29 éves vagyok, párommal 2009 szeptemberében ismerkedtem meg. Szerelem volt első látásra. Mivel mindketten családot akartunk, első évfordulónkon megvolt a lánykérés, majd 2011 nyarán az esküvőnk. A nagy kérdés: mikor legyen kisbabánk? 2011 tavaszán megbeszéltük, hogy itt az ideje próbálkozni, mivel előtte évekig fogamzásgátlót szedtem, aztán jött a meglepetés, a tabletta abbahagyása után 1,5 hónappal teherbe estem (erről annyit, hogy hónapokat kell várni), így már 16 hetes voltam az esküvőnkkor. Októberben a munkám miatt veszélyeztetett terhes lettem és itthon maradtam. A terhességemet nagyon jól viseltem, leszámítva az állandó gyomorégést és az utolsó 1,5 hónapot, amikor sehogy sem volt jó az alvás. Szerencsére nem vizesedett a lábam sem (csak a visszerekre kellett vigyáznom), a hátam is csak az utolsó hetekben kezdett fájni. Jan. 6-ra voltam kiírva, ezért az egész család izgult, hogy a karácsonyt, majd később a szilvesztert is még itthon töltsem. Nem is volt semmi gond, viszont január 6-ig csak nem akart kibújni.

Párom előtt albérletben laktam, majd megismerkedésünk után átköltöztünk az ő lakásába, azért az akkori dokimat le kellett cserélnem (kicsit messze lett volna terhesen hozzá menni), meg itt a kórház is közelebb volt, így ismerősök körbekérdezése után találtam egy másik orvost, akit azóta sem bántam meg (hozzátenném, hogy soha egy orvosban sem bíztam), így ő lett a fogadott orvosom. Szülésznőt nem választottunk. Öt nap túlhordás után az orvos másnap reggel fél 8-ra berendelt a kórházba, és onnan már nem is mentem haza. Bent maradásom igazi oka, hogy a méhlepény már elfáradt, nem tudta már megbízhatóan ellátni feladatát, ezért az orvosom úgy döntött, beindítja a szülést. Első szülőként tudtam, hogy ez fárasztó, hosszadalmas lehet, ezt a tényt dokikám is közölte velem, és azt is tudtam, hogy ezeknek a szüléseknek a vége általában császár lesz. Na, ettől tartottam az egész terhességem alatt. A reggeli ctg után, dokikám megvizsgált, megnézte a magzatvizet, ami tiszta volt, majd felhelyezett egy tablettát, burkot repesztett. A tablettának 3 órán belül fájásokat kellett volna, hogy generáljon (na, én annyit éreztem 3 óra után, mintha megjönne, de abból is a legenyhébb fájdalmat). Hozzátenném, hogy előtte se jósló fájások se semmi nem volt egész terhességem alatt, még az utolsó hetekben sem. Majd közölték férjemmel is, hogy ma bizony szülünk, kíváncsi lettem volna az arcára, elmondása szerint azt sem tudta, hirtelen mit csináljon.

Innentől viszont felpörögtek az események, irány a szülőszoba, apás szülést terveztünk az is lett, 11 órakor megkaptam a beöntést, amitől szintén tartottam, de pozitív élmény maradt, kellemetlen, de kibírható, ezt követően jó fél órát a vécén töltöttem. Majd be a szülőszobába és megkaptam az infúziót, benne az oxitocint, mesterségesen próbáltak fájásokat csinálni, és addig erősítették, amíg a baba szíve bírta, persze végig ctg-n voltam. Fájások jöttek, egyre erősödtek, párom tartotta bennem a lelket, dokikám óránként jött, vizsgált, jól haladunk, szülésznő is félóránként benézett, majd mondta, hogy kérjek epidurált, mert az segít a szülésnél, gyorsabban megszületik a baba. Na, a nagy rémálom az epidurál. Kénytelen voltam belátni délután fél 3-kor, hogy bizony kérnem kell, és kértem is, jött is egy másik dokika, aki beadta a gerincbe, mondta, hogy két óra a hatása, ha múlóban van, szóljak és adnak még. Hát nem kellett többet kérnem. Ahogy megkaptam az érzéstelenítőt, rá egy órára éreztem, hogy itt történni fog valami, szóltam férjemnek, aki szólt a szülésznőnek, aki jött és egyszer csak azt mondja, jé, látok egy hajas fejet... Na, itt kezdtem pánikba esni, hogy most hogyan tovább, jött a dokika, elmondta a menetrendet, jöttek a fájások, nyomás, pihenés, következő fájásoknál megint nyomás, nem tudom, hányadik nyomásra, de egyszer csak éreztem, hogy jön a feje és utána kicsusszan a kis teste is, majd fél perccel később hallom, hogy felsír.

Mindez 16 óra 15 perckor történt, kicsivel több mint 8 óra után, hogy bejöttünk a kórházba. Gátmetszés volt, még mondta is a dokika, hogy levágták a baba haját, mert olyan nagy és sűrű hajjal született. Mint kiderült, azért jött ki nehezen a baba, mert a köldökzsinór túl rövid volt, kb. 40 cm lehetett. Az orvos megdicsért, hogy kevés ilyen szülés van, ahol szinte zárt méhszájjal és 0 fájással indulva, 8 óra után természetes úton megszületik a baba, de én azon szerencsések közé tartozom, ráadásul első babánk 3500 gr és 51 cm volt! Nagyon örültem, hogy ilyen jó élmény maradt, mert tervezünk még egy babát pár év múlva. Orvosom előtt le a kalappal, végig ott volt mellettünk, akárcsak a szülésznő, aki nagyon sok mindenben segített nekünk, sőt, míg bent voltunk a kórházban, jött is látogatni minket.

A terhességem alatt 9 kilót híztam (pedig nem volt az első 3 hónapban hányás és nem ettem többet, mint a terhesség előtt, igaz, kevesebbet sem), orvosom meg is dicsért miatta, szóval büszke voltam, hogy a rettegett terhességet és szülést így végigcsináltam. Párom persze megkönnyezte lányunkat, mikor megszületett, annyira örült neki. Amúgy a Margit Kórházban szültünk, és a második babámat is ott szeretném megszülni, ugyanennél az orvosnál, és ha lehet, ennél a szülésznőnél.

Évi