gyereknevelés internet biztonság

A napokban több népszerű influenszer emelte fel hangját és ítélte el a 18 éves Youtubert az egyik videofelvétele miatt, amelyen az látszik, hogy a vlogger egy 11 éves kislányt próbál meg rávenni arra, hogy a kamera előtt vetkőzzön le.

A Youtuber csatornájára több mint 127 ezren iratkoztak fel, az Év Youtubere közönségdíját is megkapta idén. Hatásvadász bulvárvideóit több tízezren nézik meg alkalmanként, de nem ritka a 100 ezer fölötti nézettség sem.

A Mannin művésznevű vlogger szókimondó videója, melyben a bűncselekmény bizonyítéka is látható, itt tekinthető meg. Paxel pedig kedden tette fel csatornájára videofelvételét, amelyben összefoglalja a történteket, és elmeséli azt is, hogy mi történt, miután a rendőrségre bevitte bizonyítékként a felvételt.

Az erkölcstelen magyar videós, aki visszaél a "hatalmával" - YouTube

A Youtuber azzal védekezik, hogy a felvételen nem is az ő hangja szerepel (eltorzítva), csak valaki le akarja járatni, de a felvételen néha kikapcsolták a hangtorzítót, így állítólag felismerhető a hangszíne és kiejtése alapján.

Az ügyben november 17-én nyomozás indult, a nyomozók azonosították a fiatalembert, akinél házkutatást tartottak, számítástechnikai eszközeit lefoglalták, és gyermekpornográfia bűncselekmény elkövetése miatt kihallgatták. A kommentelők pedig elárasztották hozzászólásaikkal a Youtuber csatornáját, Facebook oldalát, többen börtönért kiáltanak, és mélységesen elítélik tettéért.

A jelenség sajnos gyakoribb, mint gondolnánk, kutatások szerint a legtöbb gyereket ér valamiféle ilyen inzultus, vagy „kérés” különféle közösségi felületeken, amihez nem kell kihívóan viselkedniük vagy párbeszédet kezdeményezniük, sem kifejezetten „ilyen” témájú oldalra menni. Egy éve a BIDF dokumentumfesztiválról indult a cseh Csapda a neten c. film, amely az ilyen, rejtőzködő netes ragadozók tevékenységét leplezte le - 12 évesként bemutatkozó színésznők segítségével, akiket gátlástalanul igyekeztek behálózni különféle korú, társadalmi helyzetű és motivációjú szexuális ragadozók. Ez a film eredeti verziójában csak nagykorúak számára ajánlott (nekik viszont, ha gyerekük van, több mint ajánlott, azt mondanánk, kötelező!), de készült egy gyerekeknek szánt rövidített, védekezési tanácsokkal kiegészített verziója is, amelyet iskolákba szántak, tanároknak szóló kiegészítés kíséretében. Ehhez sikerült állami és céges támogatást szerezni, így mostanra sikerült 200 iskolába ingyen eljuttatni a filmet, aminek épp a figyelemfelhívás és a védekezés a célja.

A szexuális bűnözők függőségi viszonyt alakítanak ki az áldozattal, így veszik rá őket pornográf felvételek készítésére és megosztására. Később a felvételek nyilvánosságra hozásával fenyegetik és zsarolják őket. Gyanú esetén minden esetben forduljunk a rendőrséghez, az áldozatsegítő vonal pedig, mely éjjel-nappal hívható és ingyenes, a +36 80 225 255-ös számon érhető el.

Tünde, Vakmacska