n

tanulás programozás gyerek  oktatás

Weisz Ágoston nemrég egy Eduline-interjúban tűnt fel, és annyira rokonszenves volt a projektje, hogy a Bezzeganya Facebook-oldalán is szemléztük a beszélgetést. Utána beszélgettünk közvetlenül is, mivel szeretné, hogy a szülők tudjanak arról, miért érdemes a NEM programozónak készülő gyereket is megkínálni a matekkal, programozással, vagy ami még fontosabb: azzal, hogy problémamegoldást, csapatmunkát gyakoroljanak, megéljék a felfedezés és kreativitás örömét, és közben megtanuljanak önmagukban hinni. 

„Lehetősége mindenkinek kell, hogy legyen. Annak is, aki most azt gondolja, hogy nincsen.  Mert ő is jó lehet valamiben, még akkor is, ha most nem hiszi el.”

Ágoston Svájcban kezdett el fiatalokat tanítani, szoftverfejlesztői munkája mellett. Itthon a karantén-időkben kezdett el online, hobbiként programozást, problémamegoldó matematikai gondolkodást tanítani, kilépve a hagyományos „tehetséggondozás” kereteiből, ahol a „legjobbakat” keresték. Tehát általában azokat, akiknek a családi háttere, az iskolai lehetőségei már rengeteg támogatást nyújtottak.

Ahogy fogalmazott, ő nem a „tehetségeseket” kereste (ami itt azt jelenti, akinek már felfedezték az érdeklődését és képességeit, és a fejlődését az iskola és a család is támogatta), hanem a „motivált gyerekeket”. Akik kipróbálnák, akik nekiugranának, akik kérdeznek, gyakorolnak, újra és újra nekifutnak, míg meg nem találják a megoldást. Függetlenül attól, hányasokat szereztek matekból az iskolában félévkor.

A kezdetekben egyszemélyes hobbiprojektként indult Alphacademy ma már negyven fő szervezővel dolgozik, harmadikostól tizenkettedikesig jelentkezhet hozzájuk tanuló, aki a saját szintjén kezdhet el tanulni, olyan oktatók támogatásával, akik minőségi képzést tudnak nyújtani. Ahogy az Eduline is idézte a „mérhető” eredményeket: a nemzetközi informatikai diákolimpiára kijutó négyfős magyar csapatból két tag, a tavalyi Nemes Tihamér Országos Programozási Verseny 2. korcsoportjának húsz legjobb helyezettje közül tizenhat az Alphacademy diákja volt. De Ágoston szerint nem a versenyzés a lényeg, hanem egyfajta problémamegoldó gondolkodásmód és együttműködés kialakulása. 

Ha egy gyerek motivált, bármit elérhet. Mi őket keressük. Akik beletesznek időt, energiát, lelkesedést. Mi sem úgy állunk hozzá, hogy van egy foglalkozás, ott csinálunk valamit, aztán hazamegyünk, és elő se vesszük a következő alkalomig. A gyerekek a két alkalom között is szívesen foglalkoznak a témával, a szülők, tanárok unszolása nélkül - mi pedig rendelkezésükre állunk, válaszolunk, segítünk. Keressük azokat, akik hajlandóak önállóan küzdeni azért, hogy  megoldjanak problémákat. Az Alphacademy óráin például úgy terelgetjük őket, hogy kisebb segítségekkel, de maguktól jöjjenek rá a feladat nyitjára.  Ez ad igazi sikerélményt és további motivációt nekik, hogy jó vagy, meg tudod csinálni, menj tovább."

Közbevetem, hogy sok iskolában ma mintha visszafejlődne az a fajta logikai-matematikai gondolkodás, amelynek csírája sok gyerekben jelen van, és amely segítségével szívesen oldanak meg kezdetben „trükkös” és gondolkodtató feladványokat. De hamar elkedvetlenednek, ha csak egy úton lehet eljutni a megoldásig, ha előre bemagoltatnak lépéseket, ahol büntetik akár a hibázást, akár az eltérő megoldási utat, akkor is, ha helyes eredmény születik a végére. 

Arra ösztönözzük a gyerekeket, hogy ne sablonokban gondolkozzanak, hanem kreatívan álljanak hozzá a problémákhoz, vizsgálják meg több oldalról. Egy feladatnak akár számtalan megoldása is lehet, lehet vitatkozni, egyet nem érteni, kritikusnak lenni. Sőt én legszívesebben bátorítanám a gyereket: ha valamivel nem ért egyet, álljon ki mellette, adjon neki hangot, érveljen... Volt olyan tanítványom, aki valamilyen problémán vitatkozva a végén azzal állt elő: Ágoston, ebből bunyó lesz! Nem lett persze bunyó. Meghallgattam a javaslatait, átbeszéltük a különböző nézőpontokat. Tiszteljük egymás véleményét, az Alphacademynél van helye a vitának.  Az is fontos, hogy ha ő tisztel engem, az nem abból fakad, hogy kikényszerítem, megkövetelem, hanem mert valamit értékel abban, amit csinálok. Egy dologban viszont radikálisak vagyunk: nem bántjuk egymást, nincs helye a bullyingnak.  Fontos az elfogadó, kísérletező, bátorító légkör, ha ez hiányzik, kreativitás és fejlődés sincsen.

Az online foglalkozások mellett az Alphacademy különlegessége, hogy mentoraik BÁRMIKOR hajlandóak kérdésekre válaszolni és segíteni, ha valaki elakad. A hozzájuk fordulók kaphatnak plusz feladatot, segítséget, tippeket, nem mellesleg a játékos pontgyűjtő rendszer is támogatja az „aktív” csapatokat (a gyerekek nem csak maguknak, hanem a csapatnak gyűjtik az elismerést). Ha már itt tartunk, Ágoston szerint a versenynek és az együttműködésnek is megvan a maga helye: ezt már ilyen fiatalon érdemes megtanulni. 

tanulás programozás gyerek  oktatás

Rákérdezek, náluk milyen a fiúk és lányok aránya – Magyarországon még mindig irtózatosan kevés lány fontolja meg a természettudományos vagy mérnöki pályákat, miközben az informatikából, technológiából ordítóan hiányoznak a nők, és azok is, akik nőknek tervezett technológiai eszközöket női szakértőként tudnák tökéletesíteni. Ágoston megerősíti, náluk is több a fiú, épp ezért elkezdtek közösen gondolkodni az érintettek - női programozók, matematikusok, lányok - bevonásával, hogy hogyan lehetne a lányokat jobban megszólítani

És miért próbálja ki az is a lehetőséget, aki nem készül programozónak? Az Alphacademyben a logikus, problémamegoldó, kreatív gondolkodást tanítják meg a gyerekeknek. Bármilyen területen helyezkednek el később, ez egy olyan erős készség, amit hatékonyan alkalmazi tudnak majd.  Ráadásul ma már nem lehet szinte semmilyen szakmában megúszni a technológiát, bólogatunk a Google Meet két végén, egyre nagyobb az igény olyan szakemberekre, akik egy „hagyományosabb” foglalkozás (mondjuk orvos, építész, bútortervező, konyhafőnök, tanár….) mellett értik a szoftverfejlesztés „nyelvét” és módszereit is – mert most sokszor azért nem sikeres valamilyen digitális eszköz, mert a fejlesztői nem értik eléggé a leendő felhasználót. Az orvost, a tanárt, az építészt, a konyhafőnököt…aki viszont „fejlesztőül” nem tud egyelőre, hogy az igényeit vagy problémáit jól meg tudja fogalmazni.

Az anyagiakról: az Alphacademy jelenleg egy meglehetősen egyedi árazási modellel dolgozik. „Ameddig megtehetjük, igyekszünk az árat mindenki lehetőségeihez igazítani. Megdöbbennek sokan, amikor látják, TÉNYLEG komolyan gondoljuk, hogy aki a megadott irányárat nem tudja kifizetni, maga dönti el, mennyivel szeretne hozzájárulni. Az ingyenességgel azonban vigyázni kell: a szülők és a diákok is komolyabban veszik, ha fizetnek valamennyit az oktatásért, jobban megdolgoznak érte.  De a lehetőséget senkitől se szeretnénk elvenni, mert később az itt befektetett munka egyéni és társadalmi szinten is nagyon megtérül. Igazából nem csak programozást vagy matekot tanítunk, hanem döntést, problémamegoldást, csapatmunkát, hibakeresést, újrafelhasználható, több funkcióra is alkalmas technológiai megoldások megtervezését és létrehozását.

És bár nem a pénzről szól, amit elindítottunk, de szükségesek hozzá források, hogy működjön, akár külső támogatók adományai, akár a részvételi díj formájában. A foglalkozások online zajlanak, ebben segített a Covid, hogy elfogadottá vált ez az oktatási forma és a technikai háttér a családoknál rendelkezésre áll hozzá. Emellett személyes eseményeket is szervezünk, például nyári tábort vagy egész napos csapatépítő találkozókat. Nemrég például pályaorientációs foglalkozást tartottunk egy nagy keresőcég magyar irodájában, amit nagyon élveztek a gyerekek. Ez egy nagyon összetartó közösség, ahol sok hasonló érdeklődésű gyerek találkozhat.”

Január végéig érdemes a most induló szakkörökre jelentkezni, akár matematika, akár programozás területen. Az „egyedi ármegállapítás” mellett általános kedvezményeket is kínálnak: 

  • 10% kedvezmény minden új diáknak, aki 2022-ben elindult a Zrínyi, Országos Logo, Országos Nemes Tihamér, programozás, vagy matematika OKTV, Arany Dániel, Kalmár László, Varga Tamás, vagy Kenguru versenyeken 

  • 5% kedvezmény minden új diáknak, aki 5-ös matematikából

Vakmacska