Tanulni nyilván az ellenpéldából lehet. De már annyi negatív szülésélményt olvastam, hogy napról-napra erősebben éreztem magamban a késztetést, meg kell írnom a sajátomat.
Imádtam az egész várandósságot! Mindvégig sportos és aktív maradtam, figyeltem magunkra. Próbáltam tudatosan készülni, de legbelül, mint oly sokan, én is féltem a szüléstől. De még mennyire!
Már az elejétől éreztem, hogy előbb fog jönni a babánk. Jól hangzott az a december 24, de én inkább a Mikulásra gyanakodtam. El is jött a nap, december hatodika, ami egy csapásra megváltoztatta az addigi elképzeléseimet. Kerestem magamban az érzést – az izgalmat, hogy Úristen, bármikor beindulhat – de semmi. Tuti nem jön előbb – egész nap ezt éreztem. Így láttam neki az aznapi programoknak.
Délelőtt csontkovácsnál voltam, aki nem kevesebb, mint három órát szánt a rám. Főleg a medencémre-csípőmre koncentrált, szépen megnyitotta azt. Csak úgy ropogtak a csontjaim, a babám meg majdnem kirúgta a ház oldalát.
Dél. Gyors ebéd, majd irány a kozmetikus. Úgy volt, hogy következő héten megyek, de meggyőzött, hogy ne hagyjuk a teljes tatarozást az utolsó pillanatra. Csatakiáltás: szexin a szülőszobán!
Este kedvet kaptam egy kis levendula aromás fürdőhöz, gyertyákat is gyújtottam, mint ilyenkor mindig. Elég sok időt töltöttem a kádban. Nem tudom, honnan jött, de többször is lemerültem a víz alá. Ringatóztam, elképzeltem a babám, ahogy a pocakomban úszkál, kerestem a kapcsolatot vele. Szinte nyugtáztam, hogy mégiscsak a Jézuska fogja hozni. Ahogy visszatekintek erre a csodás pénteki napra, nem látok mást, mint a tudatalatti készülődést az elkövetkezendőkre:
Éjjel felkeltem pisilni, mint oly sokszor. Szokásommal ellentétben viszont ránéztem az órára. Hajnali 1 volt. Visszafeküdtem az ágyba, elrendezgettem azt az ezernyi párnát körülöttem. Villany lekapcs. Szem becsuk. És innentől lassított felvételként látom az eseményeket. Puuukkkkkk, szeeem kiipattttan, markolva nyúlok az emberért az ágyban, hogy "Teeezthallottad??????" Dehogy hallott bármit is, de mindenesetre elfolyt a magzatvizem.
A vécén csücsülve hívtam fel a szülésznőmet. Kedves köszöntését nem fogom elfelejteni. „- Naaa, sziaaa, mondjad!” „- Gaaabí, elfolyt a magzatvizem!” „- Biztos?” „- Biztos!” „-Összehúzódások?” „- Nincsenek.” Mindketten sajnáltuk, hogy nem voltak, nem erre készültünk. Alap koncepció: otthon vajúdás apucival, majd irány a kórház, alternatív szoba, szülőágy kizárva, esetleg kádban szülés.
Na, akkor ÚJRATERVEZÉS! Nem akartam a vajúdóban kezdeni, pedig ez várt rám. Az általunk választott kórházban ugyanis csak a szülőszobába jöhet be a férj.
A szülésznőm kérte, hogy két óra múlva mindenképpen legyünk bent a kórházban. Danival egymásra néztünk, elsírtam magam. Minden másként lesz, és innen nincs visszaút. Megittunk egy pohár epres bort, beszélgettünk. Közben szivárgott az édes illatú magzatvíz, majd a nyákdugóm is elment. Még elcsomagoltam pár holmit, könnyes szemekkel, alaposan körbenéztem a lakásban. Tudtam, hogy ide legközelebb már a babánkkal térek vissza.
Taxiba ültünk és negyed 4 körül be is értünk a kórházba. Ahogy kiszálltam a kórház előtt, éreztem valamit. Valami kis, szinte kellemes húzódást, amiről csak sejtettem, hogy ez AZ lehet. A párom kint maradt, én betotyogtam a gólyás ajtón. Mivel a magzatvíz-elfolyás csak annyit jelent, hogy 36 órán belül lesz baba, nem nagyon kapkodott senki. Én persze nagyon izgultam. Ügyeletes szülésznők fogadtak, elmondták, ha itt az idő, majd szólnak a szülésznőmnek. Adminisztráció, vérvétel, szívhang, hüvelyi vizsgálat... Tyűűha, hogy 2 ujjnyira ki vagyok tágulva? De hát nem is éreztem semmit!Köszönje meg a babájának! - hangzott a válasz. Gyors helyzetjelentés a leendő apucinak.
Kaptam egy csinos kis fekhelyet az ötágyas vajúdóban. Rajtam kívül már volt ott egy anyuka. Gyorsan lepacsiztunk, elmondta, hogy milyen borzalmasan érzi magát, és hogy jelenleg hol tart. Aztán visszatért a nyögdécseléshez, én meg kipakoltam, felvettem a hálóingem. Pár perc múlva rám rakták a ctg-t. És akkor hoppá: megéreztem az első, igazi összehúzódást. Abban a pillanatban kapcsolt az agyam: Na, hogyan is csináltuk jógán, a tornán, a szülésfelkészítőn, mit is olvastam a könyvekben?
Fél öt! Kipattantam az ágyból és hangosan kimondtam: gyerünk baba, kezdjük! (Kiráz a hideg és könnybe lábad a szemem, ahogy most visszagondolok erre.) És mindent tudtam! Légzés, csípőkörzés, vizualizálás, laza ajak és befelé figyel.
Konkrétan rögtön ötperces összehúzódásokkal kezdtem. Kedves szobatárs csak nézett rám, hogy mit csinálok. Csak annyit kérdezett: Te is hallod, ahogyan a többiek ordítanak a szülőszobákban? Köszi, baszki, most már igen...
Éreztem, hogy nem fogok tudni magunkra koncentrálni. És mivel nem bírtam hallgatni mások szenvedését, kiabálását és fújtatását, bementem a vajúdó zuhanyzójába. Hálóing le, csüccs a labdára. Lélegeztem (4-ig be, 5-ig ki) és folyattam a keresztcsontomra a csodás meleg vizet. Majd a gravitációt használtam. Felálltam és a terpeszállásban a falnak támaszkodva, a homlokomat az alkaromhoz nyomva, ringatva a csípőmet vártam minden egyes összehúzódást. Elképzeltem a tengert, a hullámokat, ahogy egyre közelebb juttatnak a babámhoz. Végig pozitívan, csalogatva őt. Figyeltem az ajkaimra-államra is, énekeltem, hogy laza legyen. Laza száj-laza méhszáj…
Aztán bejött hozzám egy kedves hölgy. A zuhanyzóban vizsgált meg. Mosolyogva mondta, hogy most szépen átmegyünk a szülőszobára, mert mindjárt meglesz a kislányunk. Arra a 10 méter sétára hajlandó voltam visszavenni a hálóingem. Ééés megérkezett a szülésznőm, és a férjemet is beengedték. Szülésznőm zöldben, Apuci kékben virított. A szülészorvosnőm több héttel korábban szólt, hogy aznap nem tud bejönni. Így az ügyeletes doktornak adott át.
Az alternatív szoba foglalt volt (na, tessék!), de nem számított. Addigra már réges-rég rájöttem, hogy nekem kell alternatívnak lennem, nem a szobának. A szülőágy gondolatától is rosszul voltam. Állva szerettem volna folytatni a vajúdást. Meztelenül. Felemelték magasra a hidraulikus ágyat, szinte vállmagasságig, az oldalára támaszkodtam, és köröztem. Gabi a karomra parázsolajat csepegtetett, férjem pedig hátam mögött állva, vajúdóolajjal masszírozta a keresztcsontomat.
Nem telt el sok idő és megváltozott az érzet. Kapaszkodva az ágy rámpájába leguggoltam és nyomtam. Majd felálltam újra terpeszbe és tovább ringattam a csípőmet, és megint és megint és megint... Mélyen lélegeztem. Mély levegő, bent tartva, és gyorsan kifúj, és újra mély. Nagyon koncentráltam. Egy párat csináltam, és szólt a szülésznőm, hogy nyúljak be, mert már elérem a baba hajacskáját. Ott elpityeregtem magam, mert annyira meghatott. Majd kicsivel később megmutatta a nekem egy tükör segítségével. Láttam a buksiját! Alám támasztotta, de kértem, vegye el. Nem látni, hanem érezni szerettem volna, ahogy születik a babám.
Behívták az orvost. Ő megkérdezte, hogy szeretném-e szülősámlin megszülni a babát. „- Persze!” –hangzott a válasz. És már ott is termett alattam a sámli. Dani változatlanul mögöttem (szegényt nem is láttam a szülés alatt, mert végig mögöttem állt), az orvos a balomon, Gabi előttem. És akkor következett a gátvédelem. Néhány tolási ingert át kellett lélegeznem, hogy a gátamnak legyen ideje alkalmazkodni. Persze mikor máskor görcsölt volna be a jobb combom? De próbáltam nem a görcsre figyelni, kicsit megütögettem az öklömmel, és jobb lett. Visszatértem a szüléshez. És akkor kibukkant a hajas kobak, majd egy pillanatra rá már repült is a babánk Gabi ölébe.
8.07 perckor 3360 grammal és 53 centivel megszületett Panka, akit úgy vártunk.
Azonnal megkaptam őt, a kis lila csodát, és magamhoz ölelve, meleg lepedőbe takarva az ágyhoz sétáltam vele. Felfeküdtünk, és kimondtam a legszebb mondatot, amit egy szülésznő ilyenkor hallhat:
„Gabi, ha ez ilyen, én esküszöm, szülök még egyszer!”
Éreztem magamban az erőt, hogy még bőven maradt, nem fáradtam el. Elmondhatatlanul fel voltam dobódva, attól, hogy fájdalom nélkül szültem meg a babánkat. Dani akkor vágta csak el a köldökzsinórt, mikor az már nem pulzált. A méhlepényem gyönyörű volt, így megkaptam és hazavihettük. Persze Panka szinte azonnal lekakilt, de akkor sem mozdítottuk el. 2,5 órát kaptunk teljes nyugalomban, hogy családdá váljunk.
Szeretnék köszönetet mondani elsősorban a kislányomnak a csodás szülésélményért. Álmomban sem hittem volna, hogy ennyire gyönyörű lesz. Köszönöm, hogy engem választott, és hogy ilyen fantasztikusan EGYÜTT tudtunk dolgozni. A férjemnek, akit bár nem láttam, de végig éreztem, hogy ott van velünk. Hálás vagyok neki, hogy minden vizsgálatra, felkészítőre eljött velem. Nagy-nagy köszönet jár a szülésznőmnek, a háborítatlan szüléskísérésért, és hogy a pihenés perceiben elsimogatta a homlokráncaimat. Mellette biztonságban érezhettem magam. Az ügyeletes orvosnak, aki teljes szabad kezet adott Gabinak és nekem is. Köszönöm a felkészítést a jógaoktatómnak, aki hitet adott, hogy képes leszek könnyedén szülni. Hálás vagyok a kórház kismama gyógytornászának a légzéstechnikáért, valamint a masszázsfogásokért, amivel Dani segíteni tudott nekünk. A csontkovácsomnak, hogy a medencémet felkészítette kislányom kiengedésére.
Köszönet az isteni sugallatért, hogy megvegyem Az orgazmikus szülés című könyvet.
És végül köszönöm a mantrámnak, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, miszerint: könnyen és gyorsan, természetes úton tudok életet adni az én egészséges kislányomnak.
Rita
