kórházteszt szülés

A kórház neve: Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém

A szülés időpontja: 2017. augusztus

A kórház állapota: A szülészetet néhány éve teljesen felújították, így a szülőszobák, szobák állapota kifejezetten jónak mondható. (Ugyanez a nőgyógyászatról, ahol a szülés előtti egy hétben feküdtem, már egyeltalán nem mondható el)

A mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: Jó állapotú, korszerű zuhanyzó és vécé, de meleg víz az egy hétben, amit ott töltöttem, talán egyszer volt.

Szülészet/szülőszoba korszerűsége: A szülőszobák korszerűek, jól felszereltek. Azt hiszem, hat szülőszoba van. Van, amelyikben van kád, de azt mondták, azt nem lehet használni, mert nem szabvány. Pontosan ez nem tudom, miben nyilvánul meg, nem firtattam tovább a kérdést. Labdán vajúdni van lehetőség.

Orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: Sok a fiatal és tapasztalatlan orvos, akiket hagynak egyedül dolgozni, pedig még nagyon alkalmatlanok rá. Az idősebbek között van néhány normális, korrekt, de akad olyan is, aki nagyon lekezelő. Aki felvett, egy fiatal orvos, nem tudott megvizsgálni. Kb. húsz percen át vizsgált, hogy megnézze, a méhszáj mennyire zárt, majd az ultrahanghoz nem engedett felöltözni. Az ultrahangnál sem boldogult, segítséget hívott, de nem jött senki. Vagy fél órán át feküdtem majdnem teljesen meztelenül, közben nyitogatták az ajtót, a folyosóról mindenki belátott. Aztán mivel nem érkezett segítség, úgy döntött, beírja, amit vittem, korábbi vizsgálati adataimat, jó lesz az úgy is. Szülés előtt pedig egy szintén fiatal doktornő visszaküldött volna a szobámba, hogy két óra múlva menjek vissza ctg-re, hiába mondtam, hogy érzem, hogy valami gond van és vérzek is. A kisbabám már akkor nagyon rossz állapotban volt, csak a szülésznő odafigyelésének köszönhető, hogy nem lett baj, mert ő nem engedett vissza a szobába. Háromnegyed óra múlva meg is született a kisfiam, két óra múlva valószínű késő lett volna.

A szülésznőkről összességében jó véleménnyel vagyok, de azért köztük is volt néhány kevésbé kedves.

A nővérekről vegyes véleményem van. Voltak kifejezetten bunkók és voltak kedvesebbek. Csecsemős nővérek szintén, volt, aki nagyon kedves és segítőkész volt, de például a szülőszobán, aki bent volt, arrogáns volt, flegma és lekezelő. Amikor próbáltam mellre tenni a babámat, konkrétan megtépte a mellbimbómat körömmel és kioktatott. Ha kérdeztem, akkor ilyen válaszokat kaptam, hogy 

„Hát mit gondolt?”

És hasonlók. Vele szerencsére többször nem találkoztam, a többiek kedvesek voltak. 

Szülésvezetés: Nem tudom, hogy minden esetben alkalmazzák-e, nálam sürgősséggel meg kellett indítani a szülést, mert rossz volt a szívhangja a kisbabámnak. Nálam így volt minden, méhszáj-érlelés, kézzel tágítás, burokrepesztés, oxitocin és gátmetszés is. 

Császármetszés: Nem volt császárom, így erről nem tudok nyilatkozni.

Látogatási rend: Bármikor lehet látogatni, de csak az üvegajtón kívül lehet az apuka. A babát oda lehet tolni a kis kocsiban az üveges ajtóhoz. Az alapítványi (VIP) szobába bejöhet az apuka, ott van látogatási rend, délután 3-6-ig lehet bent, beöltözve a szülőszobai kék ruhába. 

Mit kell vinni a baba ellátásához? Ruhát és popsikrémet adnak, illetve napi két pelust. Szóval mindent vinni kell szinte. 

Hány ágyra jut egy zuhanyzó? Én alapítványi szobában voltam, ami egyágyas és zuhanyzós. De úgy tudom, a sima kétágyasokban is mindben van zuhanyzó.

Van VIP szoba? Igen.

Koszt mennyisége, minősége: Szoptatós, frissen szült anyukáknak igen kevés, és nem is túl tápláló. (Reggelire volt például egyszer egy szelet kenyér néhány szelet nyers sárgarépával.) Az ebéd valamivel több, épphogy ehető kategória.

Kommunikáció (adott-e információkat, tájékoztatott-e az orvos/szülésznő a szülés előtt/közben/után):

Nem, csak azt tudtam, hogy valami baj van. Nem mondták meg előre, hogy mi fog történni, és közben sem mondtak semmit. A vajúdóban ctg-n voltam, aztán egyszer csak jött az orvosom a szülésznővel, burkot repesztett, kézzel tágított és vittek a szülőszobára, ahol kaptam is az oxitocint. A páromat sem tudtam értesíteni. 

Kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt: Igen, a kórházi védőnő tartott egy kis tájékoztatót az aznap hazamenőknek.

Bármilyen egyéb tapasztalat, amit fontosnak tartasz:

Az, hogy hagyják ezeket a fiatal, frissen végzett orvosokat, vagy még csak rezidenseket egyedül döntéseket hozni, nagyon veszélyes és esetemben majdnem a kisbabám életébe került. A szülésznőnek és az orvosomnak, aki az utolsó pillanatban megérkezett,  gyorsan felismerte a bajt és cselekedett, nagyon hálás vagyok, de összességében a veszprémi kórházról lesújtó véleményem van. Szülés előtt már bent feküdtem egy hétig, kevés magzatvíz miatt fektettek be, többször jeleztem, hogy alig érzek magzatmozgást, ennek ellenére egy héten át nem néztek rá a babámra.

Pontszámok:

  • szülészet állapota: 10
  • kórtermek állapota: 10
  • szülőszoba korszerűsége: 10
  • felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 9
  • mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: 8
  • orvosok segítőkészsége: 2
  • szülésznők segítőkészsége: 6
  • csecsemős nővérek segítőkészsége: 6
  • kommunikáció, tájékoztatás: 1
  • tisztaság: 5
  • ellátás minősége: 4
  • személyes élmények: 2

A veszprémi kórházról ezekben a posztokban olvashatsz: 

Kétszer esett szét alattam a szülőágy a veszprémi kórházban

Veszprém: Bár minden szülészet ilyen lenne!

Veszprémben is a csecsemősökkel van a baj

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?