Második babámat vártam. Tervezett gyerek volt, pedig az első szülésem nem éppen kellemes emlékként maradt meg bennem.

Problémamentes terhesség állt mögöttem, de fizikailag sokkal fárasztóbb, hiszen egy kétéves mellett az embernek már ezrével van teendője, nem ér rá a saját kis állapotával foglalkozni, pláne élvezni. Legalábbis nekem nem nagyon sikerült, maximum röpke kis időkre. Te is megosztanád szülésed történetét? Küldd el nekünk a bezzeganya@bezzeganya.hu címre!

2012. március 7-re voltam kiírva, de sejtettem, hogy ez a baba előbb érkezik. És így is lett, március 2-ra esett a választása. Reggel olyan 6 óra magasságában éreztem először, hogy picikét görcsöl a hasam. Ez meg is maradt, hol 10, hol 15, hol 20 percenként váltakozva. De nem különösebben foglalkoztam vele, nagyon nem is fájt. A nagyobbik lányom is felébredt, elvégeztük a szokásos reggeli teendőket, játszottunk, majd elmentünk bevásárolni. Utána elvittem a mamához, de mivel még nem voltak otthon, kimentünk addig a játszótérre. Aztán 10 órakor leváltott a papa és én hazamentem takarítani. Felcuccoltam a 4. emeletre a szatyrokat, aztán szépen porszívóztam, törölgettem, felmostam. A görcsölések továbbra is hasonló intenzitással jöttek, mint reggel. Dél körül azért felhívtam a védőnőmet, hogy én most ezeket mennyire vegyem komolyan. Mondta, hogy azért ne szórakozzak, ha sűrűsödik, erősödik, menjünk be, legalább egy vizsgálatra. Oké, hazarendeltem a férjemet, mert akkor hirtelen 5 percesre váltott. Egykor haza is ért, én addig hajat mostam. Aztán a fájások beálltak tízpercesre, úgyhogy ledőltem tévézni és vártam. Délután 4 körül újra ötpercesek lettek, akkor úgy döntöttem, hogy menjünk mégis csak be, legalább megnéznek. Az erősségük még mindig az elviselhető kategóriába esett.

Itt még igazából nem akartam elhinni, hogy ebből ma szülés lesz, ezért a sporttáskát fel sem vittük a kórházba, csak a hátizsákot. Adatfelvétel, átöltözés, vizsgálat. Háromujjnyira nyitva voltam, magzatvíz még nem folyt el, nemsokára burokrepesztés, két óra múlva meglesz a gyerek. Ezt mondta az ügyeletes orvos, akinél az elsőt is szültem. Sőt, még a szülésznő is ugyanaz volt. Ezzel a hírrel 17 óra előtt 10 perccel hívtam fel anyukámat, de magam sem hittem el, hogy ebből tényleg pikk-pakk gyerek lesz.

Ezután borotválás, beöntés, ami megint csak nem volt olyan rémes, mint múltkor. Majd sétálgattam, fájásoknál a légvételre koncentráltam és abszolút nem éreztem erősnek őket. Néha felfeküdtem az ágyra, megnéztek, majd jött a doki, burkot repesztett, aztán mondták, ha jön a fájás, nyugodtan nyomhatok rá picit, legalább segítek a gyereknek lejjebb jönni. Na, ekkor már elkezdett fájni a derekam, azt hittem, leszakad. De ha ez nincs, maga a fájás talán nem is fájt volna nagyon. Néhányszor ezt eljátszottuk, doki közben ki-be rohangált. Aztán mondták, hogy már csak egy jó nyomás kéne, hogy lecsusszanjon a kobakja. Azt hiszem, ez elsőre nem jött össze, de másodszorra igen. Akkor már éreztem, hogy kinn a feje teteje, feszített rendesen. Következő nyomásra 17 óra 50-kor meg kinn volt a lányom, Regina, 3950 grammal és 56 centivel (ami kicsit el lett mérve, mert valójában 52 cm). El sem akartam hinni, hogy ekkora és hogy ilyen egyszerűen megvolt.

Sokkal több minden megmaradt bennem most, mint múltkor. Emlékszem, hogy szülés előtt és varrás után is lefertőtlenítettek, ami nagyon csípett. Éreztem a gátmetszést is, hogy mikor csinálták. Ezek az első szülésnél abszolút nem maradtak meg, nem is rémlik, hogy mikor csinálták, pedig megcsinálták. A varrás most is rémes volt, de most csak 20 percig tartott. A férjem látogatási tilalom miatt nem lehetett velem, de igazából olyan gyorsan történt minden, hogy ezen nem is rágódtam és nem is hiányzott. A babát most rám rakták egy picit, múltkor ez sem volt. És utána sem voltam olyan fáradt, mint múltkor, lényegében semmi bajom nem volt. Szóval teljesen más volt, mint az első.

Nóra