Kisfiam most vasárnap lesz öt hónapos, és szeretném megosztani az olvasókkal, milyen kálvárián megyünk keresztül ezekben a hetekben. Ami sajnos - szomorú kimondani, de attól még igaz - a gyerekorvosunknak és a védőnőnek (is) köszönhető. Az a helyzet, hogy az egészségesen született kisfiam sorsáért kell aggódnom amiatt, hogy elsiklatottak, elsiklottunk egy fontos probléma felett.

Ott kezdeném, hogy a kisfiam július 5-én, 9/10-es Agpar teszttel, időre született. A magzatvíz mekóniumos volt, de állítólag baktériumot nem tartalmazott, ezért a kisfiam nem kapott a szülés után antibiotikumot. Minden szép és jó volt, szép nagy baba volt, majdnem 4 kg és 59 cm.

Hazatértünk a körházból, semmi nem utalt arra, hogy gond lehet. Nekem csak az tűnt fel, hogy pelenkázáskor mindig felhúzta a kis lábait, de nem tulajdonítottam ennek jelentőséget. Azt hittem, a magzatpóz miatt így kényelmes neki. Minden hónapban mentünk a védőnőhöz, a havi státuszok egészen a negyedik hónapig rendben voltak. Azt azért kiemelném, hogy a védőnő mindig csak kérdezett, a gyereket nem vizsgálgatta, csak addig, amíg lemérte, hány kg és cm. Szóval azt, hogy a kis végtagjai hogy mozognak, nem nézte. A gyerekorvos is csak első alkalommal vizsgálta át tüzetesen, utána csak az oltásokat adta be neki.

A védőnőnek már három hónap után mondtam, hogy még mindig ökölben van a kisfiam keze sokat, de csak annyit mondott, nyitogassam neki. Aztán a negyedik hónapi státuszvizsgálaton kerültek sorra olyan kérdések, hogy a kisbabám nyúl-e a játékokért, és a keze ökölben van-e még. És mivel nem nyúlt a játékokért, és még mindig ökölbe volt szorítva a keze, ez már feltűnt a védőnőnek, és beírta ezeket a jelentésbe.

Aztán a gyerekorvos, amikor meglátta a négy hónapos státuszjelentést, komor arcot vágott, és közölte, ez nagyon nem jó, és hogy figyeljem a gyereket két hétig. Ha utána sincs javulás, el kell vinnem a kisfiam fejlődésneurológiára, mert lemaradt a mozgásfejlődésben. Ez azért baj, mert ha nem fejlődik a mozgása, az visszahat az értelmi fejlődésére is.

És én két hétig figyeltem a gyereket, aztán mentünk a neurológushoz, aki meg is mondta a diagnózist: veleszületett kötött izomzat. És korai fejlesztést javasolt. Igen ám, csakhogy a korai fejlesztőközpont csak januárra tudott volna időpontot adni. Emlékeztem, hogy a gyerekorvosom a Dévény-tornát emlegette, gyorsan nekiálltam Dévényes gyógytornászt keresni, és találtam is, aki pár nap múlva állapotfelmérést végzett. Ő is megállapította, hogy kötött a kisfiam, járni fog gyógytornára, két hét múlva tudunk kezdeni, akkor ér rá először a gyógytornász.

Ez akár happy end is lehetne, ha nem olvastam volna utána, hogy állítólag a kötött izomzatú gyerekeket öt hónapos korig el kell vinni fejlesztésre, mert addig van az emberi agynak olyan tartalékállománya, ami mozgósítható az izmok manuális tornáztatásával. És mi sajnos nem tudjuk kezdeni öt hónapon belül, csak nemsokára. Mióta kiderült a diagnózis, mind a gyerekorvos, mind a védőnő hárít. A védőnő szerint három hónapig minden rendben volt, csak a négy hónapos vizsgálatkor derült ki a baj, a gyerekorvos a COVID-ra hivatkozik, hogy nem nagyon merte fogdosni a gyereket, és persze a lelkemre kötötte, hogy tornáztassam a kisfiam. Mert különben baj lesz. Mert a kötött izomzat, ha nem kezelik, megakasztja nemcsak a mozgásfejlődést, hanem az idegrendszer megfelelő fejlődését is.

És most itt tartunk, hogy retteghetek, hogy a kisfiam testileg és szellemileg ép lesz-e a torna segítségével, így, hogy kicsúszunk az öt hónapból, amikor a legfogékonyabb az agy a fejlesztésre. És miért kell aggódnom? Mert senki nem szólt időben, hogy baj van, baj lehet. Én hibás vagyok-e? Biztosan, hiszen nem vettem elég komolyan a jelet, hogy kicsit a kisfiam merev volt. De fogalmam sem volt, hogy ez ekkora bajt okozhat.

Kérdem én, mire való a gyerekorvos és a védőnő? Nekem kellett volna tudnom, hogy a kisfiamat már sokkal hamarabb gyógytornára kellett volna vinnem? Senki nem szólt, hogy erre is figyelni kell. És én azóta lelkibeteg vagyok, hogy mi lesz a kisbabámmal...

D.