A Psychology Today internetes oldalán idézett tanulmány szerint a kor előrehaladtával a kisgyermekek arca veszít ellenállhatatlan bájából. A bűvös mezsgye az óvodáskor és az iskolaérettség között húzódik valahol.

'Baby' photo (c) 2006, Max Talbot-Minkin - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

A határt jelentő életkor meghatározására három kínai pszichológus tett kísérletet a Torontói Egyetemmel együttműködve, amelynek során 60 felnőttet arra kértek, hogy osztályozzák a 0 - 6 és fél év közöttiek arcát: melyik mennyire szeretnivaló, vonzó. A válaszokból az derült ki, hogy a megkérdezett férfiak és nők a legelragadóbbnak a csecsemőket találták, őket követték a tipegő korosztály tagjai, majd a nagyobbacskák zárták a sort.

A kísérletet végző tudósok szerint négy és féléves kor körül következik be az, hogy a korábban „ennivalóan édes” jelzővel aposztrofált kisgyerek már csak az „aranyos” minősítést kapja. Ennek oka az lehet, hogy a növekedés során a gyermekek arcfelépítése megváltozik.

A csecsemők feje nagy, arcuk jellemzően kerek, homlokuk domború, szemeik is nagyok, mindezekhez apró orrocska és száj társul. Ezeket a testi jellemzőket mi, emberek ösztönösen nagyon szeretnivalónak érezzük, és felébred bennünk a gyengéd, védelmező énünk még akkor is, ha nem áll fenn vérségi kapcsolat. A kutatók következtetése alapján a természet így biztosítja a kisgyermekek túlélését. A kicsinyek idővel egyre kevesebb gondoskodást igényelnek fennmaradásukhoz. Ezzel párhuzamosan koponyájuk szerkezete fokozatosan átalakul, és a világon mindenkire egyformán ható csecsemőkori báj elillan 4-5 éves koruk körül. Vadászó-gyűjtögető ősanyáink is ennyi időt várhattak a gyerekek születése között.

Érdekes még, hogy nemcsak az apró emberpalántáktól tudunk szinte elolvadni. Ugyanez az érzés támad bennünk falatnyi állatkölykök vagy pirinyó dolgok láttán.

Forrás

Bicse