Ez nem terhesnapló…
…de terhes vagyok. Mondjuk a gyermek mindössze meggymagnyi, orvos se látta még. Pár nap múlva fogja, mielőtt bárki a szívéhez kapna, hogy itt mostan egy eltitkolt, gondozatlan terhességet kell nyomon követni, melynek ki tudja, mi lesz a vége. Pedig lecsupaszított helyzetembe akár még ez is beleférne. Háromgyerekes elvált nő, az anyjával él, férje sincs… De a valóság azért mindig színesebb.
33 évesen váltam el három fiam apjától, egy évvel később megismertem a páromat, ő apja helyett apja lett neveletlen gyermekeimnek, s társa életemnek, Lassan minden egyenesbe csúszott, érzelmek, anyagiak, kapcsolatok. Aztán egyszer csak, kétévnyi együttélés után, felvetődött a kérdés: akarunk-e közös gyermeket. Akartunk. Próbálkoztunk. Telt az idő. Nem sikerült. Aztán öt hete orvos, mert miért nem, miért most nem, miért nekem nem, meg egyébként is, lépjünk valamit, sosem voltam én türelmes ember, most meg már majd’ egy éve… A doki végtelen türelmes, jóravaló, nyugodt. Vizsgálat, rákszűrés, beszélgessünk, ultrahang. És hoppá..!
„Kedvesem, itt nem egy, de két pete várja, hogy… irány haza és kívánok nagyon, nagyon, nagyon jó éjszakát!"
Én megtettem mindent. A kedvesem is. És a ciklus 24. napján, merő kíváncsiságból csináltam tesztet. Pozitív. Később is, az is pozitív. Meg még később is. Az vesse rám az első követ, aki meg tudott állni egyetlen kétcsíkosnál. Na, jó, inkább ne vesse, mert tudom, hogy vannak szupernők, akik egyetlentől magabiztosak voltak.
Napokon belül vár az orvos, hogy megerősítse 7 hetes állapotomat. De ugye ez nem terhesnapló. Hanem csapongó gondolatok, engem foglalkoztató kérdések. Ami talán titeket is érint, érintett vagy érinteni fog.
És rögvest az első.
A gyermekeim nem kifejezetten örvendenek a kistesónak. Egyelőre nem tudják, hogy az eddig elméleti síkon tárgyalt téma realizálódott, s kissé rettegek a közléstől. Pedig az hamarra esedékes, részben mert máris vannak jelek, amiből előbb-utóbb úgyis összerakják (anya nem cigizik, viszont feltűnő sokszor rossz a gyomra), részben pedig mert szűk felnőtt társaságban azért beszélünk róla, s utálnám, ha véletlenül tudnák meg (mert én beszélni szeretek nagyon, ők meg hallgatózni). Hónapokkal ezelőtt az elméleti megbeszélés, miszerint ki szeretne kistestvért, a következő kinyilatkoztatásokat eredményezte:
Szeretnél kistestvért?
„Ha rám lenne ez bízva, nem lenne. De ha jól sejtem, nem rám van.”
„Nem tudom. Igen. Nem. Csak ha lány. De a szobámba akkor se jöhet be.”
„Ennyire nem tolhattok ki velem, anya…!”
Elhatároztam, hogy ha az orvos megerősíti a terhességem, elmondom a fiúknak. Alig várom. És úgy tartok tőle. Ti hogyan mondtátok el a nagytesónak?
És ugye figyeltetek: „két érett pete várta, hogy…”
Jajnekem...
Amitenda
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
