Vicki Iovine új könyve a Barátnőim a terhességről című kötet folytatása, és az anyaság első évét veszi górcső alá. A könyv nemcsak kitűnő stílusban van megírva, de hogy egy talán klasszikus jelmondatot idézzek, itt a „gyereknevelés nem rózsaszín vattacukor”. Komolyan, a kötet nemcsak hiánypótló – mert nem a gyerekről, hanem az újdonsült anyáról szól – hanem nagyon szórakoztató is.
Ha teheted, még a szülés előtt olvasd el. A felét sem fogod elhinni, de egyrészt mert a baba mellett nem lesz rá időd, másrészt mert akkor talán majd felrémlik előtted pár akkor még hihetetlennek tűnő mondat, és fellapozod a könyvet, amiből kiderül, nem a te eszed ment el, ez nagyjából minden kismamával úgy van, ahogy veled épp történik. Már az előszó tanácsa: „Feküdj le minden alkalommal, ha ezért a könyvért nyúlsz” – is mutatja, hogy Vicki elég reálisan látja a dolgokat és a gondokat. Ha már nagyobb a gyerek, akkor is ajánlom a kötetet. Talán néhány régebbi parádat eloszlatja, és garantálom, hogy sok résznél fogsz egyetértően bólogatni, vagy vérmérsékletedtől – és a gyerek alvásától – függően különböző hangerősséggel röhögni.
Az „Amit magadnak sem mersz bevallani” alcímű könyvben gyakorlatilag az első anyaként töltött év minden aspektusáról kapunk egy totálisan őszinte és kertelés nélküli képet. „Az élet egy gyerekkel olyan, mint egy séta az elvarázsolt kastélyban, csak éppen ez az elvarázsolt kastély történetesen a saját otthonod.” A félelmek, az irracionális érzések, az ellentmondások és a párkapcsolati buktatók szövevényén át jutsz el a kötet végére, az első születésnapi tortáig.
A kórházban töltött napok leírása ugyan kis hazánk lakóinak inkább a science fiction műfajába sorolhatóak, de itt is lelni sok hasznos tippet, illetve ha ilyet mégsem találsz, utazást tehetsz meseországba, ahol a kórházban érted vannak, egyből szaladnak segíteni, ha kívánod, sőt, a szülőszobán behűtik a pezsgődet az első koccintáshoz. Részletes érveket és ellenérveket sorakoztat fel a könyv a rooming-in témájában is, és elkalauzol a hazaúton is.
A baba születése felett érzett eufória mellett a szerző egész hosszan taglalja a depressziót is, felsorolva és cáfolva a legnépszerűbb tévhiteket a témában. „Számtalan kismamát teljesen felkészületlenül ér, hogy a szülés után az ujjongáson kívül más érzelmeik is lehetnek” „ A gyermekágyi depresszió az, amikor már két hónapja nem aludtál, baba éppen olyan életszakaszban van, amit fejlődési ugrásnak hívunk, aggódsz, hogy nincs elég tejed (ha szoptatsz egyáltalán), gyakorlatilag semmi táplálót nem eszel, mégis van rajtad még túlsúly, és aztán…az egész családot ágynak dönti az influenza!” A szerző felsorolja a legjellemzőbb kismamatüneteket a szégyentől és az alkalmatlanság érzéstől a félelmen át az egyéb nehézségekig, és tanácsokat is ad a „női lét legmélyebb, legsötétebb” titkáról.
„Engedélyezz magadnak időnként egy kis picsogást és nyafogást anélkül, hogy úgy éreznéd, elárultad az anyaságot…” „Ha azt hiszed, hogy muszáj hálásnak, boldognak és elégedettnek maradnod…nem csoda ha depressziós leszel.”
Apropó, fáradtság. „Ha azt hiszed, hogy az alvás nem fontos, akkor beszélj azzal a pasassal, aki az Exxon Valdez tankhajót vezette, amikor az zátonyra futott, és az olaj elöntötte az alaszkai partokat. Azzal a kifogással állt elő, hogy negyvennyolc órája nem aludt. Ha neki bevált, akkor az anyák elvileg bármit megúszhatnának.” – áll a kapcsolódó fejezet elején, majd hosszasan elemzi a kérdést.
A testünk változásait kíméletlenül őszintén és részletenként veszi górcső alá a könyv (a hajhullástól a has szörnyű állapotán át egészen a súlyig és a lábakig), de külön fejezetben próbál ésszerű tippeket adni a lehető legmegvalósíthatóbb visszarendeződésre is anélkül, hogy egy csepp bűntudatot is keltene.
A párkapcsolati súrlódások külön fejezetet érdemeltek, csakúgy, mint a szex a szülés után. Vicki szerint „Időnként mindenki hazudik a szexuális életéről, és a legnagyobb hantások – még a serdülő fiúknál is nagyobbak – a kisgyerekes szülők”
Na és persze nem hiányozhat az etetés témakör sem. „Az egész világ szükségét érzi, hogy tudja mit fog enni a gyereked, és azt az élelmiszert hogyan fogja megkapni.” „Az ember azt hinné, hogy ezek az emberek jutalékot kapnak minden áttért után (szoptatás vs tápszer vita kapcsán) olyan lelkesen hangoztatják véleményüket.” A szerző ezt a hibát elkerüli és kérdéseket, valamint válaszokat felsorakoztat ugyan, de soha nem „térít”.
Az egészség-betegség kérdései egy termetes fejezetet ölelnek fel, ahol a gyerekorvoson át a főbb betegségekig (igen, a te kidőlésedet is beleértve) igyekszik átfogó képet festeni az első évről, valamint szó esik az egyéves kor előtti újbóli munkába állásról és a második baba érkezéséről egyaránt.
Összefoglalva: mindenkinek csak ajánlani tudom a könyvet. Anélkül beszél őszintén az első év problémáiról, hogy paráztatna, és anélkül próbál segíteni, hogy bűntudatot keltene. Vicki Iovine négygyerekes anyaként nem légből kapott félelmeket, zűröket vizsgál, és a tanácsai is józanok és humorosak. A könyvben vissza-visszatér az egyes témák kapcsán az alábbi megállapítás: „Az anyának nem kell tökéletesnek lennie, csak elég jónak.”
A könyv viszont több lett elég jónál. Már-már tökéletes?
Vicki Iovine: Barátnőim az anyaság első évéről
Park Kiadó, 2011. 3000 Ft
Center
