A nemrég itt megjelent három lányos anyuka bejegyzésén (amin egyébként jókat mulattam) felbuzdulva jött az ötlet, hogy megosztom az olvasókkal, milyen az, amikor három fiút szül az ember lánya.

 

Először is nézzünk a lelkünk mélyére és valljuk be töredelmesen, hogy amikor nekivágunk a gyerekgyártásnak, azt képzeljük, hogy ideális esetben lesz lányunk is és fiunk is. Ez a “minta”, ez az elvárás. Meg aztán ki ne lenne kíváncsi arra, milyen fiút, illetve lányt tud “csinálni”. Kire hasonlít majd vajon, milyen lesz majd focizni vele, vagy együtt babázni, sütni stb. Aztán megtörténnek a dolgok: megszületik a csemete és onnantól kezdve összedől minden prekoncepció. Imádjuk a kölyköt úgy, ahogy van, és nem cserélnénk el két ellenkező neműre sem.

Nálunk működött a ki nem mondott “elvárás”: az első gyermek és unoka fiú lett. Férjemet elismerően hátba veregették. Nekem mindegy volt. Tartottuk magunkat és nem kérdeztük meg előre a nemét sem. Csak a szüléskor tudtuk meg.

Ketteske születését megelőzően nem bírtam ki és megkérdeztem a nemét: ismét fiú. Nekem továbbra is mindegy volt, lévén terveztünk még harmadikat is, meg aztán milyen jó lesz, hogy tudnak majd együtt játszani, ugyanazokat a ruhákat hordani stb. Szerencsére apuka ugyanígy reagált. Anyukám viszont – számomra elég fájó módon – nem rejtette véka alá a csalódottságát. Csalódottsága azonban csak addig tartott, amíg kezében nem tartotta a kis vasgyúrót, aki azóta is a ki nem mondott kedvence, mivel egy sajnálatos elhúzódó betegség miatt rengeteget vigyázott rá pici korában és iszonyúan összenőttek.  A szerelem nem elég intenzív szó arra, ami köztük van a mai napig.

Ezek után persze nem ért váratlanul, amikor – sok évvel később – a harmadik terhességem bejelentésekor Anyukám – és ekkor már többeknek is a családból és a haveri körből – első mondata az volt: “Ez most már biztosan kislány lesz!”.  Vagy épp nem, drága Anyukám, az esély fifti-fifti. Mikor már a két nagynak is elejtettek olyan megjegyzéseket, hogy nemsokára jön a HUGI, férjemmel összenéztünk és ugyanarra gondoltunk: most már csak azért is legyen fiú! Az ultrahangon szinte azonnal láttuk is, hogy bejött a kívánságunk.

Persze mi is megkaptuk azt, amit a lányos anyuka is írt a bejegyzésében. A “biztosan lányt akartatok, nem vagytok csalódottak?” a “Próbálkoztok még, hátha összejön a kislány?” és a “Nem baj!” reakcióktól a falra másztam. Hát persze, hogy nem baj! A baj kategória nem itt kezdődik, nemde? “Nem akartunk mi semmit, csak szeretünk gyereket gyártani” – hangzott flegma válaszom. De kedvencem a “Nem lesz könnyű dolgod” megjegyzés. Miért, a lányosoknak könnyű? Szerintem aki gyereket vállal (egyet, vagy ötöt), annak nem könnyű. És mi az, hogy könnyű? Az egész élet nehéz, ha úgy nézzük. Nyilván választhattuk volna azt is, hogy ne legyen gyerekünk egyáltalán. Akkor “könnyű”? Van egy olyan sanda gyanúm is, hogy egy-egy ilyen magasröptű megjegyzés mögött az irigység is meghúzódik.

Persze, az igaz, hogy fiúkat nevelni sok szempontból kihívás. Fizikailag elfárad az ember. De a lányok ugyanúgy lehetnek elevenek, hisztisek. Hozzájuk is kelni kell éjjel, velük is kell különórára járni, őket is megbántják az iskolában és ők is szemtelenek tini korukban. Az meg már rég baj, ha azért akarunk fiút, vagy lányt, mert saját ki nem elégített vágyainkat akarjuk általuk megélni. (Pl. focistát nevelni, rózsaszínbe öltöztetni).

Tapasztalataim alapján abban is van némi igazság, hogy a fiúk anyásabbak, a lányok meg apásabbak, de ez megint olyan, ami nem feltétlen igaz minden esetben, illetve változik az idők során. Azon is rengeteg múlik, mennyit és hogyan foglalkozunk a csemetékkel.

A három fiú nekem például segített abban, hogy úgy nézzek rájuk, mint három külön individuumra. Három különböző személyiségre. Hiszen nem intézhetem el egy-egy tulajdonságukat, viselkedésüket csak annyival, hogy “hát igen, FIÚ”, vagy “hát persze, hisz LÁNY!”. Akinek azonos nemű gyerekei vannak, tudják, miről beszélek. Pláne az ikresek.

Lényeg a lényeg: azért akarjunk utódot, mert gyerekből van, s ne azért mert ez vagy az van a lába között! Különben is, ez már a 21. század, hahó! És ne vegzáljuk ismerőseinket hülye kérdésekkel, amikor bejelentik nekünk örömhírüket!

Már előre látom, mit szólnak majd az ismerősök, családtagok, ha bevállalunk egy negyediket is. Pláne ha fiú lesz! De jajj annak, aki megjegyzést tesz: négy férfi kel a védelmemre!

Mrs Frodó