Szakítva a hagyományokkal úgy döntöttünk, hogy több terhesnapló fog futni egyszerre, meglátjuk, hogy tetszik nektek.
Jelenleg a második terhességem 12. hetét élvezem. Sokkal komfortosabban érzem magam, mint az elsővel. Valószínűleg a legnagyobb segítség ebben a 9 hónapos kisasszony teljes lefoglalásának és szórakoztatásának tevékenysége. Igen, tudom hardcore-ok vagyunk, hogy ilyen hamar szerettünk volna második babát. Kemény 15 hónap lesz a két gyerek között. Tudatosan. Ráadásul közeli segítség nélkül. Minden nagyszülő dolgozik, a legközelebbiek is több mint 200 km-es távolságban vannak.
Kisasszonyra relatíve sokat vártunk, két évbe tellett, mire teherbe estem. Férjemmel még házasság előtt az elején megbeszéltük, hogy lombikot nem szeretnénk semmiképpen sem (egészségügyi, racionális okok miatt), kiskaput hagyva az örökbefogadásra. Aztán két év után, megfordulva több hiper-szuper, híres-neves dokinál is, egy egyszerű progeszteron-pótlással, a gyógyszer szedése után négy hónappal teherbe estem.
Ezek az előzmények után idén júniusban elmentem az orvosomhoz egy kontrollra megnézetni, hogy minden rendben van-e, és ismételten kaptam négyhavi progeszteronra receptet. Kéthavi adag szedése és ovulációs tesztezés után az első próbálkozás során sikerült összehoznunk a babát.
Külföldön élünk, mivel a cégem biztosít magánellátást, ezért ott is járok terhesgondozásra. Egy szép leporellóban gyűjtöm a pecséteket a szülésznőtől és a nődokitól. Itt nincs védőnő (újszülötthöz négyszer jön egy szülésznő a hazakerülés után csak). Mivel itt nem lehet az embernek fogadott orvosa a szüléshez, nem olyan hatalmas jelentőségű az orvos választása. Természetesen egyhez járok végig a 9 hónap alatt. Azonban, aki 100 százalékig mellettem van és támogat mindenben, az a szülésznő. Bármilyen kérdéssel fordulhatok hozzá bármikor. Nagyon segítőkész. Őt sem lehet szülésekhez fogadni, azonban pl. tud segíteni kórházválasztásban, ami itt egy sarkalatos kérdés.
A kórházak között nagy különbségek vannak. Van, ahol minden szülésen kötelező a gátmetszés, van, ahol nyomatják ezerrel szükségtelenül is az oxitocint, van, ahol a császár aránya majdnem 80 százalék, és a többi. Én egy kisebb kórházban szültem, direkt. Kevesebb páciensük van, hagyják nyugalomban vajúdni a nőket és fölöslegesen nem siettetnek semmit, nincs szükségtelen gátmetszés, oxitocin. Én körülbelül 30 órát vajúdtam, a férjem végig mellettem volt, azt csinálhattam, ami kényelmes volt, lehetett enni és inni is, de természetesen ott volt a személyzet, ha bármire szükségem volt. Nagyon hálás vagyok érte. Teljesen pozitív szülésélményem volt (amint majd szeretnék leírni egy külön posztban).
Szülés után azonban a lányom elkezdett bekékülni, lilulni. Kiderült, hogy tüdőgyulladása van, antibiotikumot kapott és a kétnapos protokoll helyett hat nap után távoztuk a kórházból. Valószínűleg a méhben vagy a szülőcsatornában érintkezett baktériummal. Hiába kaptam antibiotikumot többször is a vizeletben található baktériumaimra. Szedtem tőzegáfonyás tablettákat (ezt most már nyomatom ezerrel), jártam legalább 4-5 szakorvosnál, mindenki mást ajánlott. Végül a biztonság kedvéért az antibiotikum szedése mellett döntöttük, de úgy látszik, nem segített.
Emiatt jelenleg van bennem egy nagy félelem a szüléssel kapcsolatosan. Nem szeretném sem én, sem a férjem (aki ment a csecsemősökkel és elmondás szerint akkora stresszben meg sosem volt, mint amikor az újszülöttet nézte az inkubátorban, ahogy orvosok rohangálnak körülötte) még egyszer ezt átélni. Még vár rám ezzel kapcsolatosan pár konzultáció. Amennyiben egy császárral ki lehetne védeni a fertőzésveszélyt, akár azt is választanám, oxitocinost indítást azonban nem szeretnék. Ezen a héten még beszélek erről a szülésznőmmel is. Aztán meglátjuk, hogy hogyan fognak haladni a dolgok.
Pubi
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
