Az ember sosem találja a szavakat, amikor szüksége lenne rá. Holnap kell visszamennem a nőgyógyászhoz, hogy kiderüljön, lesz-e tesó vagy sem. Múlt hét szerdán csak a petezsákot láttuk az ultrahangon. A doktornő szerint még korai, bár a méh nagysága alapján 7+1-nek látta. Ami talán megnyugtató, hogy sem vérzés, sem barnázás nem fordult elő. Vettek le vért is, hogy megnézzék a terhességi hormon szintjét, bár az eredményről még nem értesítettek. Nem tudom, másnál ez hogy volt. Azt sem tudom, hogy beképzelem-e, vagy már tényleg nincsenek terhességi tüneteim. Bár a férjem szerint ilyenkor már nem szívódik fel magától, hanem vérzéssel megy el, és az mindenképp biztató, hogy arra nem került sor.
Az első nőgyógyászati ultrahang előtt másfél héttel a férjem is készített hasi ultrahangot, ahol szintén csak a petezsákot láttuk. (Külföldön élünk, a férjem orvos, így ha szükséges, bármikor tudunk hasi ultrahangot készíteni.) Már akkor is nyugtalanított, hogy nem láttunk senkit, hiszen az első gyermekünket 6 hetesen is kristálytisztán láttuk a hasi ultrahangon is. Se keze se lába nem volt még, de a szíve vert, és életünk egyik meghatározó élménye volt. Először együtt láttuk meg.
Nem tudom, másnál hogy volt hasonló helyzetben. Az internetet böngészve vegyesen találni történeteket: volt, akinél megmaradt, volt, akinél elment. Ez a bizonytalanság kíséri az elmúlt egy hetemet. Nagyon türelmetlenül, mégis félve várom a holnapot. Nem tudom, mi vár a nőgyógyásznál. Ha továbbra is üres a petezsák, akkor megszakítják a várandósságot. Abban az esetben külön logisztikát igényel, hogy hogyan szervezzük meg az életünket. A 21 hónapos nagylányomtól eddig csak két órát töltöttem külön. Segítségünk alig van, a nagyszülők 1000 km-re élnek tőlünk és ilyen rövid idő alatt egyikük sem tud szabadságra menni és eljönni hozzánk. Arról nem is beszélve, hogy hiába a Skype és a telefonhívások, a lányunk mégis idegenként tekint rájuk.
Nem számítok semmi jóra, így talán nem ér akkora csalódás. Kicsit már beleéltem magam, hogy nyáron jön a tesó. A mózeskosárról és a bébi autósülésről is leszedtem a huzatot, kimostam – bár tudom, hogy a várható születésig még sok idő van – és elképzeltem, milyen lesz két kisgyerekkel. Azon gondolkodtam, testvérfellépőt vagy buggypod-ot vegyünk a lányunknak, melyik lenne majd a jobb? Elterveztem a gyerekszobát, bútorokat nézegettem és órákat töltöttem rajzolgatással. Aztán múlt hét szerdán hidegzuhanyként ért, mikor az orvos azt mondta, nincs embrió. De gyorsan hozzátette, még korai, várnunk kell. És ilyenkor nagyon nehéz türelmesnek lenni. Legszívesebben minden nap rohannék a férjemhez, hogy csináljunk ultrahangot, nézzük meg, ott van-e már!
A férjem holnap elkísér. Kell a lelki támogatás is, és ha baj van, ő jobban megérti az orvosi dolgokat. Már korán reggel megyünk. A lányunkra ugyanaz az ismerősünk fog vigyázni, aki múlt héten is. Szerencsére ott laknak a kórház mellett, így nem kell messzire mennem tőle. Bár múlt héten is tiltakozás és panaszkodás nélkül viselte, hogy anya nincs ott. Mire érte mentem, megtanult csípőre tett kézzel táncolni.
Elza
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
