálni a tökéletességet. Fel kell fedezni a másikban rejlő lehetőségeket és tudni kell élni velük.
Akik mégis belevágnak, nem árt, ha előre tisztázzák a szabályokat. Mi az, amit még tolerálni tudnak, mennyi időt „engedélyeznek” másik partnerrel, ezek csak „ad hoc” jellegű szexuális élmények lehetnek, vagy belefér egy görbe hétvége, esetleg nyaralás a másik nélkül. Ez rögtön felveti azt a kérdést is, hogy kell-e tudni a feleknek részletesen a másik flörtjeiről, be kell-e vonni a mindennapi életbe, vagy szigorúan titokban, maximális diszkrécióval intézzék a félrelépéseket. Természetesen oda kell figyelni a megfelelő védekezésre, hiszen nem hozhatják olyan helyzetbe a partnerüket, hogy bármiféle kellemetlensége, esetleg komolyabb baja legyen a másik fél kalandjaiból. Nagyon fontos, hogy ez a fajta együttélés csak a kölcsönösség elvén működhet. Ha bármelyik félben felmerül a kétség leghalványabb szikrája, ezt azonnal jelezni kell és eldönteni, hogy milyen formában folytatják tovább a kapcsolatot.
prozi
