Tavaly nyár elején vendégeskedett nálunk egy kiskutya. Hogy nem lett állandó családtag, az főleg az én vehemens ellenállásomon múlott – minden állatimádatom ellenére közöltem, hogy az épp csak járni megtanult, de heves vérmérsékletűnek megismert Kicsi és az átlagon felül játékos kutyakölyök (puli volt a szentem) interakcióiban hm, nem kevés kockázatot látok, aminek kivédését nem vállalom, meg különben is, kell a fenének még egy csecsemő, miközben a család többi tagja alig van itthon.
A kiskutyát végül a Konyhakert melletti szomszédok fogadták örökbe, körülbelül valóban annyi figyelmet szentelve neki, mint egy kisgyereknek – ki is követelte. Egy dologban azonban a kutyakölyök messze felülmúlta az embergyerekeket. Ha elfáradt, nem kezdett el építőkockákat hajigálni, üvöltve követelni a harmadik túrórudit, nem kezdeményezett verekedést a testvérével, nem ordította már ő sem tudja mire artikulálatlan hangon, hogy nemakarooooom. Ezt a fiam csinálta, amire nagymami-apja is csak azt mondta, fáradt, altasd már el. A kiskutya viszont, ha elfáradt, szépen karikába gömbölyödött a lábtörlőn, és minden faxni nélkül elaludt, nem kellett neki esti mese, nem tologattuk babakocsiban, nem ringattuk fel-alá a nappaliban, nem helyeztünk kilátásba életveszélyes fenyegetéseket, ha nem fekszik vissza rögtön és nem csukja be a szemét.
Falusi nyaraim során sokszor kerültem kapcsolatba kölyökállatokkal. Hordtam nekik a vizet, a kaját, vagy csak figyeltem, hogy bánik velük az anyjuk. Volt körülöttük feladat bőven, az viszont sosem fordult elő, hogy nagyanyám odaszólt volna, eredj fiam, altasd már el a kiskacsákat.
Szóval bevallom, a gyerekaltatás nem a kedvenc feladatom. És nem is értem, aki álmos, miért nem alszik, ez is az alma miatti bünti lenne, a fájdalommal szülöd meg az orcád verítékével keresed mellett? De nincs ilyen hivatkozás a Szentírásban. Akkor miért nem tud annyi baba magától elaludni, ha fáradt? Miért kell kifinomult rituálékat kifejleszteni az összes plüssállattól való elköszönéstől a mindennap elénekelt altatódalon át a félórás-órás ringatásig? Mert különben van ordítás, rohangálás, anyanemakarokaludni meg hiszti a köbön, miközben már majd elájul a fáradtságtól. Nem mondom, hogy nincsenek kivételek, de az általam ismert többség inkább ilyen. Tűzoltóleszelkatona, vadakatterelőjuhász, látodelalszik anyuka, de kis Balázs a zúristennek nem akar aludni.
Az altatós rituáléktól egy időben annyira frászt kaptam, hogy inkább totemállatomról, a macskáról vettem példát. Mit csinál az anyamacska? Karikába gömbölyödik, a kiflibe befészkelik magukat a kismacskák, és öt percen belül hortyog az egész társaság. Nálunk is egész jól működött, csak azt nem számítottam bele, hogy az anyamacska nem akar még aznap este vasalni, tévét nézni vagy Excel-táblákban bogarászni, legfeljebb a sanyarúbb sorsúakat hajtja ki a gyomra éjjel egerészni.
Márpedig amikor én felébredtem a rám zuhant kómából, már én is legfeljebb egerészhettem, esetleg mehettem vasalni hajnali háromkor, amíg nem jártam úgy, mint az anyamacska, aki ha kisuppant a kölykei mellől, azok előbb-utóbb nyekeregni kezdtek éles, magas hangon.
Persze, tudom, idő kérdése az egész, mind megtanul aludni, főleg mikor már iskolához kéne időben felkelni, tizenéves korukban meg a többség ki se mászik az ágyból délelőtt tizenegy előtt, bár az elvetemültebb egyedekre még akkor is rárivallsz estelente, hogy marsaképernyőelőlfiam, feküdjmárle, nézzatükörbehogynézkiaszemed, azalváshiánybetegségetokoz. De legalább ringatni nem kell a negyven-hatvan kilójukat, és altatódalra sem vágynak már.
Vagy fene tudja, majd visszasírom én még ezt, amikor csak a Boribont kellett este hatvanszor elmesélni, de itt volt, és nem az órámat nézem még éjjel kettőkor, hogy hol van már az a büdös kölyök, megbeszéltük hogy időben előkerül a buliból, vagy telefonál hogy menjünk érte, esetleg küldjünk taxit, és képesek vagyunk ugyanúgy egész éjjel fent maradni, mint mikor a fogát növesztve nem hagyott aludni senkit.
De akkor sem értem, hogy miért nem tudják azt, amire minden rendes pulikölyök képes.
Vakmacska
