Nem volt különösebben szép szülésem, nem volt sem baba-, sem mamabarát, de nem volt semmilyen komplikáció sem, és nem tartott sokáig, úgyhogy összességében szép emlékként maradt meg. Ez az egyik oka, amiért úgy döntöttem, megírom, hogy ne csak rémtörténetek keringjenek a szülésről. Ami viszont utána következett, az nem volt ennyire átlagos. Ez pedig a másik oka, amiért leírom.
Hét hónap próbálkozás után estem teherbe, a terhesség eleje gond nélkül ment. A harmadik harmadban kezdtek el olyan keményedéseim lenni, amit már nem lehetett szó nélkül hagyni. Az orvosom eleinte magnéziumot javasolt, majd később, a 33. héten befektetett a kórházba. Szerencsére a méhszáj végig zárva volt, így egy izomlazító gyógyszerrel egy hét után hazaengedtek. Amikor elfogyott a gyógyszer, már betöltöttem a 37. hetet, így nem kaptam másikat. Két napra rá megindult a szülés.
Délután egykor folyt el a magzatvíz pisilés közben, de épp csak annyi, hogy gyanús legyen. Egy pillanatig éreztem, hogy ez már nem az, ami eddig jött, de nem tudtam leellenőrizni, mert belement a vécébe. Fél deci lehetett talán. Utána semmi. Gondoltam, várok még egy kicsit. Fél óra múlva, szintén a vécén, halvány rózsaszínt találtam a vécépapíron. (Addig egyáltalán nem véreztem.) Ez sem volt meggyőző, de gondoltam, két fél kitesz egy egészet, úgyhogy hívtam a férjemet. Mire hazaért, a már hetek óta jövő-menő, megszokott fájások határozottan erősebbek lettek, már nem is bírtam őket, csak az ágy vagy a kanapé előtt térdelve-guggolva.
Pakolás, kocsi, kórház, a fájások talán 20 percesek, de igazából inkább rendszertelenek. A doki, aki megvizsgált, eleinte szkeptikus is volt, de ahogy megvizsgált, kifolyt még egy csomó magzatvíz. Ctg, járkálás a folyosón, borotválás, beöntés, zuhany. Utána mehettünk a szülőszobára, eddigre kb. fél 6 volt. Gyorsan történt minden. Mivel már nagyon fájt, főleg a derekam, kértem érzéstelenítést. Jött az anesztes orvos, fiatal srác. Azt mondta, majd a fájások között szúr – hát én olyat nem éreztem. Max. nem fájt nagyon-nagyon, csak nagyon. Azért bekötötte, de a fájások csak az egyik oldalon lettek enyhébbek, a másikon talán még jobban fájt. A szülésznő azt mondta, lehet, rosszul adták be, de újra kéne szúrni, hogy kijavítsák, úgyhogy így maradtam.
Aztán egyszer csak éreztem, hogy ez most már más. Összehúzódik a testem, ki akar adni magából valamit, én nem tehetek mást, csak segítem. Fura, de engem a hányásra emlékeztetett az inger. Ez a része sokkal jobb volt már. Nem is tartott sokáig. Egyszer csak a doki azt mondta, még hármat kell nyomni, és kint lesz. Nem akartam elhinni, hosszabb szülésre készültem. Végül igaza lett, bár rá kellett tenyerelnie a hasamra hozzá. Borzasztó volt, még sosem ordítottam így, de mivel azzal a mozdulattal ki is bújt a baba, elnéztem neki. Nyolc óra múlt pár perccel, hetedikén. Hét óra hét perc alatt született meg a babánk.
Eleinte nem éreztem fáradtságot, de aztán hamar elöntött. Egészen kába lettem, de nem éreztem rosszul magam. Katétert kaptam, mert nem tudtam pisilni, aztán áttoltak a kórterembe, meg se próbáltak felültetni. Éjjel nem aludtam jól, mert megfájdult a fejem, valószínűleg az epidurál mellékhatása, utána még két napig fájt. Hajnalban jött a nővér, hogy akkor most fölkelünk, kiültetett az ágy szélére, én meg elájultam, úgyhogy vérvétel lett helyette, majd később, délelőtt három egység vért kaptam. Így estére már föl tudtam kelni.
Másnap a katétert is kivették, önjáró lettem, javasolták, hogy most már igyam meg a hashajtót, ami másfél napja ott állt az éjjeliszekrényemen. Délelőtt megittam, gondoltam, az majd nemsokára hat, aztán lelkesen készültem a délutáni látogatásra. Sajnos nem egészen úgy alakult, ahogy szerettem volna. A látogatás alatt derült ki ugyanis, hogy a szüléstől inkontinenciám lett, de nem a „szokásos” vizelet, hanem széklet, amiről később, mikor itthon próbáltam információt szerezni, szinte semmit nem találtam, azt sem szüléssel kapcsolatban.
Tekintettel arra, hogy látogatni csak a folyosón lehetett, el lehet képzelni, milyen „kellemesen” alakult a délutánom. Négyszer vagy ötször kellett zuhanyoznom-átöltöznöm, ebből az első néhányat a látogatóktól elnézést kérve, babát otthagyva, szobába visszarohanva, az utolsót pedig már este a szobában szoptatás közben, úgy, hogy az ágyból nem tudtam időben fölkelni, mert a baba a kezemben volt, meg hát amúgy sem voltam valami gyors járású. Valaki otthagyott egy felnőtt pelenkát, azt éjszakára fölvettem, legalább kicsit nyugodtabb voltam így, de szerencsére már nem volt rá szükség.
Miután a hashajtó hatása elmúlt, javult a helyzet, már többször oda is értem időben, de ez csak a gyorsaságomnak volt köszönhető. Megállapítottam, hogy a záróizom egyszerűen nem működik, hiába próbálom mozgatni, semmi nem történik. Az interneten nem találtam semmit, ami volt, az is inkább magatehetetlen idősekről szólt. Annyit azért kihámoztam, hogy ha valami, akkor az intim torna segíthet. Arról azt mondják, minden izmot erősít ott lent. Elkezdtem csinálgatni, pár hét alatt eljutottam oda, hogy meg tudtam mozdítani az izmot. Éles helyzetben még mindig nem működött, de aztán lassan, ha nagyon tudatosan odafigyeltem, már sikerült egy-két percig visszatartani. Az utolsó baleset héthetesen történt, de néha még azóta is szaladni kell.
„Minden jó, ha a vége jó” alapon már könnyebb erről beszélni, de akkor, a szülés utáni depiben ez nagyon nagy plusz teher volt. Féltem, hogy így marad. Nem mertem kimenni az utcára, otthon szoptatás közben többször szinte behajítottam a babát a kiságyba, mert nekem szaladnom kellett. Volt, hogy így sem értem oda, szegény ordított, hogy elvették tőle a cicit, de nem tudtam megvigasztalni, mert előbb le kellett zuhanyoznom, át kellett öltöznöm.
Emellett számos egyéb, valós és vélt probléma is nehezítette az első heteket (pl. mitkellkezdeniezzelagyerekkel, lassan gyógyuló gátseb, szoptatási nehézségek), de ezek csak a „szokásosak”, ezért nem ezekre hegyeztem ki a történetet. Most már túl vagyunk a kezdeti hullámvölgyön, a hangulatom is rendben van. A torna mellett valószínűleg az idő is sokat segített, a szervezetem magától is regenerálódott. Ugyan még nem tervezzük, de kicsit félek a következő szüléstől. Nem tudom, ezt most mi okozta, a hasba tenyerelés például, vagy mindenképpen ilyen lett volna, de egy biztos: a hashajtót legközelebb nem iszom meg. Már azzal is sok kellemetlenségtől megkímélhettem volna magam.
XY
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
