Legalábbis én így érzem. Az elsőnél még nagy az izgalom, hogy mire számíthatunk, azért vagyunk türelmetlenek, hogy megtudjuk, milyen érzés világra hozni valakit. A másodiknál a mindegy, mikor jön, csak egészséges legyen érzés érvényesül inkább. A harmadiknál már sok meglepetés nem érhet, és minél előbb túl akarunk esni az egészen, hogy babázhassunk végre. Nem panaszkodok, szerencsés alkat vagyok, gyorsan szülök.
Dávid születése
2012. június 12-én reggel kicsi hasfájással mentem be a SOTE II. női klinikára a reggeli megbeszélt ctg-re. 39+2 napos várandós voltam ezen a borús, esős napon. Persze semmit sem mutatott a ctg, látszólag nem készült még kibújni a legkisebb apróság.
Úgy délután kettő óra lehetett, amikor kezdtem felfigyelni, hogy szabályos időközönként kezd fájni az alhasam. Úgy kb. 10 percenként. Nem fájt nagyon, de észrevettem, hogy valami nem olyan, mint szokott lenni. Nem törődve ezzel a kis fájdogálással, és gondolva, hogy majd lesz ez erősebb is, szépen elaludtam. 2-2,5 óra kellemes szunyókálás után ugyanúgy ébredtem. Elmentem pisilni és feltűnt egy erősebb barnás folyás , és mintha a fájdogálás is erősebb lenne. A tapasztaltakat tudattam apjukkal is, és közöltem, ha anyukája hazaér, akkor mi bizony bemegyünk a kórházba, hogy nézzenek meg.
Vettem egy jó kis meleg zuhanyt, ami igazán felfrissített. Este 6 körül megérkezett anyósom egy jó nagy dinnyével. De ebből a dinnyéből én már nem mertem enni. Nehéz volt megállni, de addigra már sejtettem, hogy haza mi már együtt nem jövünk a kórházból, ha egyszer bemegyünk. Persze szépen türelmesen megvártam, amíg az én Drágám eszik, mert ismerve, ha éhes, elviselhetetlen és türelmetlen.
Este 7-kor indultunk el a kórházba 10 perces fájásokkal. A Határ út-Üllői út sarkán jártunk, ez kb. max 10 perc a háztól, amikor is a 10 percesek 5 percesek lettek. Mármint a fájások, amit még ekkor sem gondoltam túl komolynak. Szakadó esőben szálltam ki az autóból, az Üllői út 78-as szám előtt, az ismerős és nagyon szeretett épület előtt. Szinte szaladtam felfelé a lépcsőn, egyenesen a „Szülőszobák” feliratig és megnyomtam „A CSENGŐT”.
Rgy kedves szülésznő nyitotta ki az üvegajtót. Elmondtam mi a helyzet, ő pedig bevezetett a vizsgálóba és közölte, hogy vetkőzzek le, mindjárt jön az ügyeletes orvos és megnéz. Szép szál, magas legény lépett be széles mosollyal kezét nyújtva felém és bemutatkozott. A szokásos könnyedséggel pattantam fel a vizsgálószékre. És micsoda megkönnyebbülés, az elmúlt hetek nyavalygásai után. 2 ujjnyi méhszáj, és igen, a kis vérzés nem más, mint a tágulás folyamatos jele. A kedves doktor megkérdezte, hogy itt vannak-e a cuccaim, mert ő bizony innen már el nem engedhet. Mondtam, hogy persze, kimegyek érte. Megbeszéltük, hogy amíg „becuccolunk” addig értesítik az orvosom. Valószínű volt, hogy nem fog tudni bejönni, ha vidéken van, mert az előzményeimet ismerve gyorsan szülök.
Nagy lelkesen mentem ki, hogy jó hírem van maradunk. Együtt kimentünk az autóhoz és behoztuk a sporttáskát. Egyenesen a 2-es számú szülőszobához vezetett a szülésznő, aki megkérdezte, hogy van-e saját szülésznőm, akinek szóljanak. Persze nem volt, harmadik babánál már jól ismertem a kórház összes szülésznőjét, és tudtam, bárki van is mellettem, jól járok vele. Szépen átöltöztem, majd rám rakták a ctg-t. Megkérdezték, hogy behívják-e az apát is, persze igen volt a válasz. Pár perccel később meg is jelent az ismerős zöld köntösben.
És vártunk… Semmi sem történt.. Szóltam apának, hívja fel anyukáját, hogy ma már én nem megyek haza. Továbbra is gyenge 5 perces fájásaim voltak. Háromnegyed óra semmittevés” után felhívtam az orvosom, hogy tudja-e hogy itt vagyok és akkor hogyan tovább. Persze sejtettem, hogy még vidéken lesz és nem fog tudni bejönni, de megnyugtatott, hogy az ügyeletes orvos pont őt szokta „helyettesíteni”, tehát ne aggódjak, nagyon jó kezekben vagyok. Elmondta, hogy nemsokára burkot repeszt. Ő csak reggel 8-ra jön be, ha esetleg addig megvárom… Rögtön közbevágtam, hogy na azt várhatja. Reggel 8-ig… Persze jót nevettünk, és a másnapi biztos találkozással búcsúztunk el egymástól.
Alighogy leraktam a telefont, máris megjelent a doki széles mosollyal, hogy akkor a jelenlegi felállás szerint nála fogok szülni. Megnéz és nemsokára burkot repeszt. Mondtam, hogy igen tudok róla. A vizsgálat eredményeként sikerült 3 ujjnyira tágulni. Levették rólam a ctg-t, most kicsit sétálgathattam még.
21:05 megjelent a doki , hogy akkor ő most jött burkot repeszteni. Na végre, mondtam mosolyogva nagy lazán. Felpattantam az ágyra, vizsgálat, magyarázat, hogy mi fog történni, bár ez már nem volt újdonság.
21:10 burok megrepesztve, víz szépen szivárog, méhszáj 3 ujjnyin túl. Visszaszámlálás megindult. Viccesen elindítottunk egy virtuális stoppert, hátha gyorsabbak leszünk, mint Sáránál, aki 40 perc alatt érkezett meg hozzánk. Jót nevettünk azon, hogy mi lesz, ha nem fiú születik, hanem kislány, mondtam, hogy azt bizony megnézném…
Végre jó 20 perc után kezdett igazán fájni. Szülésznőm többször is bejött megnézni, ellenőrizni a méhszáj állapotát. Alakult szépen, csodálkozott is, hogy amit mások 1 óra alatt tágulnak, az nálam maximum fél óra. Én már nem csodálkoztam annyira. Sára után természetesnek vettem.
A fájások alatt már nem voltam túl kommunikatív. Csak az órát figyeltem. Apjuk így a harmadiknál, már nagyon rutinosnak számított. Amikor már leginkább csak nagyot sóhajtottam, és fújtattam a fájások alatt, akkor csak ennyit mondott: „Úgy látja, jobb lesz, ha szól valakinek, hogy kezdünk finisben lenni.!” Jött is rögtön a szülésznő, és már nem mozdult el mellőlünk. Mindent szépen előkészített körülöttünk
A legkényelmesebb pozíciót háton fekve, felhúzott lábakkal és a kezem az alhasamra helyezve találtam meg. Nevetésre, kis méltatlankodásra Dávid erőteljes mocorgása adott okot, mert az elmúlt pár hétben nem mozgott ennyit, mint az elmúlt 1 órában. Még a szülésznő, Katalin is nagyokat nézett mit művel odabent a kis kijönni vágyó csemete. 3 percenként egy jó perces fájás, majd Dávid buksiforgatása… Jó párosítás.
A méhszáj még nem tűnt el teljesen, fent és lent is volt még egy pici belőle. A szülésznő szólt, hogy ha székelési ingerem van, akkor szóljunk. És jött a fájás, mondtam, hogy sehova se menjen. Jött, vizsgált, még mindig volt a méhszájból, de engedett tolni. Jól esett. Igen furcsán hangzik, de valahogy megkönnyebbültem tőle. Éppen benézett a doktorunk is, és Katalin közölte, hogy még van egy kicsi méhszáj. Eközben is volt egy fájásom, de most kérte, ne toljak. A doktor elindult kifelé, amikor megint jött egy fájás. Katalin ellenőrizte a méhszájat, majd az orvos után szaladt, hogy sehova ne menjen, mert itt a vége, finis van.
Boldogság-mámorban úsztam. Már csak pár fájás, és túl vagyunk rajta. Jött az ismerős forgatókönyv. Apa a jobbomon, az orvos a balomon, a szülésznő várja a picúr érkezését. Soha ilyen összeszedettnek nem éreztem magam, abszolút tudatosan hajtottam végre a kéréseket. Egy fájás alatt átlagosan 2-3 levegővétel, egyenletes légzés, erőteljes tolás. Hamar megindult kifelé Dávidunk. Már látszott a fejecskéje, de a fájás elmúltával elindult visszafelé… Gondoltam magamban, hogy na, már csak az kell, hogy csiki-csukit játsszunk. A következő két fájás után azonban kint volt a fejecskéje. Apa megosztottam az infót, hogy nagyon rendes, mert nincs fent a keze, az orvosunk meg szólt, hogy fel akarna sírni, de nem hagyják, nehogy lenyeljen valamit. Nagyon csodálkoztak. Én mondtam, hogy a bátyja fel is sírt. Bíztattak, hogy a neheze már megvan, már csak a teste hiányzik. Rettentően szenvedtem a hőségtől és a magas páratartalomtól, így valaki bevizezett egy ruhát, amivel a homlokomat megtörölték, nagyon frissítő érzés volt.
Utolsó fájás és ott volt. A könnyem is kicsordult örömömben, amikor kinyitottam a szemem a következő mondatokat hallva: „Gratulálunk anyuka, egészséges kisfiú! A születés ideje 22:32.” Ahogy kinyitottam a szemem, a könnyemen át láttam, ahogy ott tartja a szülésznő a kezében a fiam, aki kicsi gombócba húzta magát össze a levegőben. Újszülöttes színe volt, kicsit mázas, de ezt a képet sose felejtem el. Mámoros állapotban hajtottam vissza a fejem, és helyeztem le a lábaim a szülőágyra. Végre felsírt, és nemsokára már ott pihegett a mellkasomon. Betakartak minket egy lepedővel, és csak ennyit mondtam „Szia, kincsem!” Majd apjához fordultam és csak egy köszönöm jött az ajkaimra. Kértem, hogy hívja fel nekem apukámat.
Dávid mintha tudta volna, hogy most produkálnia kell magát erőteljes sírásba kezdett. A háromszoros nagypapa a vonal túlfelén elcsukló hangon örült a legkisebb érkezésének. Ahogy eddig is, most is apa vágta el a köldökzsinórt. Míg vonalban voltam apuval, elvitték lemérni. Egyenes közvetítésben mondtam el a paramétereket. Súly: 3990 gr, hossz: 58 cm, fejkörfogat: 36 cm. Te jó ég! Mekkora?! Elbúcsúztam aputól, mert megint szükség volt rám is…
Most jött az oxitocin, majd a lepény megszülése. Szerencsére nem járt fájással, gyorsan kint volt. Megint csak nagyot néztek, hogy mekkora lepénnyel sikerült együtt élni.. Úgy 800 gr-osra saccolták a súlyát, és szerencsére teljesen ép volt..
Tájékoztattak, hogy most jön a szokásos bekukucskálós rutin, és valószínű nem úszom meg gátseb ellátás nélkül… Na, már megint stoppolnak. De nem bánom, túl vagyunk és ez a fő.. Az ellátásom még családiasabb hangulatban telt, mert már végre én is beszédesebb voltam, és Dávid is ott volt már szépen bepólyálva apa kezében.
Miután a doktor mindent leellenőrzött, összevarrt, ahol kellett, a szülésznő leöblített, összerakták az ágyat ismét az eredeti formájábaa, készült rólunk közös fotó is. Mindig van valami újdonság, a szülést levezető orvosok és szülésznőkön kívül. Most is begyűjtöttünk egy csomó bókot, hogy milyen édes, aranyos a mi kis bébink, aki most azért valljuk be nem is olyan kicsi. És megkaptam a dicséretet én is, hogy szép szülés volt nagyon. Persze harmadik babával már rutinosnak számítok, így nem volt nehéz.
Végre egyedül maradtunk. A szokásos megérkeztem sms-ek, mms-ek, és újdonságként azonnali Facebook-posztolás után csak pihegtünk mindannyian. Örültem, hogy aludtam délután, így nem voltam olyan nagyon fáradt. Dávid először csak szemlélődött, ismerkedett a világnak ezen pici részével, de leginkább apukájával, mivel az elkövetkezendő három napban úgyis csak engem lát. Az első 1 órában háromszor is megnéztek minket, hogy jól vagyunk-e, minden rendben. Persze így volt. Fél óra után Dávid kezdett érdeklődést mutatni aziránt, hogy kipróbálja milyen az evés. Egész ügyes volt, bár azért szépen belekiabált a cicibe. Hangosan cuppogott, és nyelt. Fél egy előtt nem sokkal jött a szülésznő és felvitte az osztályra a babát. Adtunk egy-egy búcsúpuszit neki.
Ugyanabba a szobába kerültem, ahol Sárával is voltam, de most közvetlen az ablak mellé kerültem. Rajtam kívül még 4-en voltak itt, tehát tele volt a szoba. Lefeküdtem, de aludni nem bírtam. Tudtam, hogy csak öt órám van reggel hatig, és mehetek a fiamért. Nagyon vártam, már hogy újra megölelhessem, megpuszilgathassam, amire már hetek óta vágytam nagyon.
Nicky1984
