9. rész
2014 március végén került sor a csípőműtétre. Előtte alapos aneszteziológiai vizsgálat, kardiológiai kontroll, minden. A doktor bácsi vázolta a lehetőségeinket. Amíg nem végzi el a kontrasztanyagos röntgent, nem tudja, mit kell majd műteni Petyán, de elmondta a variációkat. Legjobb esetben megvan a szalag, ami a csípőt a helyén tartja, csak nem jó helyen. Leszedik a csontról az odatapadt szalagot és helyrerakják. Nem annyira jó esetben megvan a szalag, de elszakadt. Ezt rendbe hozzák, ami már nehezebb, de utána ugyanúgy visszahelyezhető. Legrosszabb esetben egyáltalán nincs szalag. Ebben a szituációban, Petya lesz az első gyerek Magyarországon, akinek hasfalból pótolnak szalagot, de ne izguljak, mert ő mindent tud erről a módszerről. Petya műtéte előtt nem sokkal lett volna egy ilyen műtét, amit a mi doki bácsink csinált volna, csak nem volt megfelelő a műtendő gyerkőc állapota hozzá. Szerintem várta, hogy összeroppanok vagy meglepődöm, vagy valami, de azon kívül, hogy tudomásul vettem a hallottakat, más reakcióm nem nagyon volt. Mondtam neki, hogy a szívműtét előtt is kb. ennyi lehetőség volt, hogy mi lesz majd, és ott is csak a műtőben derültek ki a dolgok. Én csak annyit kértem, hogy nagyon vigyázzon rá.
Nem emlékszem pontosan, mennyit vártunk, de arra igen, hogy nézett ki, miután kihozták a műtőből. Félpucéran, gipsznadrágban, nyakánál centrálvéna szúrva, kézfején branül: így vitték az intenzívre 24 órás megfigyelésre a szíve miatt. Még most is sírva fakadok, ha rágondolok. Ahogy elhelyezték, jött a doki és mesélt. Szerencséje volt, mert megtalálták a szalagot, de csúnyán hozzá volt nőve az egyik csonthoz. Onnan le kellett fejteni és szépen visszatenni a helyére. Azt mondta, nem is annyira az ortopédiai műtét ideje tartott sokáig, mint inkább az azt megelőző tennivalók. Előtte nem lehetett se ennie, se innia, így alig találtak vénát, de a centrál létrehozása volt a legidőigényesebb.
Abban maradtunk, hogy 6 hét helyett 12 hétig lesz fekvőgipszben, a biztosabb tartás kialakulása végett. Fogalmam sem volt, mit fogunk csinálni ennyi ideig egy fekvőgipszes gyerekkel! Jó pár napig farigcsáltattuk az osztályon a nadrágot, mire megfelelő lett és sehol se csípte, dörzsölte Petyát. Biztos, ami tuti, azért megkérdeztem, elég erős-e a gipsz, amit kapott, mert jól ismerem Petyát, hogy mire képes. Ne aggódjak, ezt lehetetlen széttörni! Három nap múlva sikerült véghezvinni a lehetetlent – eltört a gipsz! Hogy hogy? Petya széles terpesz, gipszes lábaival forgott a kórházi ágyban, amin leesésgátló van, és minden egyes forgásnál jól odaverte a gipszet a rácshoz! Azt mondta a doki, ha ezt valaki meséli és nem a saját szemével látja, el se hiszi.
A fehér gipszre kaptunk egy nagyon szép, kék műanyagot erősítésnek (azt már tényleg nem tudta eltörni). Sajnos a harmadik szülinapját is a kórházban töltöttük, de Apa hozott egy világítós-zenélős fiúkutyust, így sokkal jobban telt az idő. (Pár nap múlva szerintem már mindenki kívülről fújta, hogy melyik dallam után mi következik.) A kórházi lábadozás során a kakilással volt a legnagyobb probléma. Mivel nem iszik megfelelő mennyiségű folyadékot, elég kemény szokott lenni a „cucc”, és az is borzasztó nehezen jön ki. A gyerekkórház összes létező kúpját végigpróbáltuk, de egyik sem használt. Akkor már több mint három napja nem volt „cucc”, így belegondolni se mertem, mi lesz, ha valami hatására mégiscsak megindul kifele. Nagyon szenvedett szegény, fájt a hasa, mire valakinek az eszébe jutott, és lehívott egy orvost az intenzívről. Ő adott valamit vénásan, amitől fél órán belül megkönnyebbültünk. Onnantól kezdve egy spec. nemesolajat evett a gyerek, így kicsit könnyebben ment a dolog. Talán egy hétig voltunk csak bent, utána hazajöhettünk. Amíg gipszben volt, csak betegszállítóval tudtunk közlekedni, így a 12 hét szobafogság számomra is elrendeltetett.
Amikor hazaértünk, Pótmamánk várt minket; meglátta Petyát és sírva fakadt. Miután megnyugodtunk, elkezdtük végiggondolni, hogyan is csináljuk a dolgokat. A gipsznadrág igen komoly ötletbörzét indított el. A kórházban megtanították, hogyan pelusozzam. Kellett venni kettes pelenkát, és ezt, mint egy betétet behajtogattam a lába között szabadon hagyott nyílásba, majd kívülről ráadtam egy nagy, hetes méretű pelenkát! A helyzet az, hogy pár nap alatt sikeresen összekentük a gipsz szélét, de popsitörlővel áttörölve azért kibírta a hat hetet. Az öltözésnél a bodykat még egész jól rá tudtam adni. Mondjuk elég jól fogytak, lévén hogy a gipsz széle hason fekvésnél folyamatosan dörzsölte az anyagot, így az rövid idő alatt kilyukadt.
A nadrág volt a fő gond. Tavasz végén, nyár elején jártunk, így legalább nem kellett hosszúgatyában gondolkodnom. Jobb ötletem nem volt, így rövidnadrágosítottam pár régebbi melegítőt – levágtam a szárait. Az oldalát pedig szétvágtam a derekáig. A vágás mellett mindkét oldalon lukakat szúrtam bele, és egy cipőfűzővel szépen, keresztben összekötöttem. Minden egyes pelenkázásnál szedhettem szét és fűzhettem újra, de legalább volt rajta valami ruhaféle. Szerencsére még megvolt a rácsos járóka. A tetejétől pár centivel lejjebb rögzítettük a fekvőlapját, így ez lett az etetős-itatós-mosdatós helyünk. Kényelmesen mellé lehetett tenni egy széket, Petya feje alá pedig magasítást, hogy etetésnél nehogy megfulladjon. A cicamosdást is ebben oldottuk meg, lévén hogy jó kis viaszosvásznas borítása volt, így kicsit pacsálni is lehetett benne. Egy meleg vizes, tiszta törülközővel áttöröltük a kis testét. Ezt egy szappanos, vizes törülközős áttörlés követte, majd a végén ismét egy tiszta vizes.
Az alvásnál, ahogy letettem a hasára aludni, kis idő múlva úgy aludt el, és még reggel is ugyanott találtuk meg. Sajnáltam szegénykét, hogy fog tudni így levegőt venni, hiszen legjobban törökülésre borulva szeretett aludni, de aztán így is ment a szuszó. Amikor ébren volt, a földön tartózkodott – még jó, hogy sok szőnyegünk van! Kialakult a kommandós kúszás. Két karját előre pakolgatva, szépen, komótosan húzta maga után a gipszes lábacskáit. A kedvenc játékok mind lekerültek mellé a földre, így egész jól elvolt. Pár hét után mentünk először kontrollra, betegszállítóval. Először fel az osztályra, ahol nagy nehezen észrevették, hogy nem fogok tudni sokat várakozni a fekvőgipszes gyerekemmel a folyosói padon, így kaptunk egy ágyat. Megvártuk a dokit, aki elküldött röntgenre, ahova nekem kellett volna megoldanom az átjutást és az ottani várakozást is, de szerencsére az egyik osztályos ápoló férfi, volt olyan rendes és átjött velünk, meg is várta a vizsgálat végét és vissza is kísért az osztályra. Ezúton is köszi, Ottó!
Megbeszéltük, hogy négy hét múlva újra megyünk, és ha minden rendben, leveszi a nadrágot, és kapunk egy féllábas, új gipszet. Így is történt, minden oké volt, gipsznadrág le, helyette egy gyönyörű, új féllábas fekvőgipsz, ami már csak a műtött lábát tartotta. Az otthoni helyzetünk annyival lett könnyebb, hogy fél lábbal már sokkal jobban tudta magát lökni kúszás közben, illetve így már a pelenkázóra is fel lehetett tenni, hogy ott intézzük el a peluscserét, illetve a cicamosdást – már nem kellett akkorát hajolni hozzá. Két kézzel és egy lábbal már a mászás is alakulgatott… Az utolsó gipszes héten sikerült megörökítenem, hogy a féllábas, fekvőgipszes Petya milyen szépen áll a lépcsőnél a korlátba kapaszkodva. Felhívtam a dokit, hogy mit csináljak, mert a gyerek áll, mire közölte, hogy az ki van zárva! Átküldtem a fotót, amire a változatosság kedvéért ismét csak annyit tudott mondani, hogy ezt nem hiszi el!
A 12. hét végén hatalmas lelkesedéssel mentünk a kórházba, hogy megszabaduljunk béklyóinktól! Petya ment a mentősökkel, én pedig a saját autónkkal utánuk. Az osztályon szegény Petya annyira veszekedett, hogy mit zörögnek, porolnak, farigcsálnak rajta ennyit, de utána látni kellett volna a csodálkozást az arcán, amikor felfedezte a pucér lábait! A műtött lába vékony volt, fehér és nagyon nem olyan, mint a másik! Azt mondták, kis idő és újra a régi lesz. Megbeszéltük a doki bácsival a kontrollok időpontját, megköszöntük neki a segítséget és hazamentünk a saját autónkkal, rendesen felöltözve, a gyerekülésben ülve.
Pankuci
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
