Mielőtt gyerekem született volna, teljesen másként képzeltem a kismamás létet, megingathatatlannak vélt elveim voltak, tisztán láttam mit hogyan fogok csinálni, hogyan fogok gyereket nevelni. Elég kritikus tudtam lenni kisgyerekes ismerőseimmel szemben. Határozott kép élt bennem, hogy milyen lehet otthon lenni egy vagy több kisgyerekkel. Mentségemre legyen mondva, hogy legtöbbször magamban ítélkeztem, nem szóltam be. Azt, hogy ki hogyan neveli a csemetéjét – bizonyos határok közt – már akkor is magánügynek gondoltam. Naiv agyamban csak elraktároztam mik azok, amit én tuti biztos nem teszek, vagy teljesen másként teszek. „Mit tudnak ők? Bezzeg majd, ha én…” …mert örök igazság, hogy a gyerekneveléshez mindenki ért, de leginkább az, akinek nincs gyereke.
És akkor most önvizsgálatot tartok, következzen azokból a kőkemény elvekből, sziklaszilárd elgondolásokból, meggyőződésekből egy pár darab, amit sikerült saját magamnak, marha gyorsan földbe döngölnöm, miután megszületett az első gyermekem.
10 dolog, amit sokkal jobban tudtam, míg nem volt gyerekem, pedig nem is:
1. Sosem adunk a gyerek szájába cumit.
Ez volt a legelső elvem, amit feladtam. Több átbőgött éjszaka után, sebes mellbimbóval megtörtem. És láss csodát, a poronty megnyugodott, sőt mára már le is szokott róla.
2. A gyerek nem alszik velünk a nagyágyban.
Ez volt a második elv, amit sutba vágtam. Mert kényelmesebb volt. De hál’ Istennek már erről is leszokott.
3. A kismamáknak rengeteg ideje van gyed/gyes alatt, nem dolgoznak, csak a csemetéjükkel kell foglalkozniuk. Idejük nagy részében más kismamákkal találkozgatnak, trécselnek. Mikor otthon vannak a ded jó sokat alszik, lehet lábat lógatni.
A valóság az, hogy ismerősökkel, akik szintén gyeden/gyesen vannak, alig-alig találkozunk, a különböző életkorú gyerekeink napirendjét nagyon nehéz összehangolni. Játszótéren két értelmes mondatot nem lehet végigmondani, mert szaladni kell, mert kísérni kell, mert fogni kell, mert elkapni kell, mert lökni kell. Alvásidőben pedig próbálom magam utolérni a házimunkában, amikor végre lerogyok, hogy olvassak, netezzek egy kicsit, az alvásidőnek már vége is…
4. Nincs olyan helyzet, hogy a gyerekkel kiabálni kelljen, szépen nyugodtan el lehet magyarázni neki mindent.
Erre nem vagyok büszke, ritkán ugyan, de előfordul, hogy kiabálok, khm… üvöltök. Először szépen mondom, másodszor is, huszadikra már liluló fejjel, de még normál hangerővel, a huszonikszedikre már a szomszédok is hallják. Persze továbbra is törekszem arra, hogy szépen beszéljek, de ma már tudom, akadhat olyan helyzet, szakadhat a cérna kötélidegzet mellett is.
5. Márpedig a játékok nálunk nem fognak szanaszét heverni. Nem igaz, hogy nem lehet összepakolni, egy helyen tartani a kisautót, a labdát, a mackót, a babát, a…
Azt millió apró, szétgurulós vacakságot, hát tényleg nem lehet. Kezdetben még szépen összepakoltam, kényszeresen szétválogatva, külön-külön helyre az összevalókat. Kezdetben. A rend kb. öt percig tartott, vagy még addig sem. Feladtam. Csak akkor pakolom, ha porszívózni kell, akkor is csak összehajigálom egy óriási dobozba.
6. Az, hogy laza szülő leszek-e, vagy sem, elhatározás kérdése.
Ó, én marha laza szülő akartam lenni. Mondhatnám, hogy odáig tartott az elhatározás, míg a gyermek először beteg nem lett (sima megfázás), de ha már önvizsgálatot tartok, az aggódás azon a napon kezdődött, amikor megszületett. Azóta is tart a „nem túl meleg?, nem túl hideg? jaj elesik!, jaj beüti!, elég okos?, elég ügyes?, nem allergiás?” talán kordában tartható szinten.
7. Én olyat soha nem teszek, hogy annyira elmerülnék a beszélgetésben egy másik felnőttel, hogy észre sem veszem, hogy a gyerekem csimpaszkodik, nyöszörög mellettem.
Az igazság az, hogy továbbra sem szimpatikus ez a hozzáállás és továbbra is igyekszem figyelni a csemetémre, de a minap velem is megtörtént. Annyira ki voltam éhezve a felnőtt szóra, teljesen kikapcsoltam. Csak nagy nehezen jutott el a tudatomig, hogy jé, már jó ideje, hogy a gyermek próbálja magát észrevetetni, szeretne tőlem valamit. Elszégyelltem magam, na de ezért pálcát már nem török senki felett.
8. Nem passzolom le a gyereket több napra csak azért, hogy kettesben lehessek a párommal.
Dehogynem. Ugyan még csak egy hosszú hétvégét sikerült összehozni, de jót tett nekem is, páromnak is. Az utód a nagymamájánál jó kezekben volt, jól érezte magát.
9. Nem leszek olyan anyuka, aki két centire lenőtt hajjal mászkál a játszótéren.
Mackónadrágig, zsíros hajig, még nem jutottam el, de bevallom egy centi lenövésre, még simán vállat rántok, aztán hipp-hopp, már két centis. Sajnos általában a fodrász az utolsó a sorban, drága is és különben is annyi mindent kéne még…
10. Én olyat soha, hogy „jó, ez volt az utolsó, na jó, még egyet, de ez tényleg az utolsó”, vagy „ha ezt csinálod, vagy azt nem csinálod, akkor megyünk haza”, vagy „hányszor mondtam már” és társai…
Automatikusan jönnek, kimondom, és csak utána veszem észre. Magamban persze röhögök, mennyire belém éghettek ezek a mondatok, biztos anyámtól hallottam őket.
Tudnám még sorolni, de legyen most ennyi elég. Különben akad még olyan elvem, meggyőződésem is, amit nem vetettem el. Ezektől később lehet majd búcsút venni akkor, ha szintén bedőltek. Úgy sejtem, legesélyesebb kor erre a kamaszkor lesz. De lehet, hogy akkorra a szülő már arra sem emlékszik, hogy voltak-e elképzelései a gyereknevelésről, csak a túlélésre hajt.
Nektek voltak, mára már szürreálisnak tűnő elképzeléseitek a gyereknevelésről?
BoNelly
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
