Ha félrelépésről van szó, kevesen élik meg olyan lazán akár a gondolatot is, mint egy kedves ismerős házaspár. „Te Erzsi, mit szólnál, ha Péter téged megcsalna?” – kérdezte valaki évekkel azelőtt. „Hát én azt mondanám, Petikém, egészségedre” – hahotázott Erzsi, bár hozzátette, nemi baj vagy gyerek azért lehetőleg ne legyen belőle. Pár évvel később Péter új munkát kapott, gürizett is látástól Mikulásig, alig volt otthon. „Ha nem Erzsi lenne a feleségem, attól tartok, már csókolommal köszönne a gyerek, és hozzátenné, hogy jó, jó, de a másik bácsi csokit is hoz” – mondta Péter ebben a hajtós korszakban szemernyit sem kételkedve neje hűségében. Erzsinek és Péternek láthatóan nem volt szüksége külső kapcsolatra, de tartós párkapcsolatban élők ezrei döbbennek rá nap mint nap, hogy életük párja nem az, akinek eddig gondolták, és képes volt nemcsak másra gondolni, de a tettek mezején is mással vitézkedni.

Újabb könyv is született a témában, egy belga család- és szexuálterapeuta-pszichológus házaspár, Alfons Vansteenwegen és  Maureen Luyens könyve, Pedig szeretjük egymást – Hogyan éljük túl a félrelépést? címmel. A téma mit sem vesztett aktualitásából évszázadok alatt.

A félrelépésnek könyvtárnyi irodalma van. Szakkönyvek és nagyregények, régi és új történetek, önsegítő könyvek. A Dekameron vagy a Rettentő Kukkubeusok számomra pusztán az életörömről szólt – a mesélők a pestis borzalmát igyekeztek ép lélekkel túlélni e vérbő, pajzán történetek segítségével.  Intrika és hatalom van a Veszedelmes viszonyokban, megint sehol az „igazi” szerelem drámája, aztán a Kádár-korszak punnyadásába és kisszerűségébe huppan az olvasó, ha elolvassa Miskolczi Miklós Színlelni boldog szeretőt és Hazudni boldog hitvest  című, egyébként szerintem remek könyveit.  „Mikor és kivel csalta meg először a férjét?” – kérdezi a szerző. „A főnökömmel, hogy a gyesen lévő kismama helyén véglegesítsenek” – így az interjúalany, az olvasó pedig lehervad: na, ennyit a titkos utakon járó romantikáról. Aztán megérkezik a kilencvenes-kétezres évek brutális őszintesége is, elég beleolvasni valamely bulvárlap „társkereső” rovatába, ahol minden második „Unatkozol otthon? Gyere hozzám!” kezdetű hirdetés feladója hivatásos, aki leginkább megélni szeretne abból, amit tinédzserkorunkban még csak őszinte érzelmektől, de legalábbis őszinte testi vágytól vezérelve kívántunk megtenni.

A belga terapeuták is leírják, ezer és egy okból keres az ember a tartós kapcsolata mellett alkalmi, ideiglenes, vagy tartós viszonyt.  A statisztikák murisak – bár a megkérdezett férfiak legnagyobb többsége nőkkel kezdett effélébe, a megkérdezett nők sokkal kisebb arányban „csalták meg” házas- vagy élettársukat, mint a megkérdezett férfiak, a felmérés tehát nem egészen reprezentatív, illetve valakik füllentenek. A kutatásstatisztikában magától értetődően szerepelnek a homoszexuális kapcsolatok adatai is (nincsenek hatalmas eltérések), majd a szerzők a számsorok végére odaírják: a statisztikák erősen szubjektívek, mivel van, aki csak a testi kapcsolatot minősíti félrelépésnek, más annak tart egy nemi aktustól mentes, de nagyon szoros barátságot is.

Mit tegyek, ha tizenöt éve együtt élek valakivel, és hirtelen gyengéd érzések támadnak fel bennem valaki más iránt, miközben még mindig szeretem a régi páromat?
Ha az ember beleszeret valaki másba, az annak a jele, hogy valami nincs rendjén a kapcsolatban?
Lehetek még újra boldog a párommal, miután megcsalt?
Milyen hosszú ideig tart teljesen feldolgozni egy félrelépést?
Tudni fogok újra bízni a páromban? Egyáltalán lehetséges ez?

A könyv szerzőinek – akik nemzetközileg ismert családterapeuták – rengeteg ilyen jellegű kérdést tettek fel a félrelépésről szóló előadásaikon és munkájuk során is nagyon gyakran szembesültek azzal, hogy milyen nehezen boldogulnak a párok az emiatt fellépő problémákkal.

A könyv igazi témája az a fajta szerelmi háromszög, amely a tartós párkapcsolat romlását és válságát idézheti elő.  A tyúk-tojás vitában a szerzők egyértelműen állást foglalnak: tapasztalataik alapján nem kell a tartós kapcsolatnak rossznak vagy érzelemmentesnek lennie ahhoz, hogy a pár egyik tagja beleszeressen valakibe, vagy más okból kapcsolatot kezdjen, viszont a szeretőből általában csak akkor válik legálisan vállalt házas- vagy élettárs, ahol már az illető harmadik felbukkanása előtt rosszul mentek a dolgok. És hogy a „harmadikoknak” ne legyen túl sok illúziója, hozzáteszik: ez a szerelmi háromszögek talán 15%-a mindösszesen, az esetek többségében a pár vagy együtt marad, vagy szétválnak ugyan, de a harmadik szerepe így sem lesz a válás után tartós.

Van, aki több függetlenséget akar. Van, aki jobb szexet keres. Van, aki figyelemre és csodálatra vágyik, és ezt párkapcsolatán kívül találja meg valakinél. Van, aki az egójának hízeleg és van, aki őszintén, akaratán kívül egyszer csak szerelembe esik, miközben házastársával az égvilágon semmi baja nincs.  Van, aki pár hónap múlva borít, majd nemsokára legszívesebben elfelejtené az egészet, és költözne vissza a régi párjához. Más tizenévig bujkál és hazudik, mert egyik társától sem képes megválni. Van, aki a mamája biztatására hajítja ki a házastársát egyetlen alkalmi félrelépés miatt, hogy aztán megbánja a hirtelen döntést. Van, aki kétszer is összepakol, hogy mindkétszer otthon maradjon, és van, akitől akkor válnak el, amikor tényleg és végre valahára véget vet a viszonyának.

A bajok a könyv szerint általában a hazugsággal, a bizalom megingásával kezdődnek. Abban nem sok újat mond a kis kötet, hogy a „megcsalt” fél érzi általában cudarabbul magát, és neki kell több mindent feldolgoznia – főleg, ha a felek végül úgy döntenek, hogy mégis megpróbálják még egyszer együtt. Ahol valamelyik fél több viszonyba is belekezd az évek alatt, ott a terapeuták szerint általában nincs remény: végleg összeroppan a bizalom, túl sok az összegyűlt sérelem, mivel a legtöbb párkapcsolat még mindig az „elvárt” monogámiára épül, ahol egyik fél sem fogadja el azt, hogy ő nem az egyetlen, legfeljebb a legfontosabb.

A BA olvasói között sokan élhettek meg kapcsolati válságot harmadik felbukkanása miatt. Biztos van köztük, akit csaltak vagy csalnak, és olyan is, aki maga keresett vagy talált külső kapcsolatot. Talán az lenne a legérdekesebb, ha valaki elmesélné, igen, érdemes volt túlélni a dolgot, megérte együtt maradni, mivel sokak szerint ez az igazán ritka dolog. A könyvecske hét szakaszt ír le: a viszony kezdetét, a gyanakvást és tagadást, a lelepleződést (és az ezt kísérő érzelemkitöréseket), a döntéseket vagy a zsákutcát, a viszony végét és a feldolgozást. Mindenki, akár átélt ilyet valamely szereplőként, elgondolkodhat a fejezeteket és statisztikákat olvasva, bár érintettként sok mindenről másként gondolkodunk, mint amikor a szomszéd Marit hallgatjuk a konyhában, a gaz csábítóról és a szoknyapecér férjről értekezve, miközben szerintünk Mari se az a hófehér bárányka, akinek gondolja magát. De  talán ez volt számomra a hajdan olvasott Miskolczi-könyv legfőbb tanulsága: a viszonyok egyik jellemzője, hogy már mindenkinek feltűnik, mire a megcsalt társ is észbe kap – legtöbbször nem is akarja látni, amit látnia kellene, miközben párja úgy viselkedik, mint az a bizonyos kisgyerek, aki úgy gondolja, ha eltakarja a szemét, őt sem látja senki.  

Alfons Vansteenwegen és Maureen Luyens: Pedig szeretjük egymást… Hogyan éljük túl a félrelépést?

Ursus Libris, 2700 Ft

 

Vakmacska