Talán az itt olvasók többségének nem cseng idegenül az 1987-es évszám, ha nagy hidegről és hóról beszélünk. Kinek-kinek megvannak a saját emlékei, legyen szó akár a szánkóhasználatról, akár a kenyérhiányról vagy a hófalakról.



Idén az időjósok ugyancsak extrém hideget és nagy havat ígérnek. Jövő héten akár mínusz 25 fok alá is lekúszhat a hőmérő higanyszála, de napközben sem ígérkezik mínusz 10-nél melegebb. És habár Pest megyében most nem számítanak nagyobb hóra, országszerte előfordulhat komoly havazás is. Vajon ezt hogy éljük majd meg, immár felnőttfejjel?

Mert míg 87 telén általában az óvodások vagy középiskolások között mozogtunk, ma felnőttként többet/mást is jelent a kalandon és felszabadult örömön kívül. Talán azt, amit a szüleinknek. Aggódást, baleseteket, sajnos halált is.

Ma Magyarországon a legveszélyeztetettebb csoport nem a fővárosi hajléktalanok vagy esetleg az utcán elalvó városi részegek csoportja. Ha forgalmas helyen vannak, valaki előbb-utóbb mentőt hív, vagy a Menhely Alapítvány krízisvonalát. Nem látja viszont senki a vidéken spórolásból nem fűtő öregeket, akik saját lakásukban hűlnek ki, vagy azokat, akik egyedül élnek, éjjel kimennek a pottyantós kerti vécébe, elesnek az udvaron, és kihűlnek reggelre.



Kőbányán melegedősátrat állítottak fel egy forgalmas csomóponton. Megnyílt – a tervezett nyitás előtt – egy vadonatúj éjjeli menhely is. A szolgáltatók ígéretük szerint a nemfizetőknél sem kapcsolják le a villanyt, gázt ezen a héten, bár az igazán rászorulóknál, mint például Igazgyöngy Alapítvány pártfogoltjainak többségénél már eleve nincs se villany, se gáz. Ha szerencséjük van, kerül tűzifa vagy meleg takaró, bár a tél kezdete óta ezeket is kérik az adományozóktól. A rendőrség adatai szerint 2011 októbere óta huszonnyolcan hűltek ki Magyarországon. Többségük nem a hajléktalanok közül került ki.

AMK legkedvesebb 1987-es emlékeiről így számol be:

„A hóba kb. két ember széles csapások voltak készítve, a csapás mellett sok helyütt olyan magas volt a hó, mint én magam. Tizenegy éves voltam. Hétvégén pedig az egész utca lent volt: ástuk ki az autókat. Emlékszem, milyen buli volt, sok gyerek odalenn, a felnőttek találomra nekiálltak egy-egy hatalmas hótömbnek, majd mikor leértek az autóig, nekiálltak kiabálni a többieknek: "Találtam egy piros színűt, azt hiszem, Lada, kié? Nem a magáé? Ott mi van? Fehér? Trabant? Jól van, cseréljünk, talán a mienk."


Kedves emlékem még, hogy rengeteget hallgattuk a rádiót. Egyik déli krónika végén bemondták, hogy "Forró Tamást hallották" és valami technikai hiba miatt behallatszott egy megjegyzés, hogy "legalább ez forró". (Az idei hírek meg arról szóltak, hogy Forró nevű településünkön már bezárt az iskola, mert a radiátor minden osztályteremben HIDEG…)

(Érdekes hozzászólások: „A falunkba harckocsival hozták fel a tejet…”)

Vakmacska már középiskolába járt akkor… ő oda is ért, mert gyalog járt iskolába, nem úgy az az osztálytársa, aki Csepelről indult, ám kitette őket a HÉV a semmi közepén. „Füléig érő hóban bandukolt be Pestig (az látszott közelebb, nem Csepel), majd a kétméteres, negyvenötös lábú magyartanár lábnyomain battyogott be végül kb. fél 11-re az iskolába. A Rákóczi úton sorban álltak a lerobbant hetes buszok, másik osztálytársam pedig azért hiányzott, mert nem egészen józan hómunkások a kapujuk elé hánytak kb. 3 méternyi havat egy éjjelen. Működött viszont az iskolai koripálya, matekóra helyett is korcsolyáztunk.”



Békés megyében a hóátfúvások is nehezítették az amúgy sem könnyű közlekedést. Bevetették több helyen a Magyar Néphadsereg hadrafogható részét is: a Híradó hősei voltak azok a katonák, akik egy tank segítségével vittek valakit szülni, aki a falujából még mentővel indult el. Úgy emlékszem, odaért, nem a tankban kellett megszülnie a babát.

Valószínűleg volt olyan áldozata a kemény télnek akkor is, mint pár évtizeddel korábban dédanyám. Rosszul lett, és a hóban-jégen semmilyen járművel nem lehetett orvoshoz vinni idejében. Mire odakerült volna, meghalt perforált vakbéllel, fiatalon, értelmetlenül, 1935-ben. A statisztikák szerint pedig 1942-ben volt a legkeményebb tél.



Még mindig bizonytalan, hogy végül mennyi hó fog esni a hétvégén, de mi kíváncsiak vagyunk, hogy készültök-e rá Terveztek kültéri programot, vagy jól befűtötök, forró kakaót szürcsöltök és társasoztok a gyerekekkel? Esetleg lapátoljátok a havat, hogy ki tudjatok menni a kapun át az utcára? Várjuk továbbá történeteiteket: mire emlékeztek a huszonöt évvel ezelőtti télből?

AMK, Center, Vakmacska, Tünde

Fotók: Vakmacska