A szülés olyan, mint a tengerek és óceánok vize: lehet magasztos és hatalmas, fenséges és csodálatos, simogató-cirógató és kényeztető, de veszedelmes szörnyeteg is tud lenni ám.
A világra hozás áldott perceiben anyuka és apuka egyformán érzik azt, hogy maga a Jóisten ereszkedett le hozzájuk egy párcentiméteres, cseppkilós, fejhangon sikító kisember formájában, és leheletgyöngéd érintésével olyan erőt adott át nekik, amivel akár hegyeket is képesek lennének elmozdítani.
Azokban az euforikus pillanatokban senki nem gondol arra, hogy a "fogadó oldalon" álló új Élet olykor nem a legjobb kezekbe kerül, hogy olykor az amatőr, nem hozzáértő, vagy egész egyszerűen "csak" igénytelen, nemtörődő kezek embertelen módon bánnak immár az Ő testükön kívül is megdobbanó Szívvel. Vajon mit érez ilyenkor a kisded?
A szülés utáni hetekben, amikor a kis-szülők már valamelyest felocsúdtak, és az örömmámorból kiúszva, az apuka operatőri munkáját és férfias helytállását dicsérő házi videó segítségével fel- és visszaidézik azokat a pillanatokat, sokszor kérdések egész hada ébred fel bennük: nem lehettek volna-e picit másabbak, szebbek, meghittebbek, alkalomhoz méltóak és illőek kicsinyeik első percei, a kórházban töltött napok? Esetleg olyan, mint amiben a fenti lélegzet-elállító kisfilmben látható csöppségnek része volt...
h I e I gy
