Engedjétek meg, hogy elmeséljem a mi szüléstörténetünket, már csak azért is, mert Ózdról annyi rosszat hallani a hírekben. 2011 januárjában úgy gondoltuk a párommal, hogy itt az ideje egy második gyereknek (fiam akkor majdnem hétéves volt – 4 hónap híján).
Én tavaszi/nyári babát szerettem volna, és mivel vannak, akik évekig próbálkoznak, gondoltam majd olyan ősszel terhes leszek, addig dolgozok ezerrel, vígan élem az életemet, majd lesz valamikor valami sacc/kb. egy éven belül. Nos, nem így lett, mert már februárban elmaradt a menstruációm.
Jézusatyaúristen, azt se tudtuk, hol vagyunk, annyira örültünk! De a fiam bárányhimlős lett, és pont akkor derült fény a bébire, ami azért okozott rettegést, mert még soha nem voltam bárányhimlős. Egy hét aggódás kezdődött, a dokim nyugtatott, ha elkaptam volna, már akkor én is vakaróznék.
Magánorvoshoz jártam - em akartam, hogy melóból állandóan engedélyt kelljen kérni, hogy menjek a vizsgálatokra – meg így kényelmesebb is volt, a doki csak velem, illetve velünk foglalkozott, ami a mai világban azért sokat számít, az összes vérvételes papíromat mindig a dokim intézte, csak be kellett érte libegni a megadott időpontban.
A 8. hónap elejéig dolgoztam, sokat fogytam, mert minden kijött belőlem, meg migrénszerű fejfájás gyötört nagyjából a 12. héttől kezdve. Lényeg a lényeg, barátnőm szült előttem pár hónappal, felhívta a figyelmemet, hogy pelust csak 5 db-ot adnak, és hogy törlőkendőt is vigyek magammal. Ezt már a 7. hónap folyamán bekészítettem a kórházi motyóm közé, mert a fiam a 33. hétre született.
Az utolsó NST-n a doki mindent rendben talált, és mondta, hogy akkor szerdán feküdjek be a kórházba (okt. 12-re voltam kiírva), de ő sajna nem lesz itt, mert valami konferenciára kell mennie, de minden rendben lesz!
Szerdán a cuccommal és a párommal együtt jelentkeztünk, felvették az adatokat, háromszobás ágyban „szállásoltak el”. Nem korszerűtlen, nem mocskos, hanem patyolattiszta, nemrég felújított a szülészeti és nőgyógyászati részleg. És tudtam, hogy ha megszületik a lányom, akkor én nem a sokágyas szobát szeretném, hanem a szabad a két VIP szobából valamelyik, azt kérem, feltéve, ha valamelyik szabad.
A felvétel után egy kezdő doki vizsgált meg, mert az osztályos orvos ráparancsolt. Felfeküdtem, lábakat szét, és a következő kérdést hallottam:
- Látom, volt egy korábbi műtétje, egy antireflux plasztika!
Az micsoda? Mondanom sem kell, majd lefordultam az ágyról! Aztán következett a másik meglepő kijelentés, miszerint SZERINTE a méhszáj még zárva van. Gondoltam magamban, na, ha nem jön a fogadott dokim, mire beindul a szülés, akkor én hazamegyek!
Másik negatív élményem (itt jegyzem meg halkan, hogy ez a kettő történés elenyésző amellett a sok jó dolog mellett, amit a szüléskor és az után kaptam/kaptunk): osztályos orvos be, és nézi a lázlapomat, meg minden. Erre megszólal:
- Szülni kéne!!!
(Gondoltam magamban, Édes Jóistenem, adj erőt, hogy most fogjam be a számat, mert szívem szerint igen-igen visszaszóltam volna neki.)
Pénteken meg is érkezett a dokibám, akit már úgy vártam, mint a Messiást! Mikor az NST-n voltam, hallottam a folyosón a hangját. Na, vizsgálat vége, célba vettem az irodáját. Közöltem vele, hogy ha nem csinál semmit se, akkor fogom magam, és hétvégére hazamegyek, otthon is tudok feküdni!
Megkaptam, hogy "Jajj, de hát azt nem szabad", meg "Ne kockáztassam a gyerek életét", stb, és mondta, hogy pattanjak fel, megvizsgál. Át a vizsgálóba, megnéz: épphogy nyitva vagyok. Na, én már ennek is nagyon örültem!
Aztán mondta az egyik kollégának, hogy este tegyenek fel nekem tágítót, és reggelre meglátjuk, mi lesz, úgyis ő lesz végig szombaton az ügyeletes. Itt azért már megnyugodtam, már amennyire ebben a helyzetben lehetett. Este át is trappoltam a szülőszobára, ügyeletes doki vizsgál, felteszi, amit tennie kell, majd megkapom a tanácsokat, hogy mire figyeljek: "ha valami furcsát érzek, szóljak", és társaikat.
Este vacsi után éreztem, hogy vannak görcsök, mintha menstruálnék, szóval letusoltam, megborotválkoztam (más engem ne borotváljon). Fél kettőkor arra keltem, hogy hmmm, ez már kezd egy kicsit fájdogálni, kimentem a nővérkéhez, hogy csináljunk egy NST-t, minden szó nélkül ment, és már kapcsolta is be, én meg utánnacammogtam. Kb. 3 percig tartott a vizsgálat, mert ott azon az ágyon elfolyt a magzatvizem.
Hívtam is az akkor még 'majdnem uramat', hogy ébredj Apa, szedd össze magad, fél óra múlva legyél bent. Beültettek tolószékbe, átvittek a szülőszobai részlegre. Pont egy látásból ismerős csaj volt a szülésznőm, akivel már amúgy is tegeződtünk, és ráadásul még a keresztnevünk is ugyanaz volt.
Megkaptam a beöntést, kaptam új hálóinget, mondta, hogy tusoljak le, van ott a kis szobában hozzá minden, ha elkészültem szóljak. Kérdeztem tőle, hogy szerinte mikorra lesz meg a baba, azt mondta, hogy olyan fél 6 körül. Ó, mondom, de jó lenne, hiszen az óra 2.10-et mutatott. Telefonált a dokimnak, és mikor bejött lazán, kedvesen, amilyen a stílusa:
- Nem tudtál volna reggelig várni!??? – Csak nevettünk, hogy nem. Megvizsgált, minden a tervek szerint halad, és hozta a szokásos viccelődős formáját. Apa jött, végigszenvedte velem a fájásokat, láttam rajta, hogy teljesen kész van, meg elég kétségbeesett, de bátor vagyok, nem kérek fájdalomcsillapítót, semmifélét.
Apa jelzi, hogy hát neki ki kéne mennie, mindjárt jön. Mondom jó, csak siessen. Amint kiment a szülőszobai részlegről, jöttek a tolófájások, át a szülőszobára, ami nem ijesztő, hanem inkább megnyugtató kinézetét tekintve. Mit mondjak, akkor már a falat tudtam volna vakarni, apáért két ápolónő szaladt, hogy előkerítsék, és végre ott volt velem. Mondanom se kell, megkapta a magáét, hogy lekésnéd még a gyereked születését is (mindig mindenhonnan elkésik).
Doki röhög, mondja, hogy most már sehova se, mindjárt itt lesz egy kisember.
És 05:35-kor, 2011. október 15-én megszületett a várva várt művésznő. Egyből odaadták a mellkasomra, a sírás is abbamaradt. Megvolt a kötelező mérlegelés, aztán engem is „összestoppoltak”, és 1-2 óra után már mi hárman együtt aludtunk az egyágyas szobában. Csak akkor keltünk fel, mikor a dokim berohant, hogy minden okés-e. A gyerek végig mellettem volt, csak fürdetni vitték el. Ezek után villámgyorsan hétfőn már el is hagyhattuk a kórházat azzal az instrukcióval, hogy szerdán jöjjek vissza varratszedésre.
Mérlegelés: Le a kalappal a dokim és a szülésznő előtt, és azon nővérkék és csecsemősök előtt is, akik akkor láttak először az életükben, minden segítséget, és törődést megkaptunk tőlük.
Igen, ez volt ÓZD, az a város, amiről mindenki azt hiszi, hogy csak rossz dolgok történnek, mert a média elhiteti az emberekkel! De egy éremnek két oldala van! És olvastam már itt szüléstörténeteket, hogy le se bagózták a kismamát…
Egy szülészeten minden alkalmazott bánjon hősként egy terhes kismamával, mert mindenki MEGÉRDEMLI! Aki ezt nem tudja teljesíteni, az meg ne dolgozzon ott!
MB.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
