Nemrég érdekes dokumentumfilm-sorozatot láttam. Ismeretlen tájra, a Himalája vidékére kalauzolta a nézőket, olyan helyekre, ahová talán sosem jutok el. A „világ tetejeként” szokták emlegetni a gyönyörű és hányatott sorsú Tibetet, mely jelenleg Kína része. Az ott lakók életéből elevenített fel epizódokat a film, Lhászába tartó zarándokokat kísért, sótermelő asszonyok munkáját mutatta be, vagy a híres tea- és lovas út karavánját követte.
A Himalája hatalmas hegyvonulatai gyűrődéssel keletkeztek, ezzel magyarázható, hogy a világ legmagasabb hegyén sós víz bugyog fel a kutakból. A földtörténeti folyamatok által ugyanis a tenger alatti területek felgyűrődtek, mikor az indiai és eurázsiai kőzetlemez egymásnak ütközött. A Lancang (a Mekong Kínát átszelő szakaszát nevezik így) folyó völgyébe nem tört be a modernizáció. A hegységen, ősi, ezeréves kereskedelmi ösvények kanyarognak, a lovas karavánok Yunnan tartományba szállítják Tibet kincseit, cserébe teát hoznak. A karavánút Yunnan Puer nevű vidékéről, az ereklyeként tisztelt, zamatát száz év után is megtartó csodálatos tea hazájából indul Tibetbe, Nepálba és Indiába. Első tibeti állomása Yanjing. A Tibeti Autonóm Prefektúra területén a lakosság egynegyede nomád életmódot folytat, a nomád törzsek viszonylagos elszigeteltségben élnek egymás mellett. Legfontosabb állatuk a jak, szinte minden részét felhasználják. A jakpásztorok és a kereskedők számára egyaránt fontos a Lancang folyó völgyének kincse: a barackvirág színű só. Az itt élők nem bányászat útján jutnak a sóhoz, hanem medencékbe hordják a sós vizet, hogy a nap melege által elpárologjon, és hozzájussanak megélhetésük egyetlen forrásához. Különös hagyomány él azonban a sólepárlással kapcsolatban évszázadok óta: csak és kizárólag nők végezhetik a kemény munkát, férfi nem vehet részt a folyamatban.
A munka az esős évszak végével kezdődik. A kis sós vizű kutak mellett az asszonyok lepárlómedencéket építenek. A rizsföldekhez hasonlóan teraszokat hoznak létre, melyek gerendázaton állnak. A tetejüket befedik fával, ágakkal, majd föld kerül rá. Végezetül sárral tapasztják be a réseket, és keményre döngölik. A kis kutakból hatalmas vödrökkel hordják a vizet, meredek lépcső vezet a kútba, a nehéz súly alatt görnyedő törékeny nők óvatosan szedik a lépcsőfokokat. A vizet néhány napig hagyják ülepedni, majd ha megfelelő a sókoncentráció, felhordják a vizet a teraszokra. Egyes napokon akár száz hordó vizet is megmozgatnak. A teraszon átszűrik, a medencébe öntik, majd hagyják, hogy a természet tegye a dolgát. Ha elég meleg van, egy nap háromszor is tudnak sót szedni a lepárlókból. Az első a legfinomabb, barackos árnyalatú. A második már nemcsak emberi fogyasztásra készül, hanem az állatoknak is, a harmadik viszont kizárólag az állatok etetésére. A nők 50 kilós zsákokban gyűjtik össze a sót és a száraz raktárba viszik hátukon. A nomád jakpásztorok rendszeresen ellátogatnak a Lancang völgyébe, hogy sót vigyenek állataiknak, cserébe élelmiszert, szőrmét hoznak a sótermelőknek. A barackvirágsó különösen tiszta és finom, a lovas karavánok messzi vidékekre szállítanak belőle, sőt, nyugatra is eljut. A tibeti asszonyoknak komoly erőfeszítésbe kerül megtermelni a sót, a megterhelő munka anyáról lányra öröklődik, már egész fiatalon beletanulnak, hogy aztán átvehessék a család medencéit. Közben a földeken is dolgoznak, árpát termesztenek, és a háztartást is vezetik. A kisgyermekek gondja is rájuk marad, ha nincs idősebb, vagy beteg családtag, aki vigyáz a kicsire. A férfiak csak apróbb ház körüli munkákat végeznek, tűzifát gyűjtenek, vagy segítenek a földeken.
Míg a nomádok általában jakszőrből készült sátrakban élnek, a földműveléssel, vagy sóval foglalkozó tibetiek kőből vagy vályogból készült házakban laknak. Gabonát, zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, majdnem minden háztartásban tartanak állatot. A jak nemcsak a nomádok körében közkedvelt állat, a földművesek is tartanak a ló, tehén, disznó vagy szárnyasok mellett. A vallási hagyományok ma is fontos szerepet játszanak életükben. Az utóbbi 150 évben a keresztény vallás térnyerése volt jellemző, de az ősi bön vallás rítusai és hiedelmei még mindig élénken élnek a nép emlékezetében. A bön inkább természeti hitnek nevezhető, mint vallásnak, a szellemvilág, a misztikus elemek sem hiányoznak belőle. A buddhizmus a hetedik századtól terjedt el, magába olvasztva a bön vallást, így alakult ki a tibeti buddhizmus.
Tibet valamikor független állam volt, Kína azonban a kommunista forradalom után, 1949-ben azt szerette volna, ha Tibet csatlakozik a Kínai Népköztársasághoz. Mivel Tibet nemet mondott, Kína fegyverrel kényszerítette. A fájdalmas csatlakozás rengeteg ember értelmetlen halálával járt, Kína az esetet csak Tibet felszabadításaként emlegeti. A Dalai láma száműzetésbe vonult, Kína pedig úgy döntött, hogy a „tömegek ópiumát”, a mindent megrontó vallást kiirtja Tibetből. Hiába alakultak ellenálló csoportok, a kínai hadsereg gyorsan leverte őket, gyakoriak voltak a nyilvános kivégzések, néha gyermekeket kényszerítettek arra, hogy nyilvánosan végezzék ki szüleiket. A kolostorokat felgyújtották, a vallás és kultúra kézzelfogható értékeit pedig megsemmisítették. A helyzet azóta bizonyos mértékben rendeződött, felkelések még előfordulnak. Tibet helyzete ma sem tisztázott, számos híresség és szervezet küzd az ország függetlenségéért, bár az ENSZ és bizonyos országok elismerik Kína fennhatóságát Tibet felett.
A fejlődés lassú ütemben zajlik, a lakosság több száz éves hagyományok, szokások szerint próbálja biztosítani a létfenntartáshoz szükséges élelmet, ruhát. A munka nagyon kemény, ha a fiatalok házasságra adják a fejüket, általában a fiú költözik a lányos házhoz. Tibet egyes részein még mindig él a poliandria hagyománya, általában fiútestvérek választanak maguknak közös feleséget. Ennek gazdasági okai vannak, mert gyakori, hogy egyik férj akár napokra házon kívül van, földet művel, kereskedik. Az asszonyok élete így valamivel könnyebb, de a kincset érő barack színű sót egyedül kell megtermelniük. Közben – ha nincs, aki vigyázzon rá – kicsi gyermeküket a hátukon cipelik és gyönyörű tibeti népdalokat énekelnek.
Juditty
Forrás:
A Himalája ösvényei, koreai dokumentumfilm-sorozat, 2007
http://www.evezzvelem.hu/index.php
http://www.rmhb.com.cn/chpic/htdocs/english/200703/6-4.htm
http://www.case.edu/affil/tibet/booksAndPapers/family.html?nw_view=1318685643&
