Eljött az idő a Down-szűrésre. Ezekkel az előzményekkel én olyan idegállapotban mentem oda, hogy miattam a baba sem mozdult. Lépcsőzni kellett volna, de nekem nem szabadott. A baba abból a kis rossz helyzetből nem akart tágítani, úgy meg nehezen lehetett megvizsgálni. Rengeteg cukor és egy liter víz segített picit a helyzeten, így másfél-két óra után amit kellett, meg tudtak mérni. Nem a TB-által támogatott verziót választottam, így 35 ezer Ft-ba került, viszont úgy gondolom, megérte. Egy vérvétel, két ultrahang, összesen két alkalom. Ezt követte egy nagyon precíz értékelés, és nagy megkönnyebbülésemre teljesen tökéletes eredményekkel jöhettünk el a második alkalom után (nem mellesleg két képpel is gazdagodtunk a kis Pocokról).
Ezt követően igazából a folyamatos éberségen kívül minden teljesen jól haladt. A 17. héten megtudtuk, hogy kisfiunk lesz. Apuka egészen idáig ellenezte, hogy az ő keresztnevét adjuk a kis Pocoknak, de úgy látszik egy kis kuki csodákra képes! Hirtelen apuka jött elő az ötlettel, hogy akkor legyen a baba neve is az, mint az övé!
A 18. héten éreztem az első apró rúgásokat. Szerintem elég későn, én már nagyon vártam, és már minden terhes-hírlevélben azt olvasgattam hetek óta, hogy a figyelmesebb kismamák már érzik a babájukat. Ismét megbizonyosodhattam róla, hogy nem vagyok elég figyelmes kismama! Már meg sem lepődtem.
Két napig élvezhettem az apró kis mocorgásokat, ezt követően semmi. Egy nap. Semmi. Két nap. Semmi. Jött a harmadik nap, még mindig semmi. Csodálom, hogy nem kaptam agyvérzést. Nem tudom leírni, mit éreztem. Csak az én hibám lehet, ha bármi baj van! Miért nem mentem előbb orvoshoz, ha éreztem, hogy nem rúg?!
Vasárnap volt, kórház, ultrahang: minden rendben, de azért benn kellene maradni (itt ez a szokás). Felhívtam a nőgyógyászom, aki megnyugtatott, és őszintén közölte, hogy túlaggódom a helyzetet. A lepény elhelyezkedése miatt is nehezebben (később) érzem a babát, illetve lehet, hogy épp úgy fekszik, ráadásul még nagyon pici. Saját felelősségre nem maradtunk, hazamentem.
A stressz, vagy a várandósság, nem tudom, de még ezen a napon előjött egy remek kis szívritmuszavar. Kimaradt a pulzusom: extrasystoléim lettek. Elég sűrűn, legsűrűbben akkor, ha a bal oldalamra feküdtem. Kardiológia, szív-ultrahang, majd transztelefonikus EKG (nagyon modern kütyü)!
Megállapították, hogy extrasystoléim és bigeminiám lett. A kettő nagyjából fedi egymást, csak a bigeminia rosszabb: ott azt játssza a szív, hogy üt egyet, egy kimarad, majd ismét üt egy nagyot, egy megint kimarad. Ez újra és újra. Ez kellemetlen, fárasztó, de teljesen ártalmatlan, mivel nem társult semmiféle szerkezeti problémával. Az ultrahang alapján ugyanis minden rendben a szívemmel. Jelzem: ez azóta sem múlt el. Hol jobb, hol rosszabb. Ami remek , hogy szinte csak a jobb oldalamon tudok emiatt aludni! Hanyatt nem merek, azt olvastam, az nem a legjobb terhesen. Azóta szedek magnéziumot is. Hátha segít, a stressz miatt nem sok lehetett már amúgy sem a szervezetemben.
(Folytatjuk.)
Csuri
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
