Május 27-re voltam kiírva. Jártam szorgalmasan nst-re, de 22-én még semmi jele nem volt, hogy hamarosan megszületik a kislányunk. Aztán május 23-án 17:28-kor találkozhattunk vele.

A szülés olyan volt, amilyennek szerettem volna. Este éreztem görcsöket, de szépen átaludtam az éjszakát. Reggel 6-tól mértem a 10 perces fájásoknak nem nevezhető összehúzódásokat. Kilenctől már ötpercenként jöttek, de nem fájt még mindig annyira, hogy bele akarnék halni. Persze a férjem elküldtem reggel dolgozni, hogy úgysem lesz itt gyerek, mert előtte nap elment a nyákdugó, de nem történt semmi. Hívtam a barátnőmet, 11 körül jött is, aztán még két barátnőm is. Még vihorásztunk, beszélgettünk, 12 után 10 perccel indultunk el. Nagyon paráztam, hogy ne kamu legyen...

Bent felraktak nst-re, bazi "fájásokkal”, amit szintén nem éreztem nagyon, csak láttam. Fél kettőkor burkot repesztettek, de gáz volt, mert a baba bekakilt a vízbe. Azonnal szülőszoba, nst.

Végig gépen voltam. Bent volt anyukám, húgom és a férjem is. De csak nem akartam normálisan tágulni, nem jött le a feje. Nem akartam epidurálist, de adtak, hogy jobban táguljak. Az anesztes még tőlem is fiatalabb volt, kicsit bizonytalan, de szerencséjére nem fájt. Mondanom sem kell, hogy fájdalomcsillapítóként egyáltalán nem használt. Meg hát a szülésznő még bekötötte az oxitocint 75-ös cseppszámmal. Haladni kellett a kakis víz miatt. Nem figyeltem az órát, de 3 - 1/4 4 - 4 körül volt, amikor már a falnak akartam menni. De még mindig nem jött le a feje. Mondták, hogy vagy 5 fájás jobb oldalt, 5 bal oldalt, vagy állok. Először forogni akartam, de az valahogy nagyon kényelmetlen volt. Aztán felálltam. Az volt az igazi. Kifolyt a maradék magzatvíz. Eközben anyám volt bent, de kiment húgomhoz. Aztán ő is bejött és mondtam neki, hogy a férjemet ne küldjék be, mert hát ott álltam szétrakott lábakkal, folyt belőlem még a jövőhét is... De legnagyobb szerencséjére bejött.

Még vele toltam egyet állva, állítólag szkanderesen fogtam a kezét, és azt tudom, hogy itt egy nagyot nyögtem. Ezután "pattantam" az ágyra. És toltam. Az epi miatt nem nagyon éreztem, hogy jó helyre-e, de dicsért a szülésznő is, meg mondta, hogy van haja. Azt mondta még, hogy 8-10 tolás és kint van. Én meg felnéztem vadul, hogy mennyi??? Hirtelen azt hittem, hogy 8-10 fájás. Egy fájás alatt 3-at tudtam nyomni. És tényleg meglett a 8. vagy 9. nyomásra. Balázs látta, hogy kint volt a homloka, a következőnél meg már az egész gyerek. Marha nagyot nyögtem-sóhajtottam éééés kipattant a szemem. Addig el akartam aludni két fájás között. Sajnos nem adták oda, de még csak el sem vághattuk a köldökzsinórt, mert a kakis víz miatt azonnal látnia kellett a gyerekorvosnak. Csak egy lila jobb kezet és lábat láttam a lepedő alatt.

A férjem teljesen lefagyott, úgy mondtam neki, hogy menjen már utána. Eközben húgom meg anya kint beszélgettek és nagy hirtelen babasírást halottak. Tudták, hogy nincs már más baba, gyorsan berohantak és látták a babát és a férjemet. Ott álltak egymás mellett és sírtak. Természetesen a fényképező meg bent nálam… Aztán jött a lepény, ami kicsúszott belőlem minden további erőlködés nélkül. Ekkor kiderült, hogy mekkora mázlink van, mert a köldökzsinór a lepény szélén volt megtapadva, és ha ott repesztik a burkot, akkor az elég nagy gáz lett volna. Szerencsémre az epi a varrásra hatott, én végig vigyorogtam. Kb 20 percig tarthatott.

Mindennel szerencsénk volt, kellemes élmény volt. Hozzáteszem hang nélkül szültem, egyszer sem kiabáltam. Összességében 11,5 óra (ahonnan én számoltam) alatt megvoltunk, ebből kb. 2,5 max. 3,5 órát szenvedtem. Annyit meg igazán ki lehet bírni ezért a csodáért, aki itt piheg mellettem.

Laura