Múltkor ott hagytam abba, hogy hiába volt kétcsíkos a teszt, az ultrahang nem mutatott semmit. Szombaton a férjem elment dolgozni, a gyerekekkel itthoni programot terveztünk, de a kisfiam nem volt semmihez lelkes, csak feküdni és mesét nézni szeretett volna. Ez nála sose jelent jót, főleg hogy az elmúlt 3,5 hónapban többet jártunk gyerekorvosnál, mint előtte három évig. Egész nap alig evett, és délután már láza is volt, így hívtuk az orvost, hogy aznap el tudunk-e menni hozzá. Szerencsére mehettünk. A doktornő megvizsgálta, és nagyon tudtunk örülni, mikor kiderült, hogy a füle rendben van (az elmúlt egy hónapban ugyanis kétszer volt fül-és mandulagyulladása), de a torka már nem volt. Gennyes mandulagyulladás, és egy újabb adag antibiotikum. Egy hetet volt oviban, hurrá…
Szinte az egész éjszakát mellette töltöttem, pedig a saját szobájában szokott aludni egyedül, de megint belázasodott. Reggel Apának megint munkába kellett mennie, de közbejött egy kis eső, így végül velünk töltötte a napot. Nagyon tudtam ennek örülni, mert fáradt is voltam és a rosszullétek se kerültek el. Pici lányunk szerencsére nem kapott el semmit a betegségből, így „csak” egy gyereket kellett ápolni, és könyörögni neki, hogy vegye be a gyógyszert.
A hét első napja telefonálgatással és mindennapi dolgokkal telt. Lemondani az ovis kaját, időpontot kérni orr-fül-gégészetre, mert ott már két hónapja erősen ajánlották az orrmandula kivételét. Úgy döntöttünk, hogy akkor nincs más kiút, időpontot kérünk a műtétre. Szerencsére keddre kaptam is időpontot, így az ultrahanggal együtt el tudtuk intézni.
11 óra elmúlt, mire a kórházba értünk. Hívtam az orvosom, és hamarosan jött is, addig a férjem a gyerekekkel felsétált az 5. emeletre meg vissza. Ez persze a fiunk ötlete volt, de hát valamivel csak múlatni kellett az időt. Az ultrahangot most se láttam, de a dokim elég gyorsan közölte, hogy van szívhang, aminek nagyon tudtam örülni. Azért a biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy egy baba van-e, és igen volt a válasz. Az asszisztenseknek diktálta az adatokat, és annyit mondott, hogy még kicsike, grav.s. 5. Ezen már akkor is meglepődtem, de nem kérdeztem semmit, hiszen ő a doki, csak jobban tudja. Miután felöltöztem, gyors lefényképeztem az ultrahangképet, hogy legalább legyen egy fotónk róla, amit meg tudok mutatni a kis családomnak. Mielőtt eljöttem, megbeszéltük, hogy most már mehetek a védőnőhöz kiskönyvet kérni, és a 12 hetes ultrahang vizsgálat lesz a következő, meg akkortájt nézzek majd be hozzá is egy vizsgálatra.
A közel 2,5 órás kórházi lét mindenkit kifárasztott, így reméltük, hogy a gyors ebéd után gyors alvás fog következni. A lányunk így is tett, de a fiunk nem akart elaludni, pedig nagyon fáradt volt, alig állt a lábán. Ekkor döntöttem el, hogy az első óvodai anyák napja az én életemből ki fog maradni. Nagyon sajnáltam, de úgy éreztem, többre megyek egy félig-meddig kipihent gyerekkel, mint egy fáradt, nyűgös, anyához bújóssal a műsor alatt. (Az orvostól egyébként engedélyt kaptunk, hogy bemehetünk az ünnepségre, ha láztalan 24 órája.)
Mikor végre mindketten aludtak, újra elkezdett kattogni az agyam, hogy hogyan lehet az, hogy a babát 5 hetesnek mérték. Miután este a férjem hazaért, neki is előadtam a teóriámat, és mindketten biztosak voltunk benne, hogy „idősebbnek” kell lennie. Főleg azután, hogy 3 hete már két csíkot jelzett az itthoni teszt. Ezek alapján számolgattunk, hogy mikor is kellene majd 12 hetes ultrahangra menni, meg hogy a védőnő is téves adatot fog beírni. (Az utolsó menstruáció dátuma nem játszik nálam, mert az március elején volt.)
Aztán este, mikor elkezdődött a fürdetés, ami ugye apás program nálunk, kidőltem a kanapén és elővettem a telefonom, hogy megnézzem a kórházban készült képet. Nézegettem, és egyszer csak feltűnt, hogy hoppá, hiszen ezen már rajta van a picurka kora is. Ránagyítottam, hogy biztosra menjek, és a 6w5d köszönt vissza róla.
STM
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
