lorella homeopátia betegség

Itt, a Bezzeganyán sokszor előkerülnek praktikák, tuti tippek, csodacseppek, hiszen annyi nyavalya jön elő a terhesség-szülés-gyerekezés során, de nehéz eligazodni a javaslatok között. Én ezzel a poszttal a placebo jelenségére szeretném ráirányítani a figyelmet, mert fontos tudatosítani a placebohatás lehetőségét, hogy ne váljunk fanatikussá egy-egy módszert illetően.

Évekkel ezelőtt viszkető kiütések kínoztak. Én biztos voltam benne, hogy allergia okozza. Elmentem a bőrgyógyászhoz, és egyértelműen megállapította, hogy ez csípés. Adott rá valami kencét, ami nem használt. Általában reggelre jöttek ki az újabb piros pöttyök, amik annyira viszkettek, hogy majd’ megőrültem. A biztonság kedvéért az egész szobát oda-vissza kitakarítottam, rovarnak sehol semmi nyoma nem volt.

Aztán végül vásároltam a patikában homeopátiás szert. Bevettem. Pár óra múlva nyoma sem volt a kiütéseknek, és nem is jöttek ki újabbak! Megszabadultam a szenvedéstől, alig hittem el! Eufóriámtól vezérelve onnantól kezdve fűnek-fának ajánlottam a homeopátiát mint csodaszert, a gyereknek is adagoltam már ezer fajtát. Igaz, hogy többé egyszer sem használtak ezek a szerek olyan látványosan, mint első alkalommal, de ez nem tántorított el még jó ideig.

Mivel elég drágák a homeopátiás bogyócskák, egy idő után már nem szívesen adtam ki rájuk pénzt a biztos hatás helyett csak úgy a „biztonság kedvéért”. Elkezdtem utánaolvasni a dolgoknak. Amikor megtudtam, hogy az egyik termék alapja a pézsmaréce mája és szíve, hányingerem lett, és valahogy zsigerileg biztos voltam benne, hogy ez nem hathat, pláne, hogy annyira híg az oldat, hogy úgysincs benne már belőle semmi. Ez csak a kezdet volt, később még nagyon sokat olvastam a témában, és azóta meggyőződésem, hogy a hatóanyag nélküli cukorgolyócskák nem beszélgetnek a sejtjeimmel elárulva nekik az egészséges rezgési frekvenciát.

Akkor mégis mitől múltak el a kiütéseim? Én úgy tartom, hogy a placebo-hatás miatt. A placebo 30 százalékban hat, és felerősíti a test gyógyulási folyamatait. Átlagosan három esetből egyszer beválik! Ez nem is tűnik olyan rossz találati aránynak!

Igaz, hogy a homeopátia „hazugság” abban a formában, ahogy ők magyarázzák („hasonlót a hasonlóval”), és irtózatos nagy üzleti hasznot realizál a gyártó cég a semmivel, de talán össztársadalmi szinten kihasználhatunk vele egy olyan hatást, amit amúgy elvesztegetnénk. Mindezt ráadásul kontrollált formában: a homeopátia legalább nem árt. Az, hogy gyógyszertárban kapható annak ellenére, hogy nem gyógyszer, teljesen félrevezető, de egyébként ez csak növeli a placebo-hatást.

A homeopátia helyett írhattam volna a gyógygombáról, az energetizált vízről, a Schüssler-sóról, a köldökgyertyáról, vagy a Bach-virágterápiáról. Nem elfeledkezve az „ősi” és „titkos” tudásokról, miszerint például az orrszarvú szarva porrá őrölve vagy a tigrisbajusz holdtöltekor bevéve bármire jó. Adott esetben ezek mind „hatnak”, persze nem úgy, ahogyan állítják, hanem más módon: a placebo-hatáson keresztül.

A placebo hatóanyag nélküli szer, amiről a beteg azt hiszi, hogy hatásos. A placebo hatásmechanizmusa nem tisztázott, de a pszichés tényezők jelentősek. Fontos, hogy a placebót a beteg „hiteles”, gyógyító szerepben lévő személytől kapja. Azt feltételezik, hogy a tekintélyszemélynek számító kezelőszemély elvárásának való megfelelés váltja ki a hatást a betegből. A placebohatást egyéb tényezők is befolyásolják a szer színétől kezdve a méretén át az adagolásig sok minden. „A jó orvosság vagy csíp, vagy keserű, vagy drága”. A placebo különösen hatásos pszichés hátterű betegségekben: álmatlanságban, hangulatzavarban, szorongás esetén. A placebo kifejezetten alkalmas fájdalomcsillapításra is, mely kimutatható élettani változásokon alapul. Tudományosan igazolt, hogy – akárcsak a morfin adása esetén - placebo hatására fokozódik az agyi opioid receptorok aktivitása.

A modern orvoslás etikai megfontolásból nem szívesen alkalmaz placebót, ugyanis a hatás nélküli szer adása sérti a beteg legjobb ellátáshoz való jogát. Persze, ez nem zárja ki, hogy a háziorvos által felírt antibiotikum ne fejtené ki áldásos placebo-hatását a vírusos náthánkra. Az orvostudomány a direkt kezelés helyett a kutatásban használja a placebót: a kettős vak, randomizált, placebókontrollos vizsgálatok a gyógyszerkipróbálás legmagasabb szintjét képezik.

Sok mindent tudunk már a placebohatásról, ennek ellenére sok a megválaszolatlan kérdés ezzel kapcsolatban. Mindez nem tudományos érdekesség, hanem a hétköznapjaink természetes velejárója, amivel ha nem vagyunk tisztában, bizonyos jelenségeket tévesen értelmezhetünk.

lorella

Források:

http://kodpiszkalo.blog.hu/2013/10/31/placebo_nincs_benne_semmi_tehat_hatastalan  

http://kodpiszkalo.blog.hu/2012/03/24/influenza_homeopatia

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?