Csupa móka és kacagás volt ez a hét.

Kedves hosszú hétvégézett. Bírnánk ezt mindketten. Két nap a gyerekekkel, kettő meg kb két és felen.

Igazából csak punnyadtunk meg toltuk a napokat, de így is jó volt. 

Új pasim van!

Kedves megvált a copfjától. Én követtem el, de ő kérte. Mint a fodrászatban. Odatolta fotón, hogy "Ilyet Szívem, oké?" 

Hátőőő, oké....

Most nem viking, hanem tarajosgőte, hihi. Punkos. Bejövős. Grrrr.

Alapvetően a hosszúhajú pasik a zsánerem, de ő más. Akkor is rövid volt a haja, mikor elvette az eszem. Amúgy is az a típus, akinek a szemeteszsák is jól áll... NagyLány ilyen. 

Minden fazon és szín passzol hozzájuk.

Kaméleonok. Úúútálatosak, nyehhh. Hihi.

Sétálgattunk haza a játszóról és azt beszéltük, hogy mi hiányzik a hűtőBŐL. Sajt, tej, miegymás...Csak úgy odavetettem, hogy a hűtőRŐL meg a Beast In Black jegyünk hiányzik. Mindig ide mágnesezzük fel a koncertjegyeket, hogy napi százszor is lássuk milyen jó lesz nekünk. Bánatosan vettük tudomásul, hogy ez sajna nem az a hónap. Most NagyLány szájában lesz a buli, fogszabályzó formájában.

A tündér keresztanya márpedig létezik! Lehullott az égből két jegy a nevünkre. Mégis ott leszünk! Boldogan hívtam Kedvest, azután anyukámat is, hogy légyszikérlek, a kicsiket vállalja be, mert buli lesz!

PiciLány lehet zokon veszi majd, de ez az az eset, amikor azt mondom, hogy bocsika, majd adok sok puszit utána.

KicsiFiú belekóstolt a kosárlabdába. Ihajja! Hogy a lelkesedése meddig tart, nem tudom, de a napokat számolja két edzés között. Az edző egy szimpi srác, csupa jót mondott a gyerekemről! Végre valaki!!! Neki pont bejön ez az impulzív típus.

KicsiLányéknál is meglett a farsang! Szegény azt hiszem már nem is hitt a dologban. Szörnyen élvezte, hogy kölcsönkapta a régi szimatszatyromat, ami tele van dedikálással meg zenekaros logókkal. Az acélbetétessel nehezen boldogult, meg kicsit már szűk neki a 38-as. Édesem... még csak 11 éves. Mi lesz itt???

Mindenesetre nosztalgikusan boldog szívvel néztem utána az ablakból, ahogy ment a suliba reggel. Mintha magamat látnám 16 évesen...

Belehúztam. A héten is barinőztem egyet este, de csak lájtiban, a két alvás közti időben. Elvileg 9-re ígértem magam. Kedves már 8:40-kor írt, hogy hurrá, alszik. Majd öt perc múlva jött a morcos üzi, hogy felébredt. Hát... úgyis 9-ig terveztük. Már épp gondoltuk, hogy készülni kéne, mikor újabb üzi:

El ne indulj! Alszik!

Így kikértünk egy újabb gyömbéres forró limcsit és csipogtunk tovább. 

Szeretem ezt a helyet. Jó a hangulata, Kedves is dolgozott itt régen. Egy csomó klassz emlék köt ide. Nem mellesleg hosszú évek óta itt ülünk minden hónapban a gyerekkori barátnőmmel. A bónusz pedig, hogy kb 10 percre van tőlünk.

Hétvégén megutaztattuk PiciLányt és kivonatoztunk a Mamához. Nagyon élvezte! Amúgy is mindent szeret, ami gurul. Labdák, autók... a vonatról pedig a kilátás egy igazi fullextrás élmény volt neki. 

Szerintem nyáron simán belevághatunk egy komolyabb útba. Értsd: akár egy másfél órás vonatozásba. Ennél hosszabbhoz nincs bátorságom egyelőre.

Mama gondosan összepakolt egy doboz babajátékot és kikészített neki, de persze hozzá sem nyúlt. Az autós láda. Az kellett. Apja lánya! Nagy is köztük a szerelem.

Szoktam is mondogatni, hogy "apaisten". Ahogy néz rá, hát az olyan.

Meg a tesók. Imádat van minden irányból. 

NagyFiú ritkán mutatkozik köztünk, de akkor biztosan babázik egy picit. Ha eszik, akkor PiciLánynak is kanalaz valamit a szájába, ami odavaló. NagyLány sem tud elmenni mellette szó nélkül. Ő a nyakába teszi vagy futkos vele, amit sikongatással díjjaz. KicsiLány minden nap úgy jön haza a suliból, hogy "Ugye nem altatsz!?" Vele szoktak négykézlábazni és ő vígasztalni is próbál, ha kell. KicsiFiú inkább a csikibajnok. Ő döcögtet meg csiklandoz, ami inkább cirógatás. 

Egy a lényeg: mindenki PiciLány kegyeiért esdekel vagy akár harcba is száll. Ebből az következik, hogy a játszótéren értetlenül áll a gyermek, hogy miért nem jön senki, hogy vele játszon??? Ha ezt elunja, akkor ő viszont megy. Mindenkihez. Megmássza az összes gyereket ha nem vigyázok. Simogat és fogdos. Én meg próbálom levakarni mindenkiről. Elbolondítani valami játékkal. Kevesen szeretik ezt a tapadós stílust. Megértem. Egyke kétévesek még menekülnek is előle. Remélem egyszer eljutnunk oda, hogy megérti, nem lehet senkire így rácsimpizni. Amúgy cuki, csak ragad.

A hétvége olyan felemás volt. Mi mentünk Kedves édesanyjához, de a kicsik nem akartak. Ők a saját Mamához mentek inkább. Teljesen logikus. Nehéz a mozaik család darabjait összerakosgatni úgy, hogy passzoljanak a darabok... PiciLány születése talán még tovább nehezítette a helyzetet. 

PiciLány és az unokatesó nagyon helyesek voltak együtt. Másodikos, mint KicsiFiú és tesója sincs, de fiú létére nagyon cukin babázott. Úgy értem a kisfiúk sokszor nem tudnak mit kezdeni ezzel az egysebességes korosztállyal. Neki nem volt gond. Sőt! Mikor lementem a játszira, kapta a kabátját, hogy ő is jön. Pont úgy csicsergett, ahogy KicsiFiú szokott. Abban az egy órában kb minden fontosat elmesélt. Aranyos volt, ahogy rácsodálkozott, mikor PiciLányt hintáztattam:

Ezeket a dalokat most találod ki?

Mindig énekelek hintázáshoz. Meg elalváshoz. Aha, az utcán is. Pont nem érdekel senki véleménye. A dalok persze mezei gyerekdalok. Nem, nem én találom ki őket. Ennyire nem vagyok jó, hehe.

Azt hiszem sokan értik/érzik azt, amikor szülővé válsz és a szüleid értetlenül állnak előtted. 

Miért csinálsz mindent ennyire máshogyan, mint ők? Hát ennyire rossz volt a gyerekkorod? Mitől lettél ennyire más? Ilyen vacakul neveltek téged? 

NEM.

Ők úgy csinálták, ahogy akkor a legjobbnak látták. Ami nekik szívből jött. És tényleg felnőttünk, pedig egy csomó gumicukrot megettünk és néztük a Tom és Jerryt, de még a Terminátortól sem lettünk lelkisérültek. Meg a különalvástól vagy popsiracsapástól meg egyéb ilyesmiktől sem. Vagy ha igen, hát kell a puttony a felnőttkorra.

Egyszerűen csak annyiféle szemlélet van a világon és mostmár olyan könnyű ezekhez hozzáférni. Keresni sem kell! Válogathatunk kedvünkre. Vagy szimplán tesszük ami szívből jön.

És mi nem a szüleink vagyunk. Nem csinálunk mindent ugyanúgy. De nem is akarunk. Saját hibákat akarunk elkövetni, hogy ha úgy lesz, majd nyalogathassuk a sebeinket. 

A szüleinknek viszont ezt elfogadni nehéz. A gyereknevelés terén a legkirívóbb a dolog. Pláne úgy, hogy mondjuk 100 családból kábé 2-ben van hasonló szemlélet, mint itt nálunk, szóval mondhatni még a társadalommal is kicsit szembe megyünk.

Én ezt a harcot évekig vívtam Anyuval. Sok veszekedés és sok vita, rengeteg higgadt és kevésbé higgadt beszélgetés után jutottunk el oda, hogy meglátta azt az oldalt, ahonnan én nézem a gyereknevelést, meg egyáltalán az életet. Nem, nem ért egyet sokmindennel. De elfogadta. Úgy igazán, szívből. Látszik, hogy már nem érdekli hogyan nevelek. Látja, hogy szeretet van és ezek a gyerekek is felnőnek majd. Tudja, hogy amit rosszul csináltam, majd jól a fejemhez vágják. Hehe.

Valahogy el tudta engedni, hogy ezeknek a gyerekeknek a nevelése már nem az ő dolga/felelőssége. És azt is, hogy már engem sem kell nevelni. Már magamért vagyok felelős.

Más értékek mentén élek, mint amiben neveltek. Nehezen, de ez is átment.

Kedves most vívja a harcát. Nem mellesleg nem kicsit önfejű. Van bennünk némi közös, hihi. Persze ez az elfogadás rész oda-vissza szükséges. Ez sem könnyű. Elfogadni a szüleink határait és belső korlátait. Legalább akkora meló, mint nekik beletörődni a mi döntéseinkbe és máshogyanainkba.

Amíg viszont ezek a dolgok nem forrják ki magukat, addig mindenkiben ott szurkálnak a kis tüskék. És ettől egyik fél sem érzi jól magát.

Mondhatjuk, hogy az egész az én hibám. Márha ez hiba. De valóban felőlem fújnak a szelek. 

Mikor megismertem Kedvest ugye én már bejáratott anya voltam. Tetszett neki, ahogy nevelek, amilyen anya vagyok. Azt hiszem ennek egyfajta elismerése volt az is, hogy mindig felköszöntött anyák napján még PiciLány előtt is.

Mindennel persze nem értett egyet, most sem, de érdekelték a nézeteim. Mi a cumi-nem cumi kérdésen jóval PiciLány tervezése előtt túlvoltunk. És a nevelésben szükséges kompromisszumokat is képesek vagyunk meghozni. Egymással szemben valahogy jobban toleráljuk az akaratosságunkat. Simán képesek vagyunk engedni, ha valamire rákattan a másik. 

Abban is biztos lehetett, hogy amilyennek lát, amit mondok, az később sem változik. Nem lesznek szülés után füstbe ment elvek. A jelenlegiek pedig bejöttek neki.

Ahogy ő szokta mondani:

Ezért vagy te a gyerekem anyja.

Tehát mondhatjuk, hogy közvetve, de az én számlámra is írhatóak a családi nézeteltérések. Én olyan vagyok amilyen, ez igaz, de az, hogy ő engem választott, az már az ő döntése. Szóval annyira mégsem érzem, hogy mindennek én lennék az oka.

Mikor Kedves épp lángokban áll, hát csitítgatom, ha kell. Mert ez ilyen.

Aki a széllel szemben hajózik, annak állni kell a vihart! És ő állja, ahogy régen is, csak az a jeges szél.... az marja az ember arcát...

Nanta