A heti téma az ÁLLAT – kicsi, nagy, vad és házias.
Ha időben végzünk a dolgainkkal, lesz egy kis időnk délután. Például macskakiállításra.
A már hagyományos ruha- és cipővásárral indítok aznap, de ezúttal csak a Kicsit cipelve magammal, mivel tavaly matematikai formula szerint kristályosodott ki, hogy a gyerek intelligenciaszintje minden egyes nadrágpróba után legalább 25%-kal csökken, a Nagy legalábbis a negyedik kordgatya után már hisztérikusan vihogva rohangált, de minden nadrág úgy állt rajta, mint tehénen a gatya. Egy másfél évesnél legalább érthetőbb, ha visít és rohangál, a Kicsi amúgy nem visít és nem rohangál, mert kis híján elszenderül a kocsiban, majd viszonylag filozofikusan tűri, hogy sikeresen rápróbáljak egy pár cipőt, miután a Siesta standon kidühöngöm magam, hogy miért mindig az a méret hiányzik, ami az aktuális gyereknek kéne, ha a Kicsinek, akkor csak barbirózsaszín szandálok, ha a Nagynak, akkor csak férfias traktoristabakancsok kelletik magukat az épp nekünk kellő szám dobozaiban. Lezavarjuk gyorsan a vásárlást, két nadrág, egy pár cipő, egy rakás pamutzokni, főleg fehér (ha az én gyerekeim hordják, valahogy nem sokáig maradnak fehérek), azért betérek a kedvenc magyar fehérneműstandomra is, made in Lenti, a nagy márkák árának töredékéért. Ezzel megvolnánk, most épp nem kell se télikabát, se felnőttcucc, a Nagy közben végez a nyelvtan- és matekfeladatokkal, a Kicsi elalszik, lehet menni csajos programként macskakiállításra.
A macskakiállítás macskakedvelők számára teljesen szürreális program, mivel normális macska három dolgot egész biztosan utál: a tömeget, a bezártságot és az idegeneket, pedig ebből van a legtöbb egy efféle rendezvényen. A kiállított példányok többsége mégis egykedvűen szundikál a ketrecben, mintha az előbb nyomott volna be egy levél Xanaxot vagy egy teljes doboz leszarom-tablettát, némi aktivitást leginkább a gyermekkorú példányok mutatnak. Tessék nézni, kínálja az egyik vöröset a gazdája, még sose púderoztam, és mégsincs macskaszaga, nem büdös. Elképzelem, milyen arcot vágna otthon a Gömbölyeg, ha púderozni próbálnám macskaszag ellen.
Kérjük, ne simogassa a cicát, áll egyik-másik ketrec elején, általában bazi nagy hét-tízkilós példány van bennük, nyilván a gazdi nem akar bíróságra járkálni testi sértés ügyben, mivel a macska nem tud beszélni, hogy elmondja a tárgyalóteremben, instálom, bíró úr, nekem békés a természetem, de ez az idióta egyfolytában provokált.
A macskatenyésztésben, mint minden másban is, jönnek-mennek a divatok, gyerekkorom perzsái és sziámijai már alig-alig láthatók, menő viszont a maine coon, a norvég erdei macska, a bengáli, a szőrtelen szfinx, a tömpe orrú brit rövidszőrű. Mennyi egy ilyen, kérdezem, hetvenezer, böki oda lazán a tenyésztő, azannya, egy havi gyedből már meg is lehet venni egy cirmos angol macskát. Már ha abban a hónapban nem fűtesz, nem világítasz, nem eszel. Ja, a macska sem.
A jószágok szépek, ápoltak, a gazdik nemkülönben, mintha macskát szinte kizárólag csak havonta többször fodrászhoz, kozmetikushoz járó középkorú nő tenyésztene. Meg lehet ebből élni? Kíváncsi látogató az van dögivel, de érdekelne, hányan tartanak utcáról fogott, menhelyről kimenekített, irgalomból rokontól átvett bizonytalan pedigréjű Oriza Triznyákok helyett efféléket. Csattognak a vakuk, az MTI fotósának jobb képei már estefelé felkerülnek az Indexre, döbbenten látom, az egyik képen egy vörös munchkinmacska-féleség, valamint vakmacska, pontosabban Vakmacska látható – már amennyit nem takar belőle a macskák ketrece. Pedig esküszöm, nem neveztem be a macskaszépségversenyre, és már tenyésztésbe se szeretnék többször kerülni.
A Nagy mégse ezeket akarja leginkább megvenni, hanem a folyosói kínálat egyikét. A padon fiatal család, a dobozban nagy fajmacskaszépség, az anya, a fotón egy másik fajmacskaféle, az apa, csak épp nem egyezik a fajtájuk, a kölyköknek tehát nincs törzskönyve, egy házimacskaszerű nőstény fekete és egy dobozfejű vörös perzsa hím, darabja húsz, na jó, a fekete már tízért elvihető, de sajnálom, nálam ma ennyi sincs macskára, örülök, hogy a már nálunk regnáló példánynak vettünk pár zacskó kaját. A Gömbölyeg annakidején beteg, ázott-fázott kölyökként került elő egy hideg, esős novemberi napon a kocsim alól, azóta nyilván már többet költöttem rá, mint hetvenezer, cserébe van egy kilencedik évében járó, csúnyácska és ostobácska, teljesen pedigrémentes macskánk, a hajdan meseszép brit teknőctarka diplomata, az én okos múzsamacskám sajnos kikopott mellőle idén tavasszal. Apropó, a teknőctarka Sassy nagyon értett valamihez, amit kiállításon egyetlen macska sem produkált soha.
Valami minden macskakiállításról hiányzik, ugye. A dorombolás.
Vakmacska
Utóirat: Simon Tofield népszerű netmacskája most már könyv alakban is kapható, egy rakás macskás karikatúrával, más macskás tárggyal együtt ezt is árulták a kiállításon.
