Egymillió dollárt gyűjtött egy szegény iskolának egy blog

Vidal Chastanet - forrás: Facebook

Eddig egymillió dollárt – több mint  270 millió forintot – gyűjtött össze egy new yorki blogíró mindössze hat nap alatt a Facebookon egy hátrányos helyzetű általános iskola megsegítésére. A blog olvasóinak eddig példa nélküli összefogása egy nemes célból a helyi újságok címlapjára juttatta nemcsak a blogot és azt a 13 éves kisfiút is, akinek párperces beszélgetése a blogíróval az eseményeket beindította, hanem az iskola igazgatónőjét is, aki hirtelen ünnepelt hős lett sokak szemében.

Brandon Stanton, egy amatőr fotós, négy évvel ezelőtt kezdte el „Humans of New York” (HONY)  című blogját a Facebookon. Mialatt a várost járja, embereket szólít meg találomra, pár percre elbeszélget velük, és portréképet készít róluk. A város szinte minden környékén beszélget gazdagokkal, szegényekkel, drogosokkal, bevándorlókkal, milliomos bankárokkal és segédmunkásokkal, idősekkel és kisgyerekekkel.  A portrék a város sokszínűségéről beszélnek, emberi tragédiák, boldogságok, családi titkok és életbölcsességek tárulnak az olvasók elé. A blog követőinek száma jelenleg közel 12 millió, és napról napra több. Ez az egyik legnépszerűbb oldal a Facebookon.

Brandon a múlt héten New York egyik legszegényebb és a legtöbb bűnözéssel sújtott környékén, Brownsville-ben járt, és az iskolából hazafele tartó egyik kisfiút szólította meg. Megkérte, hogy meséljen valakiről, aki nagy hatással volt rá az életben.

A fiú, Vidal Chastanet, habozás nélkül az iskolája igazgatónőjét, Nadia Lopezt nevezte meg.

„Amikor bajba kerülünk, nem tilt ki minket. [Az USA-ban rossz magaviseletért a tanulmányok felfüggesztése az egyik lehetséges büntetés]. Hanem behív minket az irodájába, és elmagyarázza, hogy a társadalmat körénk építették. És valahányszor valaki kimarad az iskolából, egy új börtöncellát építenek. És egyszer mindannyiunkat egyenként felállított, és elmondta nekünk, hogy nagyon fontosak vagyunk.”

A blogposztot több mint egymillióan „lájkolták”, azaz annyian jelölték be, hogy tetszett nekik. A húszezer komment szinte mindegyike megjegyzi, hogy az igazgatónőhöz hasonló emberekre van a világnak égető szüksége. Brandon, akiben a rövid beszélgetés mély nyomot hagyott, elhatározta, hogy meglátogatja ezt a bizonyos Lopez igazgatónőt a Mott Hall Bridges Academy iskolában, hátha van valami módja annak, hogy segítsen munkájában. A nő a következőket mondta neki:

„Ez egy olyan környék, ahol nem várnak el sokat a gyerekektől, ezért mi magasra tesszük itt a mércét. A gyerekeket nem diákoknak, hanem tanítványoknak hívjuk. Az iskola színe a lila. Nemcsak a tanítványok, de a tanárok is lilát hordanak, mert a lila a királyok színe. Azt szeretném, ha a tanítványaink tudnák, hogy bár segélylakásokban laknak, a vérvonaluk Afrika nagy királyaihoz és királynőihez vezet vissza. Ahhoz a néphez, amely a csillagászatot és a matematikát megalapozta. Olyan sok borzalmat túlélt és leküzdött már ez a nép. Amikor valaki azt hallja, hogy Brownsville-be valósiak, a torka összeszorul. Ezeknek a gyerekeknek szükségük van arra, hogy valaki azt mondja nekik, elvárja tőlük a sikert.”

Brandon egy egész napot Nadia Lopezzel töltött, és arról beszélgettek, hogy a HONY, sokmilliós követője révén, hogyan segíthetne az iskolának és a kis tanítványainak. Több ötlet szóba került, de mindig egy témára terelődött vissza a beszélgetés: arra, hogy a hátrányos helyzetű, szegény gyerekek előtt milyen kevés lehetséges út és példakép jelenik meg. A tízmillió lakosú New York City egyik legszegényebb negyedében élnek, ahol a bűnözés mindennapos. Semmilyen lehetőségük nincsen, hogy akár látogatóba máshova menjenek, soha nem hagyták el a városrészt sem, nemhogy a várost. Nem tudnak még álmodni sem maguknak egy jobb és szebb életet. Végül a kupaktanács eredményeként merész tervet szőttek. Elhatározták, hogy pénzt gyűjtenek ahhoz, hogy minden évben elvihessenek egy évfolyamot egy kirándulásra a városon kívülre. És nem is akárhova, hanem a világ egyik legjobb egyetemére, a Harvardra, ami New Yorktól öt órára található. A Massachussets állambeli, közel négyszáz éves egyetem sok szakja világelső a maga területén, és elvégzése szinte garantálja a jó szakmai elhelyezkedést. Tanárai és volt diákjai között 153 Nobel-díjas van. Egy négyzetkilométeres, gyönyörű, parkos kampusza világvezető kutatóintézményeknek és könyvtáraknak is otthont ad.

„Azt szeretném, ha minden gyermek, aki az iskolámba belép, tudná, hogy bárhova eljuthat, bármire képes, és bárhova tartozhat”

- mondta az igazgatónő.

Azt a magas célt tűzték ki maguk elé, hogy százezer dollárt gyűjtenek össze, ami négy évre fedezné az egész hatodik évfolyam többnapos útját a Harvardra. De senki nem gondolta, hogy messze túlszárnyalják ezt a célt.

Nadia Lopez - forrás: Facebook

A Facebookos és a blogposzt megjelenése után az elmúlt héten ömleni kezdtek az adományok a világ minden részéről. Volt, aki filléreket küldött, volt, aki ezreket. Két napon belül már elég pénz összegyűlt ahhoz, hogy a kirándulást több évre bebiztosítsák, és még maradt is belőle. Akkor úgy döntöttek, hogy egy másik krízisterületre is félretesznek belőle, ez lesz a tanítványok nyári programja. A környék annyira veszélyes, hogy a legtöbb gyerek nem tudja a lakását elhagyni még napközben sem. Nemcsak táborba menni, utazni nincs lehetőségük, de sportolni, az utcán vagy a parkban szórakozni, játszóterezni sem. A tanárok kétségbeesve konstatálják minden ősszel, hogy mennyit felejtettek az előző évi tananyagból a gyerekek. A HONY-gyűjtésének hála, most majd megvalósulhat az a nyári iskolai program, amit az igazgatónő évek óta eltervezett, de soha nem volt rá elég állami pénz. Most már lesz, évente negyvenezer dollár.

Nemcsak az iskola tanárai és a diákjai, hanem az egész környék az elmúlt hét eseményeinek lázában él. Soha senki nem gondolta volna, hogy az internet vagy a Facebook erre képes. Soha nem gondolták, hogy bárki segítene nekik azon a környéken, ahol

„a lányokat nem tisztelik. A fiúkat bűnbandákba toborozzák. Az osztályterem az egyetlen hely, ahol biztonságban vannak. Egy egész rendszer csak azt várja, hogy bilincsbe és börtönruhába rakják őket.”

És a reménysugárhoz nem kellett más, csak egy fiatal blogger egy fényképezőgéppel, aki elbeszélgetett egy fiúval pár percre.

Másutt

(Vajon a Bezzeganya és olvasói is képesek lennének hasonlóra? – szerk.)

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?