Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben, Szabó Elek városi tanácsos és Jablonczay Lenke tanítónő gyermekeként. Féltestvére, Majthényi Béla anyja első házasságából született. Magda rajongva szerette szüleit, ez a szeretet és tisztelet egész életén át meghatározó, fontos momentum maradt.
„Rendkívüli, erős akaratú és szabadnak nevelt gyerek voltam. Két rabnak nevelt ember gyereke. Apám soha nem tehette azt, amire vágyott. Kikerült a saját elméleti családjából egy gyakorlati családba. Még az első házasságában sem tehette azt, amit szeretett volna, és a két ember úgy állt neki az életnek, hogy azt mondta: a gyerek szabad lesz. Szabad lesz neki ellent mondani, szabad lesz neki ellenállni, szabad lesz neki választani. Ő dönt. Az ő élete. Az ő ismételhetetlen élete.”
– vallotta gyermekkoráról. Édesanyja, a hányatott sorsú Lenke a fantázia és az érzelmek birodalmában volt kalauza, apja a latin nyelvre, az antik világ csodáira, a keresztény mitológiára tanította. „Két tündér gyermeke voltam” – mondta. A szeretett haza, Debrecen, és a család, az ősök, a múlt fontos szerepet játszott műveiben.
1935-ben érettségizett Debrecenben, majd szintén szülővárosában latin–magyar szakos bölcsészdoktori diplomát szerzett. Tanítani kezdett, egy ideig Debrecenben, majd Hódmezővásárhelyen. 1945-től 1949-ig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársaként dolgozott, mint filmügyi referens. Költőnek indult, első versei a debreceni Magyarok című folyóiratban jelentek meg. A lapból a Nyugat hagyományait folytató írócsoport vált ki, s megalapította az Újholdat. Itt találkozott Szabó Magda későbbi férjével, Szobotka Tiborral. 1947-ben összeházasodtak. Szintén ebben az évben Bárány, majd 1949-ben Vissza az emberig címmel jelentek meg verseskötetei. A politika sajnos beleszólt életükbe, nem publikálhatta műveit, visszavonták a korábban neki ítélt Baumgarten-díjat és származása miatt állásából is elbocsátották. Általános iskolai tanár lett. A hallgatás évei következtek, Magdának talán jobban fájt szeretett és nagyra tartott íróférje mellőzöttsége, mint saját magáé. A költészettől a regényírás felé fordult, de egészen 1958-ig nem adhatta ki műveit.
SOHASEM
Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövénybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.
Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.
Látsz ismeretlen szívemig,
forgatod fénylő csontjaim,
pörgeted súlyos súlyomat,
mosdatsz magadban, áradat,
szemem kútjába fényeket
dobsz, nyelvemre beszédeket.
Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.
Sószagú, zúgó felszínen
lebegve – néha – a vízen
lefelé fordul a szemem,
s a némaságom keresem,
mely lenn maradt a víz alatt,
őrzik szigorú kardhalak,-baxy
s körötte hunyt szemű csigák
s fehér korallok alszanak.
A Freskó (1958) és Az őz (1959) hozták meg számára az igazi ismertséget. A hősök kapcsolatainak, lelkivilágának részletes ábrázolásához hatalmas tehetsége volt az írónőnek. Gyermekkönyveket, ifjúsági regényeket is írt, többek között a Bárány Boldizsár című verses mesét (1958) vagy a Mondják meg Zsófikának című regényt (1958). Ontotta magából a könyveket, 1959-től szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. A Pilátusban (1963) és A Danaidában (1964) a női lélek mélységeit tárja az olvasó elé. Tündér Lala mesebeli kalandját talán minden gyerek ismeri, a különös, emberszívvel született tündérfiú kalandjai fontos része a magyar ifjúsági irodalomnak. 1969-ben jelent meg a Katalin utca. A béke idilli gyermekkori világa és a háború borzalmai feszülnek egymásnak a műben. Szabó Magda a könyv elején csak sejteti a kis Henriett alakjával, később egyértelművé teszi: a halottak és élők világa között nincs éles határvonal, az elhunytak közöttünk járnak. Életművében fontos szerepet játszottak az önéletrajzi ihletésű, a múltba visszanyúló családregények.
Az Ókút 1970-ben jelent meg, bemutatva az írónő gyermekkorát, azt a különös és csodálatos légkört, amelyben szüleinek köszönhetően felnőtt. 1971-ben ezt a Régimódi történet követte, melyben édesanyjának, Jablonczay Lenkének állított emléket. Sokáig érlelődött a gondolat, megírja-e édesanyja történetét. Mikor néhány hónapig az Egyesült Államokban tartózkodott, a rossz idő miatt gépe nem tudott felszállni, s Magda Milwaukee-ban töltött egy éjszakát, egy szállodai szobában. Édesanyja a túlvilágról üzent neki, s ezután már biztos volt abban, meg kell írnia a regényt. Magda a könyv keletkezésének körülményeivel kezdi művét, s bemutatja a szkénét, a helyszínt, Békés és Hajdú vármegyéket, ahol a regényben szereplő családok élete bonyolódott. Anyai dédapja Jablonczay Kálmán és dédanyja, Rickl Mária – gazdag kalmárcsalád szülötte – házába kalauzolja az olvasót.
Dédapja, az idősebb Jablonczay Kálmán birtokait mind eljátszotta, Köselyszeg „dobon úszott el”, elárverezték. Kénytelenek voltak családostól a városba, Debrecenbe költözni. Magda a múlt történéseit rokonoktól, naplójegyzetekből, de leginkább Rickl Mária háztartási könyvéből szedegeti össze. Mária kalmárlány, minden kiadást pontosan jegyez, kiveszi az irányítást férje kezéből, ezután ő parancsol. Apósával, férjével, három lányával és fiával, ifjabb Jablonczay Kálmánnal él a Kismester utcai házban. Az ifjabb Kálmán verseket ír, nagy életművész.
Édesanyja gazdag feleséget, a család megmentését reméli tőle. A fiatal férfi azonban link szoknyavadász, mindennap más lánynak teszi a szépet, házasságot ígér, verseket ír, fogadkozik, csak célját elérje. Sok időbe telik, míg édesanyja rájön, nincs mit tenni, fia menthetetlen léhűtő. Férjével elküldi a Sárrétre, segédkezni a folyószabályozási munkálatokban. De a fiú itt is inkább a lányok után fut, megismerkedik a gyönyörű Gacsáry Emmával. Szerelmes heteket töltenek együtt, a lány issza minden szavát, a fiú hitegeti. A lány kálvinista prédikátor lánya, nagyapja fogalom a Sárréten. Soha nem lehetnének egymáséi, Bányay Rákhel, Emma anyja sosem engedné, Rickl Mária sem. De a lány gyermeket vár, valamit tenniük kell. Kálmán apját ráveszi a frigyre, de a vasakaratú anyját meggyőzni nem lesz könnyű feladat. Rickl Mária bottal veri el fiát, mikor az elé tárja a történteket.
„A dolog pedig amúgy is tárgytalan, a Gacsáryak harcos kálvinisták, neki elege volt a harcos kálvinistákból (...) Ha szép is a Gacsáry lány, mint az égi csillag – nem tudná összeszámolni, hány ilyen szépségről hallotta már rajongani Iuniort –, akkor is nagy buta lehet, ha egy percig is komolyan vett egy ilyen széltolót, mint az ő fia.”
Kálmán megszökik, anyja utána megy, látja, hogy nincs más lehetőség, a fiataloknak össze kell házasodniuk. Tárgyal jövendő nászasszonyával, de a „kálvinista ringyóval” egy szót sem vált. Jablonczay Kálmán hamar a nyakára hág Emma vagyonának, úszik vele sógornője hozománya is. Már három gyermekük született, másodiknak a kis Lenke, Szabó Magda édesanyja. A tékozló fiú anyjától, Rickl Máriától kér segítséget. Az asszonyból süt a gyűlölet menye iránt, várta ezt a percet, talán mégis valóra válthatja terveit fiával kapcsolatban.
„Léha, kártyás, megbízhatatlan ez a fiú, minden rossz sejtelmét valóra váltotta, ám mégiscsak az ő Kálmánja, átka, gyönyörűsége, aki megkövette szépen, s már látja, hová vezetett a tőle elkanyarodó út, az az asszony vitte a romlásba, a Gacsáry lány, akit Rickl Mária egyébként még nem is látott, valami józan, okos nő mellett ember lehetett volna belőle. Kálmán azt panaszolja, nem segít neki senki, felesége szívtelen nagyanyja sem, és ha a mama nem áll mellé, nekik végük, ott a vadászpuska, ő megöli Ernőkét, Lenkét, Emmuskát, Emmát magát is, a végén magával is végez. Rickl Mária egy szót sem hisz a családirtásból, de azt tudja, ismét kezében a kötél vége, amivel a házi istállóba nyűgözheti elbitangolt jószágát; ha most segít neki, Kálmán örökre az övé, kész szerencse, hogy kálvinista szertartás szerint esküdött, nem házasság az, csak ágyasság, ha elválik az asszonytól, újra megnősülhet, a gyerekekkel meg majd csak lesz valahogy.”
Egy szobát kapnak, Emma felismeri, hogy ez kegyelemkenyér, melyet férje viselkedése miatt kénytelenek elfogadni. Két gyermekük meghal torokgyíkban, a kis Lenkével Pestre menekülnek, mert Kálmán munkát kap a Ganz gyárban. Kálmán a kicsi Lenke nevében kuncsorog pénzt anyjánál. Rickl Mária végül magához veszi a kislányt. Pallagpusztai birtokára engedi költözni fiát feleségével és az újszülött Józseffel. A kicsi hamarosan meghal, Emma magához venné lányát, Lenkét, de anyósa nem engedi. Emmának gyermekei születnek, Lenke csak 11 éves korában látja anyját, szigorú nagyanyja nevelése és szüleinek hiánya meghatározza további életét. Emma és Kálmán házassága tönkremegy, Kálmán újra szerelmes, még házas, mikor esküvőt ígér Hildának, egy őrnagy lányának. Valamit tennie kell, hiszen Hilda gyermeket vár tőle.
Emma tartásdíjat csikar ki anyósától, nem akar válni, s már Rickl Mária sem akarja, hogy váljon. Hilda nem kerülhet a családba. A kis Lenke közben felnő, sokat olvas, a Szent Anna utcai zárdába kerül. Pedagógusnak tanul, ilyen szép és okos teremtés még nem született Rickl Mária családjában. Tehetségesen zongorázik, az irodalom sem áll távol tőle. A fiúk is szemet vetnek rá, de a szigorúan nevelt lányt felháborítja szemtelenségük. Rickl Mária mindent elkövet, hogy csalfa anyja és szoknyavadász apja vérét kinevelje a lányból. „Lenkét egy hétre eltiltja a színháztól, pedig a lányok legnagyobb gyönyörűsége, mikor beülhetnek a páholyba, ahol lelkesednek, sírnak, pecsenyévé tapsolják a tenyerüket, s aztán kiparancsolja az udvarra, megmutatja neki, hogy közösül a kandúr a nősténymacskával. Anyám menekülne, dédanyám ott tartja, míg csak a szerelmi viharnak vége nincs. „Ezt akarják a férfiak – mondja Rickl Mária –, hát úgy vigyázz, mert az anyád is így kezdte. Nélkülünk vagy Bartókné nélkül szóba ne merj állni egy férfival, s el ne felejtsd, amit láttál. A porba akarsz hasalni, mint az állatok? Mert a szerelem odavisz.”
Lenke örökre megjegyzi a macskanászt. „Jó lecke volt, szemléletes, eltartott a hatása holtig. Azt a keserves undort, azt a tehetetlen kiszolgáltatottságot egy állati szenvedélynek, amit anyám mindkét házasságában érzett, pszichiáter se tudta volna kiszuggerálni belőle.” Mélyen vallásos nagyanyja kedvéért katolikus hitre tér. Szerelmes lesz, de Józsefet sosem kaphatja meg, a fiú, bár szereti, nem veszi el a hozomány nélküli lányt. Lenke Majthényi Bélához megy feleségül. Lenke félt a házasságtól, nem értette, otthonában nem volt szabad ilyesmikről beszélni nagyanyja jelenlétében.
„De nem vehet ilyen mocskos kérdést az ajkára azok után, hogy megmutatta neki a macskát, valami hasonló következik rá bizonyosan, ami úgy látszik, házasok között kötelező, de a nem házasoknak szigorúan tilos, valami szennyes, valami undorító.”
Nászútjuk szánalmasra sikerül, Lenke szinte undorodik férje közeledésétől. Gyermekre nem vágyik, irtózik a szülés fájdalmától. Mégis terhes lesz, kisfia születik, Béla. Férje tüdőbeteg, házasságukból hiányzik a meghittség. József egyszer ellátogat hozzájuk, de csak Lenkét találja otthon. Magához húzza.
„Egyszer – gondolta Jablonczay Lenke –, egyetlenegyszer, megtudni, milyen a csók, ha az adja, akit szeretünk. Egyszer. Egyetlenegyszer.”
Ennyi jutott Jablonczay Lenkének élete szerelméből. Apja meghal, anyja és testvérei Pesten élnek. Férje elveszti vagyonát, súlyos beteg, s viszonyt kezd Lenke apjának testvérével, Gizellával. Lenke elnéző türelemmel viseltetik irántuk. Az országban dúl a háború. Közben Rickl Mária is meghal. Lenke „átengedi” férjét Gizellának, régi barátja, Szabó Elek városi tanácsos tesz neki házassági ajánlatot. Bár Lenke nem szereti, megfontolja, hiszen a férfi azt ígéri neki, szabad lehet mellette, nem szól bele élete alakulásába. Szabó Elek régóta szereti Lenkét. Egy kikötése van, szeretne egy leánygyermeket. Lenke – bár irtózik a testi közelségtől – beleegyezik.
„De aztán ne hagyja egészen rám! – mondta félkomolyan, féltréfásan –, egy kisgyerek annyi gonddal jár, s én azért szeretném megírni meg elzongorázni, ami bennem van.” Lenke kedvelte férjét, intelligens, művelt, szórakoztató ember volt. „Szabó Elek csókja nem búsítóbb, nem boldogítóbb, mint a Majthényi Béláé annak idején: csók, amiben a másiknak öröme telik, neki nem. Jablonczay Lenke nyitott szemmel tűri, s azt magyarázza magának közben, olyan szeretni való ember ez, hogy a nappalok adta öröm miatt valahogy majd elviseli az éjszakákat.”
A férj mindent megad Lenkének, rajongva szereti az asszonyt. Kölcsönökbe veri magát, hogy jólétet biztosítson neki, a kis Bélának. Lenke gyermeket vár. 1917. október 5-én megszületik Szabó Mária Magdolna, az írónő.
„Csaknem harminchárom évet élt, neki-nekifutva a lét ketrecének, felsebezve karját-homlokát, csaknem harminchárom évig kísértette a félénk reménység, talán mégis lesz önálló útja valamerre. 1917. október ötödikén Jablonczay Lenke befejezte önálló létét, tudomásul vette, nem juthat osztályrészéül a regényekből ismert, a gyerekkortól a sírig kísérő, gyönyörű szerelem, de nem lehet belőle zongoraművésznő, nem lehet író sem, nem lehet őbelőle semmi. Azontúl már nem várt több változást, nem is moccant: lecövekelte magát újszülött gyermeke mellé. A napon, amelyen életet adott, Jablonczay Lenke megszűnt élni, és bár csaknem ötven évig lélegzett még, attól fogva csak a lányának volt története, Jablonczay Lenkének már nem.”
Szabó Magda narrátorként van jelen művében, átlépi az időt, hol a régmúlt eseményeit tárja elénk, hol már saját életéből, édesanyjával folytatott beszélgetéseiből von párhuzamot. Emléktöredékek, naplók, versek, feljegyzések mozaikkockáiból rakja össze Jablonczay Lenke történetét.
1971-ben jelent meg talán legismertebb műve, az Abigél. Vitay Georgina történetét számtalan műfajban interpretálták, megunhatatlan, örök ifjúsági mű maradt.
1982. február 26-án szeretett férje távozott az élők sorából. Megmaradt Szobotkának címmel jelent meg 1983-ban egy könyv, melyben férjének állított emléket.
„Nemsokára itt hagy” – gondolom, s hirtelen rám tör a teljes iszonyata annak, ami elkövetkezik. Letérdepelek elé a kőre, mellé nem ülhetek: balján a fal, béna felén a deszka, csak térdelhetek előtte, s ráhajtom a sok intravénás injekciótól feketére bevérzett, mozdulatlan jobbjára a homlokomat. Elkezd ömleni a könnyem, nem érdekel, nem látja senki, ő meg alszik. Aludt valóban, és mégis felrezzen, ahogy sírni kezdek, pedig némán sírtam, nem hangosan: megérezte, s egyszer csak ott volt ép balja a hajamon. Felemeltem az arcomat. Akkor már napok óta a régi szemével nézett, amikor magánál volt, ha pillanatokra is; azzal ismerte fel Annát, az egyetlent, akit beengedtem hozzá, aki mindig oldani tudta lelke dermedtségét, némán, mosolygó szemmel elköszönt tőle: kőpillantását, akárcsak szája mozdulatlanságát, sikerült feloldaniok az injekcióknak. A régi csupa értelem, csupa szeretet pillantás sugárzott rám megint, ép balját levette a fejemről, s jelezte, menjek hozzá még közelebb. Felálltam, lehajoltam, magához húzott, a mellére vonta az arcomat, megcsókolt. Az arca tüzes volt, orra, ajka jéghideg. Akkor szólalt meg, háromszor egymás után nagyon pontosan és nagyon hangosan azt mondta: „Ne! Ne! Ne!” A három tiltószó kottázható volt. „Ne sírj, fáj hallanom!” – mondta az első. „Ne tarts vissza, eressz el!” – kért a második. És a harmadik! „Ne tűrd, hogy méltatlan roncsként is életben tartsanak.” Arcom a mellén, lehunytam a szemem, de tudom, ő mit lát az én fejemen át: a nyálkaelszívó műszert, az oxigénpalackot, a vérnyomásmérőt, mindent, amiből elég volt, amit nem akar elviselni már, és azt is tudtam, hogy ez most a búcsú, és hogy nem hallom a hangját soha többé. Lélegzete hirtelen megváltozó ritmusa éreztette meg velem, ismét eszméletlen, csak erre a három szóra volt még ereje, mire ismét felegyenesedtem, már aludt.”
Férjétől igazán sosem tudott elválni, hiánya végigkísérte életét. Mélyen szerették és tisztelték egymást. Egyszer Magda megkérdezte tőle, miért vette el:
„Rám nézett és azt mondta: ha Te volnál én, ilyen hülyeséget nem kérdeznél. Aki egyszer Veled beszélt, már úgysem akarna mással beszélni soha többé.”
Magda halála után jelenik meg Liber Mortis címmel a naplófeljegyzéseiből összeállított könyv. Csupa kín és szenvedés, a mellé rendelt társ elvesztésének megmásíthatatlan irtózata. De Magda írt, csak úgy tudott létezni tovább. Megingathatatlan hite Istenben végigkísérte életét. 1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokaként és a zsinati világ alelnökeként is tevékenykedett.
1987-ben jelent meg Az ajtó című műve, melynek központi figurája szintén egy erős, saját sorsát határozottan alakító nőalak. A könyv külföldön is komoly elismerést szerzett. 1999-ben elbeszéléskötete látott napvilágot, Mézescsók Cerberusnak címmel. 2002-ben újabb önéletrajzi ihletésű művet adott ki, a Für Elise-t. Nem egyértelmű, hogy mennyire takar élettörténeti igazságokat a regény, és mennyire fikció. Magda születésétől az érettségiig terjedő időszakot kíséri végig. A különösen művelt, önfejű kislány állandó ellentmondásba keveredik tanítóival, szüleivel. Barátnője, „fogadott testvére” a zentai származású Cili talán azonos az Ókút Agancsosával? (Agancsos a kassai származású barátnő.) Nem tudni, vajon Mikes Edit, Agancsos, Bogdán Cecília valós vagy képzeletbeli személy, sem interjúkban, sem életrajzokban nem találni rá konkrét utalást. A két lány színházasdit játszik, „Cili én voltam, ő meg én, azaz egymás hiányai, ketten alkottunk reális egészet” – írta Magda. Bár tervezte, sajnos a Für Elise folytatása sosem készült el. Halála után jelent meg levelezése barátnőjével, Drága Kumacs! – Levelek Haldimann Évának címmel. A levelezés Magda részéről amolyan vallomás, megmutatkozik benne igazi személyisége.
Szinte mindenki ismeri valamelyik művét. Író, költő, műfordító, drámaíró volt. Számtalan díjat kapott, többek között József Attila-díjat, Kossuth-díjat, Prima Primissima díjat, Femina-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Műveit 42 nyelvre fordították le. Hatalmas életművet hagyott maga után, műveinek nagy részét írásomban helyszűke miatt meg sem említettem. Pedig saját bevallása szerint nem írt könnyen, volt könyv, amit kilencszer írt át. „Mire éntőlem ki tudják imádkozni a kész könyvet, többen idegrohamot kapnak” – vallotta.
2007. november 19-én Szabó Magda örökre elaludt olvasás közben. Alig egy hónappal azután, hogy szeretett hazája, Debrecen 90. születésnapját ünnepelte. Szabó Magdát férje mellé, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
„Szeretnék Önöknek valami rettenetesen egyszerűt mondani, amit édesanyámtól tanultam annak idején: mondjuk hétfő volt, és én megsemmisültem, ettől vagy attól. Anyám csak nézett, és azt mondta: Kislányom, ma hétfő van, és jön a kedd. Csak nem képzeled, hogy a keddnek van valami köze a hétfőhöz? A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad, más miatt. De bízzál az életben. Nem ok nélkül kaptad.”
Juditty
Epilógus: A szerkesztő ritkán pisztergál bele más munkájába, de tündér keresztanyám, Szabó Magda esetében úgy érzem, még ide kívánkozik tőle egy idézet saját írói módszeréről, amely Kónya Judit: Szabó Magda - Ez mind én voltam c. kötetében (is) jelent meg. (Vakmacska)
"Amit átéltem, tartósította az emlékezet, mint vegyszerek a múmiát, egyébként segítettem is a konzerválásban, mert mindent, ami történt, szétszabtam, és szeletkéit beépítettem regényekbe, színdarabokba. Olykor aggaszt is, hogy ami velem és körülöttem valaha megesett, és amit én annak a nyersanyagából alkottam, aligha különíthető el. Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, s nem lesz irodalomtörténész, aki meg tudja fejteni, mikor ki voltam, melyik figurám, vagy mi volt valóban igaz ebben vagy abban az ábrázolásban. A tükör, amelyet a világ felé fordítottam, halálommal széttörik, cserepei nyilván összeilleszthetők és beszoríthatók lesznek valami keretbe, és mégsem azt mutatják majd, ami voltam, vagy amit teremtettem."
Források:
Szabó Magda: Régimódi történet, Ókút, Für Elise, Megmaradt Szobotkának
http://www.hunlit.hu/szabomagda#ID182
http://www.hunlit.hu/szabomagda#ID181
http://fn.hir24.hu/csucsfogyaszto/2007/09/25/szabo_magda_kemeny_heteim_lesznek
http://www.origo.hu/itthon/20031201szabo.html?pIdx=1
http://www.origo.hu/kultura/20071120-ami-jo-el-is-mulik-egyszer-elhunyt-szabo-magda.html
Lukácsné Plenk Anna: „Én tanárnak is – író voltam”. Iskolák, tanárok, tanítványok Szabó Magda életművében
Nagy Boglárka: Párhuzamos életrajzok (Szabó Magda: Für Elise)
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
