Mikor játszottál utoljára? Nem, nem feketepétert, kinevetavégént, marokkót a gyerekekkel, és nem WOW-ot a neten. Még csak nem is Facebookos farmépítést vagy Angry Birdsöt az iPaden. Hanem olyat, amihez nem kell semmi (és gyakran senki), amit magad miatt élvezel. Amikor felszabadulsz, és semmi más nem létezik, csak az a pillanat. Amikor nem veszed túl komolyan magad és az életed – ahogy máskor szoktad.
Amikor másvalaki bőrébe bújhatsz büntetlenül. Hiszen játékos vagy. Aki hóangyalt csinál, aki a szakadó esőben kiáll az erkélyre és bugyiig ázik, aki hógolyóval dobálózik, aki eljátssza a tízéves házassági évfordulóján, hogy élete első randiján van, aki egy puha ágyban hempereg az ikeában, aki versenyt fut a pasijával az első találkán, aki úgy szurkol egy kézimeccsen, hogy a fogadása tétje egy forró éjszaka, aki az éjszaka közepén lehúzott ablakoknál üvölti az Andrássy úton Lionel Richie Hello című számát, aki addig párnacsatázik, amíg a madártollak repkednek a hálószobában. És a sort folytathatnám.
Nézz meg egy gyereket! Játszik, játszik, játszik. Nem agyal, nem töpreng, nem a múlton kesereg és nem a jövőn aggódik. Mindennel játszik. Gyufásskatulyából várat épít, tésztaszűrőt használ bukósisaknak, gombokat állít csatasorba és vécépapír-gurigába csatakiált. Ha nincs eszköz, szerepet játszik: királylányként tipeg, Supermanné válik, négykézláb mászkál a földön és ugat, téged utánoz vagy rettentő erejű sárkányként üvölt végig a szobán. És közben boldog.
Nézz magadra! Rohansz a gyerekért a suliba, sorban állsz a postán, hogy befizesd a villanyszámlát, cipeled a sárgarépát meg a krumplit a boltból, ellenőrzöd a kétszámjegyű szorzás eredményeit a lányod matekfüzetében, kiszedegeted a nagyfiad alsónadrágját az ágy alól-mellől-mögül, elmosogatod a tányérra száradt krumplistésztát, beáztatod a sütőtökös előkét, vacsorát főzöl, simogatsz, esti mesélsz, megfőzöd a borsólevest, kinyomod a pattanást a férjed hátán, kivasalod az ingét… De közben nem felejtesz el boldog lenni? Játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
(Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani)
Mindenből lehet játékot csinálni. Ha játszol, nem tűnnek el végleg a napi gondok: a gázszámlát ugyanúgy be kell fizetni. Az idióta szomszéd akkor is arrébb rúgja a lábtörlődet puszta jóindulatból, az exed akkor is bekavar, a főnököd meg ugyanúgy hülye picsa marad. De ha játszol, talán egyre kevésbé fogod rosszul megélni a problémáidat. És játszani bármikor lehet. Én az imént csináltam hóangyalt a játszótér kellős közepén. És a világ máris szebb lett. A következő az ikeás hempergés lesz. Találkozunk?
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
