Sajnos a mi történetünk szomorú véget ért... De az vigasztal, hogy láthattam a pici hercegemet…
Teherbe estem. Minden kötelező vizsgálaton részt vettünk, ahol mindent rendben találtak.
A 20. heten hajnali 4-kor felkeltem, begyújtottam, mivel kertes házban laktunk. Éreztem, hogy pisilnem kell, így hát kimentem a mosdóba. Pisilés közben éreztem egy pukkanásszerű valamit.
Megmosakodtam, ekkor vettem észre, hogy valami rózsaszín is folyik a fürdőkádban. Felöltöztem és bementem a szobába. De mire beértem, már az alsóneműmet le kellett, hogy vegyem, mert folyt valami. Mikor már annyira folyt, hogy a bokámat is elérte, mentőt hívtam.
A magzatvíz folyt... Fájás semmi...
A sürgősségire beérve megvizsgált az orvos, de csak hallgatott. Megkérdeztem, hogy él-e meg a pici babám. Amire a válasza az volt, hogy jelenleg még igen, de már nem sokáig, mivel gyakorlatilag egy szem magzatvíz sem maradt.
Felfektettek a szülőszobára, kaptam oxitocint és vártam a fájásokat, amik jöttek is szép lassan. Február 19-én megszületett a 20. hétben a pici angyalkám. Mivel épp senki nem volt mellettem, így simogattam, lefotóztam őt.
Pár perc elteltével jött egy nővér, beletette őt valami tálkába és elvitte tőlem örökre. De mindig a szívemben és az emlékeimben lesz, mert ő felejthetetlen! Én tényleg nagyon örülök, hogy láthattam őt…
N.
