Éva első gyermekét Hódmezővásárhelyen, a másodikat a budapesti Jánosban szülte. Egyes konkrét körülményeken túl (ágyak, tisztaság, ennivaló) talán a legnagyobb különbség abban volt, hogy első szülésekor mindent közöltek vele előre, míg  a második esetben a tájékoztatás hiánya miatt elveszettnek érezhette magát. Ráadásul talán ő a legelső a Bezzeganya történetében, aki szerint kengyelbe rögzített lábbal jobb volt szülni.

Én egyszerre két kórházról is tudok mesélni, sőt: tudnék egy harmadikról is, bár ott nem szültem, csak bent feküdtem vetélésgyanú miatt, de nem maradt szép emlék az ott töltött időszak.  

Az első kisfiamat 2002-ben szültem a hódmezővásárhelyi kórházban, és ez nagyon szép emlékem maradt!  Az orvos esélyt sem adott arra, hogy akár pénzt nyomjak a zsebébe, de nem is akartam, mert úgy voltam vele, hogy bizonyítson ő, hogy milyen orvos,  utána majd adok, amennyit tudok. Ez olyan dolog volt már akkor is, hogy a szükségesből vettük el, ami kellett volna még a babára vagy ennivalóra. De térjünk vissza a lényegre! Az orvos végig mellettem állt, és odafigyelt mindenre. A szüléskor korán reggel mentem be: neki lejárt volna a műszakja, de bent maradt fáradtan és mégis kedvesen csináltuk végig együtt, és kíméletes volt velem. Nem hagyott szenvedni. A nem szónak jelentősége van, majd meglátjátok! Nekem ez a doki nem volt ismerősöm, csak hallásból tudtam, hogy jó orvos, és csupa jót tudok róla írni.

Nálam akkor szülésznő volt bent, aki szintén nagyon kedves és odafigyelő volt. Egy fiatal tanuló lehetett, de sajnos neki már nem tudtunk adni pénzt. A kórházban baba-mama szobában voltam, és a szobában volt fürdő-vécé is. Ennek örültem, hogy közvetlenül ott volt. Nem magánkórház, de mégis tisztaság volt mindig. A nővérkék is rendesen voltak, csak egy idősebb hölgy nem volt szimpatikus, mert nem fürdette meg alaposan a kisbabámat, és nem volt friss illata, ráadásul éppen tusoltam a szopi előtt, amikor behozta, és ott hagyta egyedül a kisbabámat az ágyon.

 A másik szülésem most volt 2010 októberében. Örülök, hogy leírhatom ezt a szörnyű érzést, amit ott átéltem. Ráadásul egy csodálatos szülés után ez borzalmas volt. A János kórházban szültem. Az orvos ismerős volt, sőt családi barát is, bár nem közvetlenül az enyém. A vizsgálatok alatt durva volt nagyon, már féltem előre mindig, amikor mennem kellett vizsgálatra. Észre is vette rajtam, és mondtam is neki, hogy legyen finomabb, de mégsem volt az. Megígérte, hogy ne aggódjak, nem fog hagyni majd szenvedni szüléskor. Ehhez képest semmi fájdalomcsillapítót nem kaptam, és így visszagondolva az egész számomra olyan volt, mint egy mészárszék.

Ha ez lett volna az első szülésem, biztos, hogy nem lett volna második gyermekem, mert ez brutális szülés volt, és senkinek nem kívánom azt, amin akkor végigmentem! Hiába volt külön szoba, labda, tusoló, és a párom is bejöhetett utcai cipőben a szülőszobára. Próbálom mindezt elfelejteni és túltenni magam rajta. Külön felkészítettem magam, hogy talán ez a szülés majd jobban fog fájni, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.

Itt semmit nem mondott az orvos, csak nekem estek, mindegy ki fekszik ott alapon, nem számít semmi, csak szedjük ki a gyereket hozzáállással. Semmit nem tudtam, mikor mit csinálnak, és nem mondták, mit tegyek csak akkor szóltak rám, amikor nagy fájdalmamban kapkodtam a levegőt, de persze ezt nem szabadna. Ilyenkor csak már azt mondogattam, hogy „atyaúristen”.

 A csecsemőosztályon kedvesek és segítőkészek voltak, de a nővérkék nem foglalkoztak velünk. A terem, ahol aludtunk, nem volt a legtisztább: ugyanazzal a koszos vízzel töröltek fel minden szobában, de a polcokat-asztalokat nem törölték le. A tusoló és a vécé itt külön volt, és úgy nézett ki, mint egy elhagyott helyen, ahol már nem laknak, csak bontásra vár a ház. Kár, hogy ilyen emlékem van onnan…

A hódmezővásárhelyi kórház (2002-ben)

Itt is van lehetőség apás szülésre, nekünk az volt. Először megvizsgált az orvos, és kaptam beöntést. Hááát, nem volt kellemes, de azért mégis jó, hogy alkalmazták. Ebben a kórházban az orvos mindent elmondott nekem, hogy mikor mi következik, mire számítsak. Teljesen együtt tudtunk működni. Kevés fájdalommal egy rövid idő alatt született a gyermekem. A lábaimat kikötötték, ami nagy segítség volt, és csak a szülésre tudtam koncentrálni. A gyermekemet inkubátorba rakták, ahová az apuka is mehetett. De itt a szülés közben apukának be kellett öltözni, és vinni kellett papucsot, és a lábára húznia kellett egy védőzacskót is.

A szülés napján estig nem hozták ki a babát, csak a 10 órai szopira próbálkozni. Másnap jött a csecsemőgondozó, és segített a helyes mellre helyezésben, kedvesek voltak. Mivel baba-mama szobában voltam, egy nap 1-2 adott időben kihozták a babát egy időre. Ez nekem így jó volt, és megfelelt.  A terhesgondozás a védőnőknél a védőben történt, ahol mindent megcsináltak. Ez nem a kórház épületében volt, hanem egy másik utcában, ahová havonta eljártak a kismamák. Itt adták le a vizeletet, vérnyomást, súlyt mértek. Még az orvoshoz is be kellett mindig menni, mert volt orvosi szoba is, ahol megvizsgálták a kismamákat. A kórházba kellett járni ultrahangra, de itt külön volt a kismamáknak UH-vizsgálat más időpontban. A tisztaság megfelelt, az ágy kényelmes volt. A látogatásra volt egy külön hely, ahol volt tévé is, amin régebben a babákat mutatták. Az étel jó volt, bár itt is kevéske. Azt kell mondanom, hogy ebben a kórházban csodás szülésben volt részem, és nagyon szép emlék maradt!

Körülmények a Jánosban (2010-ben, Budapesten)

Kezdem az elején: vérvételek. Az elején még nem lehet előre menni a kismamáknak, csak a 20. héttől, pedig jó lenne, mert az elején van a hányingeres időszak, és ott várni a hosszú sorban nem könnyű így. De rendesen halad a sor, ráadásul úgy hallottam, hogy nem minden kórházban veszik előre a kismamákat a 20. héttől. Megint a takarítást tudnám felhozni a nőgyógyászati részen, mert siralmas koszos vízzel mossák fel a földet, lépcsőt és fel sem söpörnek. A takarítónő egy felmosóval gyűjti össze a koszt, és utána összeszedi egy ronggyal. A lift nagyon nagy segítség lenne egy kismamának, de csak orvosok és beteghordók használhatják, de ha ők is lifttel közlekednek, akkor egy kismama miért nem teheti meg?

Itt ebben a kórházban három helyre kell menni egy kismamának: vérvétel, orvos, terhesgondozó. Ami pozitív, hogy a sejtbankkal szerződésben vannak, és a megfelelő héten lehet menni a János kórházba vérvételre a terhesgondozóba.

A terhesgondozóban egy kedves nővér van, de nagyon sok teher van a vállán, mert egyedül van, viszont így is próbálja nem megvárakoztatni a kismamákat, főleg ha az adott időre beér az ember. Egy ultrahangkészülék van, ahol kismamákat és más betegeket vizsgálnak. Van egy másik UH is, de ott genetikai UH van, és csak az adott időben hétben kiírt kismamákat nézik. Legalább még egy lehetne, hogy ne kelljen annyit várni, arról nem is beszélve, ha egy dokinak privát kismamája jön, akkor a többiek előtt mehet be.

A szülőszoba tényleg szépnek mondható és felszereltnek tűnik, bár engem meg sem kérdeztek, hogy szeretnék-e EDA-t. Beöntést sem kérdezték, pedig lehet, hogy a fertőzés elkerülése végett kellene alkalmazni. A szülésznő, aki velem volt, nagyon kedves volt, de általában jókat hallottam a kismamáktól a többiről is. Ami nem tetszik, hogy nem kötik ki a kismama lábát csak a varrásnál, pedig erőt adni, szenvedni és még tartani a lábat nem könnyű feladat! Tusolni nem tusolhattam szülés után, pedig nagyon jólesett volna. Betoltak az ágyamhoz, elláttak pár tanáccsal, és az éjszakai nővérke mondta, hogy szóljak, ha vécére kell mennem, vagy ha rosszul vagyok. Ezen az egy napon éreztem, hogy a nővér törődött velem, de a többi nap csak annyi történt, hogy bejöttek reggel valamikor, megmérték fülben a lázunkat (közben megtörölte valamivel a lázmérőt, amikor ment a másik kismamához).

 Szörnyű kényelmetlen, ráadásul túlságosan magas ágyak vannak és egy „stoppolt” kismamának, mint amilyen én is voltam, nagyon rossz volt felülni az ágyra, és nagyon nyikorgós is volt.   

Az étel ehető, de elég kevés. A mellszívó nem jó már hónapok óta, ezért sajátot használtam. A kórház védőnője segítőkész volt szoptatásban és babaápolásban is, ha valakit érdekelt. Sajnos a biztonság nem a legjobb, mert az egyik éjjel egy idegen bement egy anyukához, és csúnyán beszélt. Az anyukának kellett kizavarni, pedig nem a csapóajtó felől feküdt. Viszont a kisbabáknál éjszaka be van zárva az ajtó, ami nyugtatóan hatott rám! Engem nem zavart, hogy nem piszkálnak a szoptatással, hogy nem erőltetik attól függetlenül, hogy az a legjobb a babának. Amúgy is ilyenkor kimerült az anyuka, depressziós, sírós, érzékeny és otthon úgyis nyugodt környezetben ki fog alakulni minden.

Éva