Dr. Vadász Gábornak
Talán két riportot is készítettem már úgy, hogy a legfontosabb kimaradt belőle. Pedig igyekeztem mindent beleírni, semmit sem kihagyni. Nagyon tökösen rákoncentrálni a témára, az agyonverésre, a véres húscafatokra, a perverz keretlegényekre meg a tömegsírokra. Végigpörgettem a fotódokumentációkat az exhumálásokról, átolvastam az összes ide vonatkozó történettudományi tanulmányt, de a legfontosabbak még is rejtve maradt az olvasó előtt.
Tavaly a Cservenkai tömegmészárlás kapcsán találtam meg ezt a képet. Ott volt a föld alól előkerült órák, szíjak, ceruzavégek, szemüvegek, kulacsok között egy játékfigura. Egy barna nyuszi. Egyszerre bizarr és szívfacsaró. Küldtem egy emailt a kutatónak, aki a fotókat publikálta , és megkérdeztem: Tényleg egy játékfigurát látok a képen?
Nem kellett sokat várnom a válaszra, hamar megérkezett:
Valóban egy barna játék nyuszi a tömegsírból. Valószínű a gyermekétől kapta a meggyilkolt munkaszolgálatos. Egy gyáva, kis, játék nyúl, aki megjárta Bort és nem sikerült hazaérkeznie. Aztán eltelt egy év. Szeptember végén újra riportra indultam. Sacha Batthyány: És nekem mi közöm ehhez, című könyve kapcsán várt rám egy idős úr. A hűvösvölgyi fák és a hulló falevelek között egy kicsit még ott bujkált a nyár. Hamar megtaláltam az utcát. Jó volt kiszabadulni a mindig nyüzsgő belvárosból. A zsebemben ott lapult egy vadnyúl, porcelánból. Magammal hoztam, hátha szükség lesz majd rá.
Farmerban és fehér ingben várt, volt benne valami a „nyugalmazott” hollywood-ii sztárok sármjából. Nem ilyennek képzeltem Dr. Vadász Gábort, aki 1944-ben kilenc vagy tízéves volt. Édesapját, Vadász Gézát, nagybátyjával, Vadász Árpáddal 1945. március 24-ről 25-re virradó éjjel végezték ki Rohoncon. Összesen kétszáz munkaszolgálatost gyilkoltak meg itt. Erről beszélgettünk a nyitott erkélyajtó mellett. Az asztalról megsárgult fotókról a néhai Vadász ikrek néztek vissza rám. A kőszegi téglagyárban elgázosított beteg munkaszolgálatosok tragédiájánál tartottunk, amikor hirtelen megszólalt.
„Itt a mókus!”
Ahogy kimondta, észrevettem. A cuki kis rágcsa előhívta a bennem szunnyadó kilencévest, és abban a pillanatban megfeledkeztem a véresen komoly helyzetről. Kirohantam az erkélyre.
„Mókus! Mókus!”
– kiáltoztam. (Ennyit a firkászok méltóságáról)
Jó volt legalább egy kis időre kimenekülni a mészárosok karmaiból, még ha azok fizikálisan nem is voltak jelen, de ahogy, róluk beszéltünk, láthatatlanul mellénk telepedtek.
Sohasem találkoztam még ennyire szelíd mókussal. (Mókussal már többször, madártávlatból.)
„A szobába is bejár. Ide szoktam készíteni neki a diót.”
– mesélte a doktor úr.
Abban a pillanatban tudtam, nem véletlenül kísért el a vadnyúl, persze csak porcelánból.
A sírt, amelyben Dr. Vadász Gábor édesapja, Vadász Géza és bajtársai pihennek a mai napig nem sikerült megtalálnia. Dr. Vadász Gábor nem adja fel. Minden követ megmozgat. Valóságos offenzívát intéz az illetékes osztrák minisztériumokhoz, polgármesterekhez. Meg akarja találni nyughelyét a rohonci mezőn, a legendás keresztpajta árnyékában.
„Hoztam valamit. Ez egy vadnyúl. Porcelánból van. A tenyerünkre lehet tenni, akkor teljesen olyan, mintha rajta feküdne. Láttam régebben egy fotót, amit a cservenkai tömegsírok exhumálásakor előkerült tárgyakról készítettek. Volt ott egy nyuszi, játék. Egy gyerek ajándékozhatta az apukájának, aki aztán nem tudta haza vinni. Akkor elképzeltem, hogy milyen jó lenne, ha megtalálnám azt a kisfiút vagy kislányt, aki most már felnőtt és öreg. Odaadnám neki a nyuszit. De sajnos ez lehetetlen. Ezért hoztam el most Magának, itt ezt. Nézze, teljesen olyan, mintha a tenyerünkben aludna.”
Egy levegővel sikerült végigmondanom.
Odaállította az íróasztala sarkára. Közben meg biztosan azt gondolta:
„Micsoda szentimentális firkász!”
Azt mondta, hogy szüksége volt már egy nyúlra. A gyerekkori fehér porcelán nyulát, amit az édesapjától kapott a hajdani Csáky utca 12-ben (mai Hegedűs Gyula utca) ahol három ablakuk nézett az utcára, és a cég is ott működött, virágmag kereskedés volt a profiljuk, tehát a fehér, porcelán nyúl, valami furcsa mód épségben megúszta a háborút. Nemrégiben ajándékozta a fiának. Szóval nagyon kellett már egy nyúl.
Németh Ványi Klári
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
