Az interneten böngészve érdekes szövegre bukkantam. Kitalálnátok, hogy mikor vetette papírra a szerző az alábbi sorokat?
„A gyermeket, akár fiú, akár leány, egyformán kell házimunkára nevelni. Az a felfogás, hogy a házimunka nem illik férfikézbe, nem helytálló. Játszva dolgozó gyermekből szolgálatkész és sokoldalúan képzett ember lesz. Külföldön nem ismernek ebben a tekintetben különbséget fiú és leány között, alig akad például Németországban vagy az Egyesült Államokban olyan férfi, aki ne értene ahhoz, hogy a cipőjét megtisztítsa, a teáját megfőzze, ha kell, a szobáját kitakarítsa, egyszerűbb ételeket elkészítsen vagy néhány ruhadarabot kimosni ne tudna. (…) Miért ne főzhetne a fiú és miért ne építhetne a leány, mikor a leghíresebb szakácsok férfiak és számos kitűnő építésznőt és mérnöknőt ismerünk. Miért ne tanulja meg Vera a szerszámmal való bánásmódot, hátha asztalos lesz belőle és miért ne varrna Tomi babaruhát, hátha azalatt alakul ki benne az az elhatározás, hogy női szabó lesz.”
Simon Blanka 1938-ban jegyezte le ezeket a gondolatokat. Olvasás közben úgy éreztem, hiába telt el több, mint hetven év, a dolog nem veszített aktualitásából.
Néhány hete egy hangulatos kávézóban ültem ismerősömmel. Kicsit kiszabadultunk otthonról, ritkán találkozunk, ritkán adódik alkalom, hogy a gyerekeket a férjekre hagyva, egyszerre tudjunk időt szakítani egy kis beszélgetésre. Fiús anyuka, több gyerekkel. Nehezen vonatkoztatunk el a gyermekneveléstől.
-Én nem fogom lelkileg megnyomorítani a gyerekeimet. – mondja. Kikerekedett szemmel nézek rá. Vajon, mire gondol?
Hát a házimunkára. Mert fiúk olyat nem csinálnak. Hiszen a nő dolga. A fiú – az más. És valóban, ezt látom nálunk, mindenki mindent készen kap, csak kiált, parancsol, néha kér és készül a kakaó, a szendvics, joghurt kerül a hűtőből, kanállal, nehogy egy percre is fel kelljen állni a tv elől. Hisz ez a munkánk, nekünk, nőknek, ezért vagyunk itthon. Tényleg?
Én nem hiszem. Megváltozott a világ az elmúlt években. A nők nem csak kényszerből, hanem belső igénytől vezérelve léptek ki a munkaerőpiacra. Kétkeresős a legtöbb család, kevesen képzelik el egész életüket háztartásbeliként. Sok család meg sem élne egy fizetésből. A megváltozott helyzethez a férfiaknak is alkalmazkodniuk kellene, hiszen ha mindenki dolgozik, akkor a gyermeknevelés és háztartás feladatait közösen kell ellátni. Sajnos a mostani férjek – apukák többsége még olyan családban nőtt fel, ahol édesanyjuk viselte a háztartás minden terhét. Érdekes módon a volt szocialista országokban is lezajlott a nők tömeges munkába állása, mégis itt konzerválódott a tradicionális szerepfelfogás. Nyugaton állítólag valamivel jobb a helyzet. Nálunk sokan nem veszik természetesnek a munkamegosztást. Pedig a háztartás nem a nő magánügye, s a közhiedelemmel ellentétben – néhány bugyuta reklám ezt sugallja – a nők sem élesre vasalt és keményített konyharuhákban és jobbnál jobb mosogatószerek között szeretik kiélni kreativitásukat. Sok nő számára nyűg a főzés vagy takarítás. A házimunka elvégzésével nem szívességet teszünk a társuknak, mindketten saját magunkért – és a gyerekeikért – dolgozunk.
A környezetemben nem látom rózsásnak a helyzetet. Még mindig az a nézet uralkodik, hogy a háztartásban dolgozó, gyermekre vigyázó, talán GYES –t vállaló férfi „papucs”. Valóban az, vagy csak felnőtt és alkalmazkodott egy megváltozott élethelyzethez? Csak egyetlen módja van, hogy változtassunk ezen a helyzeten: ha a gyerekeinket már máshogy neveljük. A fiúkat megtanítjuk a házimunka elvégzésére, lányainkat pedig arra, hogy az a természetes, ha olyan férfit választanak, aki egyenlő partnerként tekint rájuk.
Ha lenne fiunk, biztosan megtanítanánk a házimunkák elvégzésére is. Nem játék helyett, hanem közben. S a lányom sem lesz majd elveszett ember, ha be kell verni egy szöget, vagy ha ki kell tisztítani a mosogató szifonját. Mert kettőn áll a vásár.
Juditty
Forrás: http://www.huszadikszazad.hu/tudomany/a-fiaink-is-tanuljanak-hazimunkat
