Új sorozatunkban olyan nőket szeretnénk megszólaltatni, akik az általuk választott területen tökéletesen megtalálták a helyüket, céltudatosságukkal, kreativitással bizonyítják a női karrierutak nemcsak sokszínűek, de igazán izgalmasak is tudnak lenni.
A közelmúltban a Karamellségek kiötlőivel, Baksa Annával és üzlettársával, Somhegyi Judittal beszélgettem. Mindkettőjüknek négy-négy gyereke van. Egy egyszerű zordonbordon időjárású évszak torokfájós gyerekbajából igazi ízzel-lélekkel induló vállalkozás nőtt ki.
Hogy készült az első Karamellség?
Anna: A honlapunkon ezt így fogalmaztam meg: "Történt egyszer tavaly ősszel, hogy amint beköszöntött a hideg idő, a gyerekeim nekiálltak köhécselni, krákogni, fájt a torkuk. A megszokott mozdulattal felnyúltam a polcra, ahol épp ezekre az esetekre tartjuk a mentolos cukorkákat, de az üvegben bizony egy árva szál cukorka sem akadt. Mivel nem volt kedvem kimenni nekem sem a hidegbe, hogy elbandukoljak a boltig, így arra gondoltam, hogy csinálok nekik valami finomat, ami édes is, és a köhögést is csillapítja, a torokfájást is enyhíti, és még a szeretetem is benne lesz minden falatkájában.
Nekiálltam, és elkészítettem életem első karamellségét… akkor még csupa kisbetűvel. Mivel ez az első – egyébként eukaliptuszos-citromos ízű – karamellkrém pillanatok alatt elfogyott, a fantáziám viszont elkezdett szárnyalni, sorban születtek az újabb és újabb ízkombinációjú karamellköltemények. Így születtek meg a Karamellségek, igen, most már nagy kezdőbetűvel. A gyerekeimnek pedig így múlt el a torokfájása nagyjából két nap alatt."
Kik voltak az első tesztalanyok és ki volt az első, aki nem ajándékba kapott a nyalánkságból, hanem igazi vásárló volt?
Anna: Az első tesztalanyok természetesen a gyerekeim voltak és a barátaim. Beugrottak hozzánk délutánonként, esténként, megkínáltam őket a krémjeimmel, mikor milyen ízű volt épp készen. Egyöntetűen mindenkinek ízlett, mindenki csodálkozott, hogy ilyenről még nem is hallottak és szinte mindenkinek volt még egy ötlete, hogy mivel lehetne még ízesíteni. Így jöttek sorban az újabb és újabb ízek: a barackpálinkás, a feketekávés-whiskys. Az aszalt szilvás-fahéjasat a főnököm kérte, hogy készítsem el neki, a levendulás-citromosat egy szülőtárs a gyerekeim iskolájából, a rózsásat Judit (akivel régóta barátnők vagyunk, és azóta tulajdonostársak is a cégünkben), a gesztenyét egy vevőm javasolta kipróbálásra, a mentásat kedvenc fotósom, Raffay Zsófi kérésére készítettem el először. Kísérleteztem, kóstoltam, és kóstoltattam folyamatosan. Böngésztem a netet, hogy létezik-e hasonló a világban, és nem találtam semmi ehhez foghatót, bár a franciáknál létezik karamellkrém, sós változatban is, és Dél-Amerikában is nagy kultusza van a tejkaramellnek, ízesített karamellkrémet azonban nem találtam sehol. Úgy éreztem, hogy ezt az ötletet valahogy én kaptam ajándékba, nekem kell vele kezdenem valamit, meg kell ismertetnem az emberekkel, mert hihetetlenül finom dolog alakult ki a kezeim között, és minden visszajelzés ezt bizonyította: egyszerűen nem volt még olyan, hogy valaki ne talált volna kedvére valót az ízeink között. Ha nem a klasszikus, nagyikonyhája-ízek között talál valaki kedvére valót, akkor lehet, hogy a gyógynövényesek ízlenek neki, de tud akár a különlegesebb, egzotikusabb ízek közül is választani (az említetteken kívül van még rózsaborsos, chilis és gyömbéres-citromos), de ami mindenkit levesz a lábáról, azok a 18+ ízeink, a feketekávés-whiskysen és a barackpálinkáson túl pár hete dobtuk piacra a forralt borosat, ami igazi téli sláger íz, és a rumos-mazsolásat, ami szintén mennyei nyalakodni való. A teljes, aktuális választékot awww.karamellsegek.com címen lehet megtekinteni.
Szóval, valahogy így kezdődött, de mindez pár nap alatt történt: 3 nappal az első krém készítése után egy éjszaka alatt összeraktam egy honlapot a Karamellségeknek (előtte sosem csináltam ilyet, de azt éreztem, hogy bármit meg fogok tudni csinálni, akkora örömet adott ez a „felfedezés”), másnap csináltam egy Facebook oldalt is mellé. Azóta is jókat nevetünk rajta, de mivel „kockafejű” vagyok, így Excelben terveztem címkéket (azóta egy fiatal, kedves grafikuslány, Kozlovsky Kata tervezett nekünk csodaszép címkéket is), kerestem a neten szép, formás üveget, másnap munka után el is mentem és vettem belőle 20 darabot. Mivel épp elég bizonytalan volt a munkahelyem (főállásban egy alapítványnál dolgozom pénzügyi asszisztensként, egyébként azóta is), és a négy gyerekemmel nem mondhatni, hogy felvetne a pénz, leültem és végiggondoltam az egészet: csináltam egy pénzügyi tervet hozzá, hogy mennyiből hozható ki egy üveg, és mennyiért reális, hogy el lehessen adni. Arra jutottam, hogy belefeccölök 50 ezer forintot, ami nekem ugyan nem egy kis összeg, de ennyit mindenképp megpróbálok befektetni, remélve, hogy visszajön.
Épp kezdődött az advent, elmentem pár üveggel a gyerekeim iskolájának adventi bazárjára (csupa más kézműves árus közé), és ott is sikeresnek bizonyult a termékem. Mellesleg szerették az emberek a történetemet, hogy hogy kezdődött, szerették, hogy ismerik, aki készíti, hogy tudják, látják, hogy mennyire lelkesít ez az egész engem is. Éreztem, hogy ebben a történetben több van annál, mint hogy a barátaimnak és a szűk ismeretségi körömnek kevergessek otthon, elhatároztam, hogy céget alapítok, legálissá teszem ezt az egészet. Mivel Judit masszőrként kötetlen időbeosztással dolgozott (amúgy mindketten Ma-uri és Lomi Lomi masszőrök is vagyunk), és már addig is segített nekem egy csomó mindenben az induló Karamellségek körül, így vele vágtunk neki március elején, immáron tulajdonostársakként.
Mikor láttátok, hogy népszerű a termék, hogy döntöttétek el, hogy ebből bizony vállalkozás, cég lesz? Azt mondtad leültetek pénzügyi tervet készíteni, kalkulálni. Kértetek tanácsot, vagy csak úgy belevágtatok?
Anna: Igen, leültünk, osztottunk, szoroztunk… De főleg és leginkább hittünk magunkban, és a Karamellségekben. És persze, emellett beszéltünk másokkal, hogy ki hogy indult, mit csinált, merre kell egyáltalán elindulni, milyen engedélyeket kell beszerezni. Mivel én továbbra is dolgoztam a főállásomban, ennek a munkának nemhogy az oroszlánrésze, hanem az egésze Juditra hárult – azóta is nagyon-nagyon hálás vagyok neki ezért…
Judit: Belevágtunk, ez nem is volt kérdés. Kerestem ügyvédet a cégalapításhoz, aztán elkezdtem járni a hivatalokat, hogy képbe kerüljünk, hogy mi mindent kell beszereznünk, hogy engedélyt kapjunk. Egyébként – bár hosszan elhúzódott az engedélyünk megszerzése – alapvetően nagyon pozitív tapasztalataim voltak mindenhol, mindenki nagyon segítőkész volt, akivel kapcsolatba kerültem a különböző hivatalokban.
A következő a műhelyünk megtalálása volt: olyan helyet kellett találni, ami egyikünknek sincs messze, különösebb beruházás nélkül is megfelel az előírásoknak, van a közelben lehetőség alapanyag beszerzésére (nincs autója egyikünknek sem), és emellett még megfizethető is a bérleti díja számunkra. Szerencsére megtaláltam és imádjuk!
Hol készülnek a Karamellségek? Van saját műhelyetek?
Anna: Igen, van saját műhelyünk, nagyon büszkék vagyunk rá, és nagyon szeretjük!
Judit: Mivel az élelmiszergyártást szakember kell, hogy felügyelje, úgy döntöttünk, hogy ezt is mi magunk csináljuk: majd' egy éve járok egy cukrászképzésre.
Az induláshoz saját tőkét vontatok be, vagy szükségetek volt kölcsönre, más forrásra is?
Judit: Mindketten a szüleinktől kértünk kölcsön annyi pénzt, amennyi a Kft. alapításához kellett – lévén, hogy nem volt saját forrásunk, hitelt pedig nem tudtunk, akartunk felvenni. Megpályáztunk egy munkabér támogatást is a Munkaügyi Központnál, amit meg is nyertünk, 6 hónapon keresztül támogatták a vállalkozásunk elindulását. Mivel az első hónapok az engedélyek beszerzésével, illetve az ahhoz szükséges feltételek kialakításával teltek, így gyártani, forgalmazni nem tudtunk, bevételünk nem volt, az állandó kiadásaink pedig már ekkor is megvoltak: a műhely bérleti díja, rezsi, könyvelő, járulékok. Plusz még a mindenféle egyéb kiadások, amik a műhely kialakításához voltak szükségesek, illetve az engedélyek beszerzéséhez (vízminta készítése hitelesített laborral, HACCP dokumentáció elkészítése, különféle illetékek, speciális tisztítószerek beszerzése, edények, mosogatógép, stb). Röpült ki a pénz a kezünkből, csak kapkodtuk a fejünket… Azért voltak pillanatok, amikor elbizonytalanodtunk, hogy ezt így tényleg meg tudjuk-e csinálni…
Nehéz volt megszerezni az engedélyeket (ÁNTSZ, stb)?
Judit: Igen is és nem is. Ahogy előbb is mondtam, segítőkészek voltak mindenhol – és mégis csigalassúsággal haladt az ügyintézés. Nem volt igazán átlátható az egész, hogy mit mi után kellene megcsinálni, beszerezni, elintézni, és mindig volt egy pont, ahol egy újabb listát dugtak az orrunk alá, ami még hátra van, pedig már azt hittük, hogy nem lesz több lista.
Sokan panaszkodnak, hogy a kis és mikrovállalkozások adóterhei mellett nagyon nehéz nyereségessé tenni egy elképzelést. A Karamellségek mára már nyereséges? Tudjátok főállásként csinálni, vagy van másik munkátok is?
Anna: Nekem jelenleg még mindig megvan a főállásom, munka után csinálom a céges dolgokat.
Judit: Én is még csak részmunkaidőben dolgozom a cégben, hiszen alapvetően még a masszázsokból éltem eddig. Tényleg nagyon komoly kihívás előteremteni a „normál” költségeken túl a járulékokat, az adókat… Nyáron kaptuk meg az engedélyeket, azóta egyre több üzlet árulja a Karamellségeket, és nagy élmény volt ősszel az első olyan hónap, hogy nem kellett még pénzt betennünk a cégbe. Az elmúlt hónapokban a Facebookon is megnőtt az ismertségünk, nemrég érkezett meg az ezredik rajongónk.
Mi a legnehezebb a vállalkozás, munka és a gyereknevelés összeegyeztetésében? Van külső segítségetek?
Anna: Nekem nincs segítségem. Egyedül nevelem a gyerekeimet, édesapám 250 km-re lakik tőlünk, anyukám pedig meghalt már. A barátaim vannak igazán, akikre támaszkodhatok, már amikor nekik is van még erre idejük, energiájuk. Egy biztos: a gyerekeim hihetetlenül önállóak, bár tény, hogy kényszerből azok. Sokszor csak telefonon egyeztetünk, hogy mit vásároljanak, és hogy ki milyen feladatot vállal aznap: ki fog mosni, ki pakolja be a mosogatógépet, ki hajtogatja a ruhákat, és ki rak rendet a konyhában. Este, amikor hazaesek, akkor zúdítva kapom az infót: kivel mi történt aznap, kinek mit kell(ene) elintéznem. Sajnos nagyon kevés időt töltünk együtt, mégis azt érzem, hogy szoros a kapcsolatunk: nagy lovak ugyan, ennek ellenére jönnek, bújnak-ölelnek, és jobb híján telefonon mesélik el azt, ami fontos. Ma például a nagylányom sms-ben küldte el a versét, amit matekórán írt…
Judit: A nagyfiam már önállóan él, a másik három kamaszfiam Tatára jár iskolába, és ezért én az elmúlt 3 évben ingáztam Tata és Budapest között. De most, hogy beindult a cég, nem győztem tovább ezt a kétlakiságot, ezért sajnos idén ősztől hétvégi anyuka lettem. Így hétvégenként velük is intenzívebben tudok lenni (nagyon jó a viszonyunk, imádom a szemtelen kamaszságot, nagy örömöm, hogy mindent elmondanak nekem), hét közben pedig jobban tudok a cégügyekre koncentrálni. De ezzel együtt nagyon hiányoznak, és ez a legfőbb motivációm az üzletünk sikerével kapcsolatban, hogy egy-két év múlva, amikor majd Pesten fognak továbbtanulni, addigra biztosítani tudjam a megfelelő körülményeket, és újra együtt lakhassunk.
Terveztek esetleg saját Karamellség-faló üzletetet is?
Anna: A saját bolt még egyelőre távoli álom csupán. Először ezen a szinten szeretnénk megerősödni.
Mi a legnépszerűbb íz?
Judit: A legnépszerűbb talán a feketekávés-whiskys és a gesztenyés.
Mi a kedvenc ízetek?
Anna: Hm… nehéz kérdés! Talán a barackpálinkás, a chilis, a rózsaborsos, a gyömbéres, a forralt boros…
Judit: ….és a szegfűszeges-narancsos, és az aszalt szilvás, és a rózsás (jaj, a rózsás, az nagy kedvencem!!!), és a forralt boros egyszerűen a szerelmem… Tudod, azt szoktuk mondani erre a kérdésre (merthogy ez mindig, mindenhol felmerül), hogy mindig az a kedvenc, amelyiket épp kóstoljuk. Egyszerűen nem tudjuk megunni, és minden egyes adag elkészültekor teljesen odavagyunk, hogy megint mennyire finom lett.
Hogy születik egy-egy új ízkombináció?
Anna: Ahogy mondtam az elején is, az induláskor sokak ötletét megvalósítottam, nem mind saját találmány. Aztán volt olyan is, hogy egy üzlet azt kérte, hogy ne csak egyféle levendulásat készítsünk, hanem próbáljuk ki a levendulát barackpálinkával. Hát… húztuk a szánkat, azt hittük, hogy nem lesz finom. Persze azért kipróbáltuk, és be kell vallanunk, hogy az is finom lett. Vagy itt van a forralt boros, ami már egy éve álmom volt, de csak idén készítettem el: tavaly télen egyszer a forralt borunkat ízesítettük karamellkrémmel. Akkor gondoltam, hogy mi lenne, ha a karamellkrémet ízesítenénk inkább borral és fűszerekkel? Mit mondjak, isteni lett! Ehhez hasonlóan jött a többi is: Judit gondolkozott, hogy még milyen alkohol illik a karamellhez, eszünkbe jutott a rum, ahhoz pedig a mazsola – ez a legújabb ízünk. De az az igazság, hogy hihetetlenül klassz párosítások vannak még a tarsolyunkban! Tele vagyunk még tervekkel, csak győzzük energiával!
Sok sikert kívánok nektek és köszönöm az interjút!
Center
