kórházteszt

illusztráció

A harmadik és negyedik gyerekemet, mivel Komáromban megszűnt a szülészet, Esztergomban szültem 2014 májusában és 2015 szeptemberében, a Vaszary Kolos kórházban. A harmadik gyermekem után elkötöztünk Kiskőrösre, de még onnan is visszajöttem, hiszen mindenképp a saját orvosomnál akartam szülni. Szerencsére a baba is úgy akarta, és nem jött előbb, különben nem tudtam volna vállalni az utat. Sajnos ezzel a kórházzal már nincsenek olyan jó tapasztalataim. A kórház sem kívülről, sem belülről nem túl megnyerő.

A szülészet épülete körbe van véve szalaggal, mert omlik a vakolat. A szobákban az ágyak nagyon régiek, már használtan kapta a kórház őket, az ágyrugózat deszkákkal van alátámasztva. Már amelyik ágyban van, de én mind a kétszer ugyanazt a szobát és ugyanazt az ágyat kaptam, ahol nincs deszka. Olyan volt, mintha egy hetet egy teknőben kellett volna töltenem, két nap után már fájt a gerincem. Ráadásul az ágyak indokolatlanul magasak, a császáros szobatársamat minden felkelésnél úgy kellett kiszedni belőle. A legtöbb szobában van egy nagyon pici zuhanyzó, vécé nincs. De van két szoba (természetesen az enyém pont olyan volt), ahol nincs zuhanyzó, hanem közös zuhanyzó van a folyosón (2 db függönyözetlen fülkével, tehát tulajdonképpen egyszerre csak egy kismama szokott zuhanyozni), szintén közösek a vécék, mindössze három darab. Az ellátás borzasztó, az ebéd többször ehetetlen, mint ahányszor nem, a reggeli és vacsora sem túl bizalomgerjesztő, ráadásul kevés is. 

Viszont abszolút pozitív, hogy a kórház bababarát, a szülésznők és a csecsemős nővérek nagyon kedvesek és segítőkészek. A szülőszoba remekül felszerelt, van zuhanyzó, bordásfal, nagy labda, lehet zenét hallgatni. A szobák roomin-in-esek, a babák éjjel-nappal az anyukákkal vannak. Van ugyan látogatási rend kiírva, de a látogatók bármikor jöhetnek, van egy családos szoba a szülészeti osztály és az étkező között, ahová az anyukák bemehetnek az osztályról nyíló ajtón, a látogatók (persze korlátozott számban) pedig az étkezőből nyíló ajtón keresztül és oda ki lehet vinni a babát is. Egyszerre természetesen csak egy család lehet bent. 

Erre a szülészetre mindent összevetve 7 pontnál nem adnék többet, és ha nem ragaszkodtam volna a saját orvosomhoz, nem szültem volna itt kétszer is. 

Szerintem az a fontos, hogy a kismama valami megnyugtatót találjon az adott szülészetben, lehet az akár egy jó szülésznő vagy egy ismerős csecsemős nővér, esetleg egy korábbi jó szülésélmény, vagy mint nekem: egy remek szülészorvos. 

A.

Vaszary Kolos Kórház, Esztergom

szülés ideje: 2015 szeptember
pontszám: 10/7

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?