Én a harmadik szülésem történetét szeretném elmesélni. Az első gyermekem 5, a második 14 nappal jött előbb világra a várnál, így eléggé tartottam attól, hogy ha folytatódik a tendencia, a kislányom akár koraszülött is lehet. Ugyanakkor alig vártam, hogy végre kibújjon, de ahhoz ideális körülmények kellettek, pl. hogy a legnagyobb gyerekem nyári szünet lévén elutazzon a mamához.
Június 20-án este kezdődtek a fájásaim itthon, ekkor riasztottuk a másik mamát a középsőhöz. Nem mertem itthon maradni, abból kiindulva, hogy harmadik baba, bármi történhet. Bementünk a kórházba, ami annyiban ismerős volt, hogy a középsőt is ott szültem pont három éve. Éjfél után értünk be, egy fiatal orvos megvizsgált, de sajnos leálltak a fájásaim. Igen, ezek szerint jóslók voltak, de nem mertem kockáztatni az otthon maradással. Alig voltam nyitva, bár a nyákdugó már távozóban volt szakaszokban. Mindenesetre maradnom kellett, a férjem hazament.
Másnap csak jóslókat produkáltam, volt szívhangnézés.
Vasárnap, június 22-én a férjem munka után jött be hozzám, akkor már éreztem, hogy a fájásaim igaziak, kértem az esti vizitelő orvost, hogy nézzen meg, de ő azt mondta, kinézetre ez még nem az, másnap, hétfőn meg úgyis hazaküldenek, illetve
„harmadik gyereket már a kocsi hátsó ülésén is meg lehet szülni, ha otthon indulna be, nem igaz?”
Nagy nehezen aztán egy orvos megnézett, én persze automatikusan menekültem kicsit az ágyon, mire ő a Teremtőt emlegette egy mondatban a nemi élettel, amiért nehezen vizsgált meg, de végül kiderítette, hogy nyílok végre.
Ez este 7 óra körül volt. Elvittek beöntésre és borotválásra, amit én jó dolognak tartok. Majd burkot repesztettek, ezidáig egyszer sem ment el a vizem, mindig repesztettek. Férjem a folyosón volt, mert többen vajúdtunk, közben volt, aki szült. A kórházat épp felújították, így elég tábori körülmények voltak, de engem ez nem zavart. A komoly fájások kb. kilenckor kezdődtek, ekkor kaptam gázt. Egyebet nem kértem, és nem kaptam.
Fogadott orvosom nem volt, mert az első szülésemkor, amikor is volt, nagyon negatív tapasztalatom volt, a másodiknál, akit ügyeletesnél szültem, nagyon pozitív emlék maradt a a szülés. Férjem kb. háromnegyed 10-kor jött be végül beöltözve. A kitolás megkezdésekor nem volt orvos jelen, kicsit később jött. Ragaszkodott a gátvédelemhez, én nem annyira. Folyamatosan olajozott, de nem ment gördülékenyen a dolog. Míg metszéssel a másik két babám két-három nyomásra kint volt, vele kb. fél órát szenvedtem, és varrni is kellett. Metszés után szebb a varrás, most girbe-gurba lett, de ennyi bajom legyen. A kicsi 2900 gramm lett és 51 cm. Rögtön mellre tehettem. Összevarrtak, addig a férjem ment a csecsemőssel öltöztetni. Végül együtt tölthettünk egy kevés időt.
Aztán betoltak egy helyiségbe, ami nem kórterem volt, mert a felújítás miatt nem volt elég.
Sajnos reggel ebbe a terembe hoztak két nénit, akire műtét várt, és két abortuszra váró leányt is. Ez nagyon rossz volt, mert így nem jöhettek be a babánk hozzánk. Délben aztán átkerültünk a gyönyörűen felújított gyermekágyas osztályra.
Egész nap lehetett látogatni, de csak a folyosón, a babákat pedig üvegen át láthatta a család, ezt jónak tartom. A csecsemősök nagy része kedves és segítőkész volt. Az osztály csodaszép és tiszta volt, szemben a szülőszobával, ami még várt a felújításra. Az bizony a függönnyel elválasztott borzalom volt. De azóta elkészült, gyönyörű és mindennel felszerelt! Az orvosok is különfélék, ez így van rendjén. Volt, akinél fájt a vizsgálat, volt, akinél nem. De a csecsemőorvosok mind-mind példaértékűen álltak a babákhoz! Nem tudom, hivatalosan bababarát-e a kórház, de az én tapasztalatom az, hogy mindent megkaptak, és odafigyeltek arra az időre, amíg betoltuk őket. Mert jórészt velünk voltak nap közben a babák.
K.
